Ne bánts, hogy ne bántass

Elgondolkodtam Gandhi erőszakmentes propagandáján, ami összecseng Patandzsali ahimsza-elvével, és azokkal a szútrákkal, amelyeket éppen most posztoltam. Patandzsali azt mondja, hogy ha valaki tökéletesen gyakorolja az erőszakmentességet, akkor az erőszak megszűnik a környezetében. Ez azt jelentené, hogy ha nem bántunk senkit, akkor minket sem fognak bántani, sőt, az ahimszát gyakorló jógi olyan misztikus erőt fejleszt ki, hogy a látszólag ellenséges élőlények (emberek, állatok) is kibékülnek, ha a közelében tartózkodnak.

Ez logikus, hiszen a karma törvénye alapján azt kapjuk vissza, amit mi is teszünk másokkal, vagyis ha valaki erőszakos, akkor nem várhatja el, hogy senki sem támadjon rá, ne okozzon fájdalmat vagy szenvedést neki. Általában az erőszakos emberek nem használják a józan eszüket, hiszen azt gondolják, hogy az agressziójuk segítségével fitogtathatják az erejüket, megfélemlíthetnek másokat. Azt azonban kifelejtik a számításból, hogy mindig van egy ellenfél, akinek az ereje nagyobb, mint a miénk, és nem tudunk sikeresen szembeszállni vele. 

A Puránák telis-tele vannak olyan démonokról szóló történetekkel, akik a nyolcfokú jóga és a tapasz gyakorlása által rendkívüli erőre tettek szert, és minden élőlényt leigáztak az univerzumban. Végül egyetlen méltó ellenfelüknek Istent tekintették, aki az esetek többségében el is fogadta a kihívást, és könnyedén megsemmisítette őket a küzdelemben. 

A legerősebb ember is, ha nem tud gátat szabni agressziójának, igazából a félelem hatása alatt cselekszik. Csak akkor csillapodik a félelme, ha meg tud félemlíteni másokat, mert úgy érzi, hogy nem fél azoktól, akik nála jobban félnek. De más negatív érzelmek is az agresszió alapjául szolgálhatnak, például az irigység, a mohóság, a birtoklásvágy, a fösvénység, a ragaszkodás, vagy akár az ellenszenv. nem véletlen, hogy Patandzsali klésáknak, vagyis a szenvedés forrásainak nevezi őket. 

Gandhi azt mondta, hogy a gyengék nem tudnak megbocsátani, hiszen a megbocsátás csak a legerősebbek jellemzője. Vagyis egy igazi jógi, aki a szeretet erejével van felruházva, azokat is képes szeretni, aki ellenségesek vele, vagy bántalmazzák őt. Ez azonban a véleményem szerint nem azt jelenti, hogy szándékosan engedni kell bántani magunkat, és valamiféle mártír-szerepet kell elfogadni, mert akkor leszünk igazán erőszakmentesek.

Indiában például nem számít az ahimszá megtörésének, ha lecsapod a szúnyogot, aki éppen a véredet szívja. Persze az ember befújja magát szúnyogriasztóval, de ha támadnak az agresszorok, akkor simán le lehet csapni. Padma maga nyomott szét egy-két szúnyogot rajtunk reggelente gyakorlás közben. Az, aki szándékosan megtámad, és fájdalmat okoz neked, akár fizikai, akár érzelmi szinten, ugyanis agresszronak tekinthető, és jogod van megvédeni magadat, megakadályozni a további agressziót.

Krisna azt mondja, hogy feldühítik azok, akik kínozzák a saját testüket vagy elméjüket, de ez akkor is igaz, ha szándékosan hagyjuk, hogy mások bántalmazzanak. Vagyis önmagunk megvédése is az ahimszá gyakorlásához tartozik, ugyanis a képességeink és intelligenciánk használata által el kell kerülnünk a további erőszakot, amit velünk szemben alkalmaznak, ha tudjuk. Persze a karma időnként közbeszólhat, és van, amikor meg kell kapnunk egy adag szenvedést, akár bántó szavak, érzemi megnyilvánulások, fizikai sérelem, betegség vagy más szenvedés formájában.

Ilyenkor lép életbe a megbocsátás elve, hiszen az sem célravezető, ha megneheztelünk arra, aki az adott esetben a karmánkat teljesítette be rajtunk. A bántás elvét el kell ítélni, de azt, aki tudatlansága miatt bántó módon cselekszik, sajnálni kell, és nem gyűlölni. A gyűlölet ugyanis bosszúvágyra ösztökél, ami újabb agresszióba torkollhat a részünkről, és így a "szemet szemért" elv követőivé válunk. holott a büntetések kiosztása Isten feladata, és nem a miénk.

A megbocsátás elvével kapcsolatban is úgy érzem azonban, hogy meg kell tanulni helyesen alkalmazni. Elsősorban annak kell megbocsátani, aki felismerte azt, hogy helytelenül cselekedett, amikor megbántott bennünket, és szeretné megváltoztatni a viszonyát velünk, kijavítani a hibáját. Nincs értelme megbocsátani annak, aki nem adta fel a bántó szándékát, legalábbis olyan formában, hogy éreztetjük vele, nem baj, hogy megbántott, nyugodtan folytathatja. Ez ostobaság volna. A szívünkben érezhetünk részvétet, és jószéndékot felé, de a viselkedésünkben el kell határolódnunk az agresszív személytől, ha nem tudjuk eltéríteni a széndékától.

Úgy érzem, a világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenki mélyebben megértené és alkalmazná az erőszakmentesség és a megbocsátás elveit. Addig is: legyünk az a változás mi magunk, amit látni szeretnénk a világban!