"Most már tudjuk, hogyan származnak a jamákat és nijamákat akadályozó gondolatok a mohóságból, dühből és illúzióból. Ezek a gondolatok a jövőben szenvedést és tudatlanságot eredményeznek. Ebben a tekintetben nincs jelentősége annak, hogy az erőszak vagy az erőszakkal kapcsolatos gondolatok enyhék, közepesek vagy erőteljesek. Minden esetben gyümölcsöt fognak hozni. Annak sincs jelentősége, hogy saját magunk követjük el a tetteket, másokat veszünk rá, vagy engedélyezzük azokat. Mindegyik esetben ugyanaz lesz a gyümölcsük.
Ezzel összefüggésben érdemes megvizsgálni egy másik népszerű félreértést az erőszakmentességgel kapcsolatban. Indiában a tojást nem tekintik tiszta tápláléknak. Bár nincsenek megtermékenyítve, és ezért nem élők, mégis úgy tekintik, hogy a fogyasztásuk erőszakkal jár. A tejjel azonban más a helyzet, amit a 2.31. szútrában említettünk. Ahogy Patandzsali rámutat, az erőszak tettei fájdalmat és tudatlanságot fognak okozni, akkor is, ha végrehajtjuk, okozzuk vagy engedélyezzük. Ez pedig ellentétben áll azzal a hindu elképzeléssel, hogy a tejivás erőszakmentes.
Ettől eltekintve le kell mondanunk arról az elképzelésről, hogy a teljes erőszakmentesség lehetséges. Egy Hare Krisna-közösség, amelyiknek saját tejelő tehenei voltak, a saját kárán tanulta ezt meg. Miután rájöttek, hogy a bikaborjakat levágják, ha eladják őket, úgy döntöttek, hogy megtartják. Így nem sérül az ahimszá (erőszakmentesség) elve. Az „ami elromolhat, az el is romlik” elvnek megfelelően, a közösség tehenei tizenegy bikaborjat szültek sorban. Gyanítható, hogy az Úr Krisna is besegített, hogy érthetővé tegye ezt a pontot.
A közösség úgy döntött, hogy nem csak megtartják a növekvő borjakat, de nem is kasztrálják őket, ami szintén erőszak lenne. Ebből az okból kifolyólag a tizenegy bikának semmiféle gyakorlati hasznát nem látták, mivel a bikák túl agresszívek a szekérhúzáshoz vagy a szántáshoz. Arra az ökröket használják. Ezen kívül a tizenegy bikát tizenegy különálló, meglehetősen nagy karámban kellett tartani, nehogy megöljék egymást. Amikor a szerző 1995-ben meglátogatta a közösséget, akkor már feladták a tejtermelést, és bika-szanatóriummá váltak. A tejet a piacon vették, ami erőszakkal szennyezett, de mégis jobb, mintha egyáltalán nincs tej.
Ha reálisan felmértük, meddig mehetünk el az erőszakmentességben, még mindig fontos, hogy kövessük az etikát, amennyire lehetséges. Ha nem teszünk meg mindent, akkor tényleg szenvedést és tudatlanságot fogunk tapasztalni a jövőben. Annak a gondolatnak az elfogadása, hogy az etika megsértése jövőbeni szenvedést eredményez – ez az ellentéten történő meditáció – ezt állítja Vachaspati Mishra és Sankarácsárja az alkommentárjában."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése