"2.50. báhjábhjantara-sztambha-vrittir-désa-kála-szankhjábhih paridristó dírgha-szúksmah
báhjah – külső; abhjantara – belső; sztambha-vrittih – közbülső megállítás; désa – hely; kála – idő; szamkhjábhih – szám; paridristah – mérve; dírgha – hosszú; szúksmah – finom.
Van külső légzésvisszatartás, belső légzésvisszatartás, és középső felfüggesztés. A hely, idő és számolás betartásával a légzés hosszú és finom lesz.
Patandzsali a légzésvisszatartás három különböző módját említi. Egyes későbbi írások sokkal több féléről tesznek említést, de meg kell értenünk, hogy a hatha-jógában sokkal nagyobb szerepet játszik a pránájáma, mivel ott a cél a test halhatatlanná tétele. Patandzsali nyolcfokú jógájában azonban a pránájámát eszközként használják a koncentráció és meditáció elősegítésére, és semmi többre.
A pránájáma kifekjezést gyakran a kumbhaka szinonímájaként használják. A Hatha-jóga Pradípiká szerint „nyolcféle kumbhaka létezik”, és utána felsorolja a pránájáma-technikák neveit.
A háromféle technika, amit ez a szútra említ, mind a légzésvisszatartás formái – nem belégzés, kilégzés is légzésvisszatartás, ahogyan sok modern kommentátor helytelenül állítja. Vjásza világosan elmagyarázza a kommentárjában: „Létezik a külső visszatartás, ami a mozgás megszűnése a kilégzés után; a belső, ami a mozgás megszűnése a belégzés után; a harmadik pedig az a rejtett művelet, aminek során mindkettő megszűnése egyetlen erőfeszítés által történik meg.
Más szavakkal, az első technika az, amikor kilélegzünk, és megállítjuk a légzést. Ez külső (báhja) kumbhakaként ismert. Patandzsali már említette az 1.34. szútrában, ahol azt írja, hogy ez a kumbhaka megtisztítja az elmét.
A második módszer a belégzés és utána a légzés megállítása, amit belső (antara) kumbhakának neveznek a hatha-szövegekben. Ezt a technikát főleg a vitalitás növelésére használják a prána raktározásán keresztül.
A kommentátorok nem értenek egyet a harmadik módszerrel kapcsolatban. Vjásza szerint a belégzés és kilégzés megszűnése egyszerre történik meg egy erőfeszítés által, és ezért középső felfüggesztésnek nevezik. H. Aranya szerint Vjásza „egy erőfeszítése” az összes bandha egyidejű alkalmazását jelenti, amit a hatha-jógában mahábandha-múdrának neveznek. A mahávédha múdrá és a khecsarí múdrá hasonló módszerek. A múdrák nem nagyon vannak említve a Jóga-szútrában, mivel titkos volt a használatuk, és csak személyesen lehetett megtanulni őket egy tanártól.
Patandzsali azt mondja a továbbiakban, hogy ezzel a három technikával a légzés hosszú és finom lesz, ha betartjuk a helyre, időre és számolásra vonatkozó előírásokat. A hely arra a részre vonatkozik, ahol a légzés végződik vagy kezdődik, vagy az a hely, ahol a pránát érezzük. A belégzést általában a köldöknél (nábhi csakra) kezdődőnek érezzük, de megfelelő gyakorlással érezhetjük, hogy a gerinc tövénél (múládhára csakra) kezdődik. A kilégzés általában a dvádasánta nevű helyen végződik, vagyis tizenkét ujjhossznyi (angula) távolságra az orrnyílásoktól. Eddig terjed ki a pránikus test.
Az idő a belégzés, kilégzés és légzésvisszatartás időtartamát jelenti. Mátrákban mérik. Egy tipikus pránájámában például tizenhat mátra a belégzés (púraka), hatvannégy mátra a kumbhaka (légzésvisszatartás) és harminckét mátra a kilégzés (récsaka). Egy mátra az az időtartam, ami alatt egyszer körzünk a kezünkkel a térdünk körül, vagy kétszer tapsolunk, vagy háromszor pislogunk. Más szavakkal egy mátra nagyjából egy másodpercnek felel meg. Abból az okból adnak meg ilyen szubjektív paramétereket, hogy az állapotunknak és a környezetünk állapotának megfelelően változhatnak, és változniuk is kell minden nap. Egy meleg és párás napon kevesebb oxigén van a levegőben.
Ugyanez érvényes nagy magasságokon. Ha fáradtak vagy gyengék vagyunk, akkor nem tudjuk olyan hatékonyan hasznosítani a pránát. Mindezekben az esetekben automatikusan felgyorsul a mátra-számolás, és ennek így is kell lennie.
Ha a nehezebb pránájámákat stopperórával végeznénk, és szigorúan ragaszkodnánk ahhoz, hogy egy mátrát azonosítsunk egy másodperccel, akkor megsérülhet a tüdőnk. Ugyanakkor az elmében feltámad a radzsasz (szenvedély) és a tamasz (sötétség). A Hatha-jóga Pradípiká azonban azt mondja, hogy „A pránájámát minden nap kell végezni, száttvika buddhival” Ez azt jelenti, hogy az intellektusnak dominánsan nyugodtnak és könnyűnek kell lennie, mentesnek az izgatottságtól és a tompaságtól.
A harmadik tényező a légzés hosszúvá és finommá tételében a számolás. Például az egyik módszerben először az ídán (bal vagy hold-nyílás) lélegzünk ki, utána háromszor belélegzünk a pingalán (jobb vagy nap-nyílás), utána visszaváltunk az ídá nádíra, elvégzünk három belső légzésvisszatartást, és végül kilélegzünk a pingalán keresztül. Ennek a rendszernek, amely egy a sok közül, tizenöt a számolása, Az összes kilégzés páratlan számra történik, ami azt jelenti, hogy összesen nyolc van belőlük. A belégzéseket itt a páros számokra végezzük, ami azt jelenti, hogy hét van belőlük. Minden belégzést egy kumbhaka követi, amikből szintén hét van. A „szám” kifejezés tehát arra a bizonyos technikára vonatkozik, amit használunk.
Ha ezt a három tényezőt – a helyet, időt és számot – betartjuk, akkor a légzés hosszú és finom lesz. Miért szükséges ez?
A pránájáma célja az, hogy felkészítsen bennünket a dháranára, vagyis a koncentrációra. A koncentráció, és vele együtt a meditáció, nem lehetséges, amíg az elme izgatott. Az izgatott elme szaggatott légzést és a prána zavart áramlását okozza. Amikor a prána és a légzés mozgását hosszúvá és finommá tesszük a pránájáma segítségével, akkor az elme lecsendesedik és az egy pontra szegezett állapot felé mozog. Akkor válik lehetségessé a koncentráció és a meditáció."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése