A bádogembör

Magyarosan írtam, pontosabban szögediesen, mostanság ez a divat a fészbukkon, mindenki magyarkodik meg bajuszt rajzol :-) A lényegen persze ez nem változtat, vannak olyan napok, amikor az ember úgy érzi magát gyakorlás közben, mind a Bádogember (vagy Iron Man, vagy C3P0 lehet válogatni :-)). Nos, a keménység szép dolog, meg hasznos is, csak éppen jóga közben nem annyira előnyös, amikor is inkább hajlékonynak, rugalmasnak, ellazultnak kellene lenni.

Bizonyára mindenki érezte már magát így gyakorlás közben, hiszen vannak olyan napok (mit napok, hetek, hónapok!), amikor nem vagyunk igazából a helyzet magaslatán, még önmagunkhoz képest sem. Nem arról beszélek itt, amikor az ember nem gyakorol rendszeresen, mert akkor nem meglepő, hogy azt a hajlékonyságát is elveszíti, ami hajdanában megvolt. Inkább arról, amikor a legjobb igyekezetünk ellenére is irtózatosan merevek vagyunk, és így nem olyan élvezetes a gyakorlás, mint máskor szokott lenni.

Elkeseredésre semmi ok, én ilyenkor azt szoktam csinálni, hogy lelkiismeretből végigcsinálom azért, persze odafigyelek rá, hogy ne várjam el magamtól ugyanazt a terhelést és teljesítményt, ami jobb napjaimon menni szokott, mert az erőlködéssel csak a sérülés kockázatát növelném, és nem a merevséget szüntetném meg. Számos dologgal vigasztalhatja magát az ember ilyen napokon: Egyrészt még mindig jobban érezzük magunkat utána, mintha egyáltalán nem gyakoroltunk volna. Másrészt, jobban tudjuk értékelni azokat a napokat, amikor igazán el tudunk mélyedni a gyakorlásban, és a testünk nem képez akadályt az elme számára a flow-élményben való elmerülésben. 

Amikor Keralában voltunk Orsival, akkor is úgy éreztük, hogy nem megy annyira a gyakorlás, mint otthon, és itt Dublinban is ez a tapasztalat. Úgy látszik, az ember valahogy kondicionálva van a saját otthoni körülményeihez, és ott tud a legjobban teljesíteni. Ez a kondicionálás legfeljebb komoly mentális koncentrációval oldható fel, vagy hosszabb idő alatt, ha az új helyzet állandósul. 

Itt Dublinban sincs túl meleg a szobában, plusz most próbálom kipihenni az elmúlt hetek lótás-futását, a délelőtti edzésekről nem is beszélve (persze azok is jól esnek). Régebben nem tudtam átérezni azoknak a jógásoknak a szenvedését, akik izomlázzal jönnek jógázni, de nyilván a fáradt izmok nem tudnak olyan hatékony teljesítményt leadni jóga közben sem. Ugyanakkor a befeszült izmok számára kifejezetten gyógyírt jelent a jó alapos átnyújtás, az ízületek átmozgatása. 

Szóval ha valaki más sportot is űz a jóga mellett, akkor néha azt tapasztalja, hogy összetűzésbe keveredik a kettő, ám ilyenkor is arra kell gondolni, hogy még ha nem is tudjuk olyan szépen csinálni az ászanákat és olyan mélyen belemenni a pózokba, mint amikor pihentek vagyunk, mégis ilyenkor a legfontosabb gyakorolni, hiszen ezzel meggyorsítjuk az izmok regenerációját, a funkciójuk helyreállítását, a salakanyagok eltávozását, a kialakult feszültségek feloldását. 

Az persze megint egy más eset, amikor valaki mozgáshiányos életmódja miatt érzi kínszenvedésnek a gyakorlást, és most ismerkedik a jógával, de akár az is lehet, hogy hónapok óta gyűri, mégis minden órán úgy érzi magát, mint a Bádogembör. A türelem, kitartás és a rendszeres gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcsét, és azok a dolgok, amik korábban lehetetlennek tűntek, most már csak nagyon nehezek lesznek. 

Meggyőződésem, hogy mindenki képes elérni minden célt a jógával, amit kitűz magának, legyen az egyik vagy másik ászana vagy sorozat, a légzés tudatosítása, vagy akár az elme kontrollálása. Nincsen reménytelen helyzet, ahogy Pattabhi Jois is mondta, a fiatalok, öregek, betegek, mindenki tud jógázni, csak a lusta emberek nem tudnak. Ők azok, akik már azelőtt feladják a céljaikat, mielőtt bármi erőfeszítést is tettek volna arra, hogy elérjék. Míg a jógi sohasem adja fel, még ha teljességgel lehetetlennek tűnik is a cél elérése, amit kitűzött, vagy éppen úgy látszik, mintha az egész világ összeesküdött volna, hogy megakadályozza célja elérésében. 

Amikor kihagyjuk a gyakorlást pár napig, hétig, hónapig, és végre rávesszük magunkat, hogy újrakezdjük, akkor szintén ugyanezt a lesújtó állapotot tapasztalhatjuk meg. Mégis jobb helyzetben vagyunk azoknál, akiket ez egyáltalán nem is zavar, vagy nem is érzékelik. mert ha zavar, hogy merevek vagyunk (akár fizikailag, akár mentálisan), akkor az motiválni fog bennünket arra, hogy változtassunk. Addig változtatunk, próbálkozunk, míg végül sikerül elérni, amit szeretnénk. Az eltökéltség is a makacsság nem ugyanaz, hiszen az eltökélt ember hajlandó akár százszor is újratervezni a lépéseket, amelyek el fogják vinni as sikerig, míg a makacs ember nem gondolkodik rajta, hogy jó irányba visznek-e a lépések, melyekhez ragaszkodik. 

Éppen ezért nem szabad merevnek lenni sem fizikailag, sem az elképzeléseinkben, hiszen a tudat végső soron nem rendelkezik szilárd alkotóelemekkel, hanem az űr természetét képviseli. Mindent kitölt, mindenen áthatol, mindnhez alkalmazkodik. A Bádogember is egyszer megolvad, és a merev burkon keresztülragyog a tudat határtalan fénye, mint Iron Man szívéből a képen. Practice, practice, practice...