"2.39. aparigraha-szthairjé dzsanma-kathantá-szambódhah
aparigraha – mentesség a birtoklásvágytól; szthairjé – megszilárdulva; dzsanma – születés; kathantá – hogyan és honnan; szambódhah – tudás.
A jógi, aki megszilárdult a birtoklásvágytól való mentességben megismeri a múlt és jövőbeni születéseit.
A mohóság a ragaszkodásból és a testtel, valamint az általa élvezett tárgyakkal való azonosításból származik. Ha megismerjük az örök önvalót, akkor továbbra is tiszteletben tartjuk a testet, mint a felszabadulás felé vivő járművet, és gondoskodunk a szükségleteiről, de nem elsődlegesek a többé számunkra az igényei. Megértjük, hogy az élvezet tárgyai nem képesek arra, hogy felszabadítsanak, ehelyett az a tulajdonságuk, hogy megkötnek, bár ez a tendencia a tudatalatti feltételekhez kötöttségünkben rejlik, és nem magukban a tárgyakban. Annak számára, aki maradandóan megszilárdult az önvalóról szóló tudásban, az élvezet tárgyai nem rendelkeznek vonzerővel. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen személynek aszkétaként kell élnie. Valójában az élvezet fanatikus kerülése egy aszkéta esetében arra utal, hogy még mindig az élvezet bűvöletében él.
A gjání (tudással rendelkező) közömbös. „Ha jön az élvezet, az jó, ha nem jön, az is.” Ez a hozzáállás az aparigraha – mentesség a birtoklásvágytól. Semmilyen tárgy után nem vágyakozunk. Hogyan lehetséges, hogy az ilyen személy tud a múltról és a jövőről?
Az a személy, aki megszilárdult az önvalóban, az időn túl létezik, mivel az önvaló időtlen és maradandó. Míg a test, elme, egó és az intellektus az időn belül létezik, az idő az önvalón belül létezik. Más szavakkal, az idő az önvaló képernyőjén jelenik meg. Az önvaló a szemtanúja minden jelenségnek, ami az időben létezik, akár múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeni legyen az. Mivel az önvaló minősége a tudatosság, semmi mást nem tud tenni, csak szemtanúkét jelen van; és mivel maradandó, ezért tudatos mindenről, ami az időn belül jelenik meg. Ezért az önvaló tudatos az egész evolúciós múltunkról, a mikrobától kezdve egészen a nagy feloldósásig (pralaja). Valamint az önvaló a szüntelenül egymást váltó világkorszakok (kalpák) szemtanúja is. Ezen felül, az önvaló a szemtanúja a mély valóságnak is, ami sohasem nyilvánult meg, és sohasem semmisül meg – annak a valóságnak, amelyből minden jelenség megnyilvánul, anélkül, hogy befolyásolná azt (a Brahmant).
Ezért az, aki mentes a mohóságtól, letöltheti a múltról és jövőről szóló tudást. Sok nagy mester azonban lemondott erről a lehetőségről. Az önvaló szempontjából nézve, a múltunkkal vagy jövőnkkel kapcsolatos tudáshoz való ragaszkodás ugyanolyan jelentéktelen, mint az érzéktárgyakhoz való ragaszkodás. Ez egy olyan képesség, amit használhatunk arra, hogy elkápráztassunk másokat, de a múltunkban vagy jövőnkben látott dolgok jelentősége nem több, mint azoké a dolgoké, amiket a tévé képernyőjén látunk. A bölcsek általában nem törődtek e képesség kifejlesztésével.
Egyszer egy ember eljött Buddhához, és megkérdezte: „Hányszor kell még újjászületnem?” Buddha felnézett az égre, és azt mondta: „Olyan sokszor fogsz újjászületni, ahány csillag van az égen!” Az ember elszörnyedve távozott, mert az élete kínszenvedés volt. Egy másik ember megkérdezte Buddhát: „Hányszor fogok még visszatérni?” Buddha egy óriási banjanfára mutatott, és azt mondta: „Annyiszor fogsz újjászületni, ahány levél van azon a fán!” Az ember nagy boldogságában felugrott és táncra perdült, mert annyira szerette az életét, - és ott helyben felszabadulttá vált. Mivel az ember felszabadult, feltételezhetjük, hogy nem tért vissza újabb megtestesülésbe. Tévedett-e vajon Buddha, amikor azt jósolta, hogy a kérdező olyan sokszor fog visszatérni, ahány levél van a banjanfán?
Nem, hanem látta a potenciált abban az emberben, hogy még annyi élete lehet. De az ember kihasználta azt a lehetőséget, ami mindannyiunk rendelkezésére áll az életünk minden pillanatában, hogy most azonnal szabaddá válhatunk. A jövőbeni életek, amiket Buddha látott, még mindig léteznek, de nem léteznek többet az adott ember számára. Megszüntette az azonosítását a jövőjével, és felszabadult alóla. Egy igazi gjání számára minden hátramaradt karma megszakad. A hátramaradt karma az, ami még nem hozta meg gyümölcsét, és annak megszakítása felszabadulást eredményez. Ebből az okból minden jövővel kapcsolatos tudakozódás érdektelen. Az előre látható jövő az a jövő, amitől meg akarunk szabadulni.
Az ortodox indiai elképzelés az, hogy minden élőlény harminc milliárd életen megy keresztül, és utána szabadul fel. A jóga nem fogadja el ezt a sorsot, hanem megpróbál azonnal felszabadítani minket. A hogy Vaszistha Rishi mondta: „A valódi önvaló által cselekvő számára nem létezik a sors.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése