"2.43. kájéndrija-sziddhir-asuddhi-ksaját tapaszah
kája – a test; indirija – érzékszerv; sziddhi - tökéletesség; asuddhi – tisztátalanság; ksaját – elpusztítása; tapaszah – a lemondás által.
A lemondás (tapasz) elpusztítja a tisztátalanságokat, és így a test és az érzékszervek tökéletességét eredményezi.
A tapasz, mint ahogyan a jóga is, egy pszicho-technológiai rendszer, de még idősebb a jógánál. A sámánizmusból fejlődött ki. A tapaszví az aszkézis extrém formáit gyakorolja, hogy természetfeletti képességekre (sziddhikre) tegyen szert, amelyeket tökéletességeknek is nevezünk. A test tökéletességei például az, amikor valaki át tudja szelni a teret és időt vagy a vízen tud járni. Az érzékek tökéletessége a tisztánlátás, a képesség mások gondolatainak olvasására, az isteni halás, bűvös érintés stb. Itt azt olvassuk, hogy a tapasz gyakorlása ilyen erőket biztosít.
A jógi számára azonban az erők nem önmagukban elérendő cél, mint ahogyan azt sok tapaszví tartja (olyan emberek, akik csak a tapaszt gyakorolják, nem a jógát). Miután a tisztátalanságok (mohóság, irigység, gyűlölet stb.) fátyla fellebbent, a jógi az önvalóról szóló tudás megszerzésére használja az erőt, amire szert tett, és így felszabadul a kötöttség alól. Ha természetfeletti erőkre vágyik, az kötöttséghez vezet, mint ahogyan a vagyonra, státuszra stb. irányuló vágyak is.
A jógában a tapasz nem ugyanazzal a jelentéstartalommal bír, mint amikor kizárólagosan, a jógikus kontextuson kívül gyakorolják. A jógában arra képességre utal, hogy akkor is fenntartjuk a gyakorlásunkat, ha nehézségekbe ütközünk. Ebből a képességből nagy erő származik. Ez különösen igaz az ashtanga vinyásza módszerre. Óvatosnak kell lennünk azonban, hogyan használjuk ezt az erőt. Jógikus szempontból csak azért gyakoroljuk a tapaszt, hogy eltávolítsuk a tisztátalanságok fátylát, és felkészüljünk az önvaló fényének felragyogására. Bármilyen ragaszkodás a misztikus képességekhez a tudatlanság új fátylával fedné be a fényt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése