"2.42. szantósádanuttama-szukha-lábhah
szantósát – az elégedettségből; anuttamah – felülmúlhatatlan; szukha – öröm; lábhah – elérhető.
Az elégedettségből felülmúlhatatlan öröm származik.
Vjásza elmagyarázza, a Puránákra hivatkozva: bármilyen örömöt kaphatunk a szexuális élvezetből, vagy a mennyei bolygókon, az még az egy tizenhatoda sincs annak az örömnek, amit akkor tapasztalunk, amikor a vágyaink megszűnnek.
Amikor az evolúció folyamata során megfeledkezünk a valódi természetünkről, a végtelen tudatról, még mindig megmarad annak az elégedettségnek a halvány emléke, amiben valaha részünk volt – annak az elégedettségnek, amit a saját szívünkhöz (lelkünkhöz) fűződő szerelmi viszonyból merítettünk, amely minden szerető közül a legjobb. Az édenkertből kiűzetve végigvándorolunk az életen és kivetítjük a vágyódásunkat a külvilágra. Azonban újra és újra csalódás ér bennünket, mert a mennyei és földi örömök ízetlennek tűnnek ahhoz képest, hogy felismerjük önmagunkat a tudatként. Amit örömnek nevezünk, az semmi más, mint a csalódottság átmeneti elfedése, annak a fájdalomnak az enyhítése, amit amiatt élünk át, hogy belekeveredtünk az anyagi létezés dzsungelébe. Elfedjük a sebet azáltal, hogy valamilyen röpke élvezetet tapasztalunk, ami hamar elkopik. Amikor újra érezzük a fájdalmat, újabb stimulációra van szükségünk.
Meg kell értenünk, hogy a seb nem fog meggyógyulni, amíg nem vesszük be az orvosságot. Az orvosság annak az elképzelésnek az elengedése, hogy a külső stimuláció bármilyen formája segít. Amikor elengedjük ezt az elképzelést, akkor elégedettséget tapasztalunk. Eleinte megpróbálhatunk csak ülni és lenni, és nem próbálni valamit tenni, hogy jobban érezzük magunkat. Az ülésből és levésből idővel megjelenik a tiszta létezés öröme, ami túlszárnyal minden olyan örömöt, ami földi vagy mennyei tárgyak jelenlététől függ."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése