Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:
"Dháraná – koncentráció
Az ősi szövegek a dháraná
technikáinak több, mint száz formáját írják le. A következő pontban azonban
egyetértenek: a dháraná csak akkor gyakorolható, amikor jártasságot
szereztünk az ászanában, pránájámában és pratjáhárában, és
nem előtte. A jógik akkor érik el a dháranát, amikor az akaratuk
erejével fókuszálni tudják a figyelmüket a kiválasztott tárgyon. De mivel ezt a
koncentrációt egy szándékos erőfeszítés táplálja, gyakran megszakadhat, ahhoz
hasonlóan, mint amikor az internet-kapcsolat is gyakran megszakad, ha régi,
tárcsázós vonalhoz kapcsolódunk.
Gyakorlati szempontból a dháranát a
következő módon lehet gyakorolni: felvesszük a padmászanát, sziddhászanát,
szvasztikászanát vagy vírászanát, és addig gyakoroljuk a pránájámát,
amíg el nem érjük a légzésvisszatartást (kumbhakát). Amikor kumbhakában
vagyunk, a kiválasztott helyen pihentetjük az elménket, a gyökércsakrával
(múládhára) kezdve. Ahelyett, hogy csak vizualizálnánk a csakrát a
helyén, a farokcsont mellet, és ennél megállva, a csakra bizonyos aspektusára
koncentrálunk. Az első aspektus a földelem (prithví) szilárdsága. Utána
továbblépünk a csakra szirmaihoz kapcsolódó szanszkrit betűkhöz (Ez a va,
sza, sa és sha). A következő aspektus lehet a csakra
mag-szótagja (bídzsáksara), a lam. Ezután koncentrálhatunk a csakra
finom esszenciájára (a tanmátrára), ami a gyökércsakra esetében az
illat. Ezen a ponton befejezhetjük a gyökércsakrára irányított koncentrációt,
és továbbléphetünk a vízcsakrához (szvádhisthána). Az nincs
meghatározva, hogy hány légzésvisszatartásig kell meditálni a csakra egyes
aspektusain.
Dhjána – meditáció
A dhjána – meditáció csak akkor tud
kibontakozni, ha jártassá váltunk a koncentrációban. Míg a koncentráció az
akaraterőtől függ, a meditáció erőfeszítés nélkül jön létre. A kettő közötti
különbség olyan, mint a betárcsázós és a szélessávú internet-kapcsolat között.
A meditációban a tudatosság folyamatosan áramlik a meditáló felől a meditáció
tárgya felé, és folyamatosan áramlik az információ a tárgyról a meditáló felé –
hasonlóan ahhoz, ami a nagy sebességű fel- és letöltés közben történik egy
internet-kapcsolatnál.
Tételezzük fel, hogy elegendő mértékben
gyakoroltuk a koncentrációt, és ezért készen állunk arra, hogy belekezdjünk
magának a meditációnak az izgalmas gyakorlásába. Azért használom az „izgalmas”
szót, mert ha egyszer megfelelően koncentráltunk és láttuk a csakra különböző
aspektusai mögött rejlő igazságot (vagyis a formája, elhelyezkedése, szanszkrit
betűi, mag-szótagja, színe, durva eleme, mandalája és finom lényege), akkor
mindet össze tudjuk illeszteni. A koncentráció e mélységében az erőfeszítés
hirtelen megszűnik, és közvetlen kapcsolatba kerülünk a csakra mögöttes
valóságával.
A csodálatos megnyílás, ami akkor
történik, amikor eljutunk erre a szintre, az, hogy össze tudunk kapcsolódni
azzal a dévával (isteni formával), amely minden egyes csakrában
elhelyezkedik, vagy uralkodik fölötte (például a múládhára-csakrában az
Úr Brahmá).
(A déva (isteni forma) kifejezést
sajnálatos módon „istennek” szokták fordítani. A dévák nem istenek,
Indiában pedig nincs politeizmus. A hinduizmus látszólagos úgynevezett
politeizmusa csupán egy fátyol, amely a mélyebb monoteizmust borítja, amit az
összes hiteles szentirat alátámaszt. Az isteni formák, vagy mennyei lények,
amelyeket látunk, amikor sikeres a meditációnk, nem mások, mint az egy
Legfelsőbb Lény megnyilvánulásai. Számos isteni forma létezik a meditáció
céljaira, de csak egy Brahman van, ahogy az upanisadok, a Bhagavad-gítá
és a Brahma-szútra tanítja számos helyen.)
Az isteni forma látványa bizalommal tölt
el bennünket a fejlődésünk és odaadásunk iránt. A déva a mantra,
vagyis a mag-szótag megnyilvánulása. Igazából a csakra, a hozzá
kapcsolódó elem, és az uralkodó isteni forma mind a mantrából nyilvánul
meg, amely az univerzum hangvibrációból történő teremtése során keletkezett.
A dhjánában, mivel folyamatosan
össze vagyunk kapcsolódva a kontempláció tárgyával, többé nem váltogatjuk a
figyelmünket a csakra egyik vagy másik aspektusa között (az elhelyezkedésről a
színre, a szirmok számára, a mag-szótagra, a durva elemre, stb.) Ehelyett
képessé válunk arra, hogy mindet együtt lássuk, mint egy összefüggő egységet. A
gyökércsakra esetében például az isteni formát (az Úr Brahmát) a gyökér-mantra
pszichológiai képviselőjének tekintjük, a gyökér-mantrát pedig az Úr Brahmá
hang-képviselőjének, ugyanakkor a föld elemet Brahmá anyagi képviselőjének
tekintjük, az Úr Brahmát pedig a föld elem isteni vagy mennyei képviselőjének;
emellett a szaglás érzéke a föld elem finom képviselője, a föld elem pedig a
szaglásérzék durva megfelelője. A föld elemet a múládhára jantra
(geometriai szimbólum) is képviseli, ami egy négyzet, valamint a szirmok száma,
ami négy. Mindezek az emberi lény mikrokozmoszában finom szinten a múládhára-csakraként
jelennek meg. A dhjána alapjában fekvő igazságot mélyen kell
kontemplálni, vagy spontán módon meg kell érteni, a temperamentumunktól
függően.
Az ászanával és a pránájámával ellentétben, egy külső szemlélő (vagyis a tanár) számára nehéz ellenőrizni, hogy elértük-e a pratjáhárát, dháranát vagy a dhjánát. Az ászanát és a pránájámát lehet mennyiségileg mérni - mondhatjuk, hogy két és fél órát gyakoroltunk, és ezalatt nyolcvan pózt hajtottunk végre, és negyven légzésvisszatartást – de a belső ágak gyakorlását nem lehet ilyen könnyen megmérni."
3 megjegyzés:
Érdekes gondolatok! Köszi.
Csak szeretném kérni kis segítségedet a megértésben, ha lehetséges.
Mely kumbhakáról lenne szó ebben a blogbejegyzésedben?
A kilégzések és belégzések közötti szünet? A légzésszünet a dzsálandhara bandha alkalmazásával belégzés után vagyis a levegő benntartása (antar kumbhaka? Vagy pedig légzésszünet a kilégzés után (bahir kumbhaka vagy sunjaka)? Vagy olyan spontán légzésszünet amikor az embernek elakad a lélegzete pl. a gyönyörtől vagy valamitől, vagy pedig a természetes légzésleállás/megállás folyamatát jelentheti?
Valami miatt ez a rész nem egészen egyértelmű számomra. Lehet hogy csak többször figyelmesen kellene átolvassam és akkor már minden tiszta lenne.
Csak gondoltam megkérdezem tőled, mert ezt én szeretném megérteni, helyesen és jól értelmezni s nem pedig félreérteni.
Köszi :)
Igen, a spontán légzésvisszatartásra gondol (kévala kumbhaka). Ezt azonban úgy érhetjük el, ha hosszú éveken keresztül rendszeresen gyakoroljuk a kilégzés és belégzés utáni (báhja és antara) kumbhakát.
Most már értem. Akkor jó sokat kell ezt gyakorolni, hogy az ember ezt elérhesse, hosszú évek tanulásának az eredménye. Köszönöm a válaszodat! :)
Megjegyzés küldése