"2.30. ahimszá-szatjásztéja-brahmacsarjáparigrahá jamáh
ahimszá – erőszakmentesség; szatja – igazmondás; asztéja – becsületesség; brahmacsarja – szexuális önmegtartóztaás; aparigrahá – mentesség a birtoklásvágytól; jamáh – tilalmak.
A tilalmak az erőszakmentesség, igazmondás, nem-lopás, szexuális önuralom és a mohóságtól való mentesség.
Most a tilalmak öt formáját vizsgáljuk. A himsza erőszakot jelent, az ahimsza pedig erőszakmentességet. Ez az első és a legfontosabb az összes jama közül. A buddhisták azt javasolják, hogy bármilyen erőszakos késztetést úgy ellensúlyozzunk, hogy azon a tényen meditálunk: az ismétlődő születés és halál körforgása olyan régóta zajlik, hogy valamikor minden élőlény az anyánk volt. Ezért mindenkit meg kell becsülnünk, és senkinek sem szabad ártanunk. Ha megértjük, hogy ugyanaz a tudat néz ki mindegyik szemen, akkor megértjük, hogy ha bárkit is bántalmazunk, igazából magunknak ártunk. Minden lény a boldogságot keresi valamilyen formában, senki sem különbözik annyira tőlünk, hogy bántalmaznunk kellene. A bántó szándék általában abból születik, hogy nem ismerjük fel, amit bennük látunk, az mi magunk vagyunk.
A tilalmak lényege az, hogy képessé tegyen bennünket harmóniában élni a minket körülvevő közösséggel. Ha nem követjük a szabályokat, az konfliktust eredményez. Egy konfliktussal teli közegben nehéz gyakorolni a jógát. A másokkal szembeni ártó cselekedetek nem csak hogy a tudatlanságon, egoizmuson és ellenszenven alapulnak, hanem az erőszak újabb tudatalatti benyomásait hozzák létre. Például, ha egyszer bántalmazunk valakit, legközelebb még könnyebben megtesszük. Az ismétlésnél már kevesebb akadályba ütközünk. Ha összevesztünk a házastársunkkal, akkor lefektettük az ismétlés alapját képező benyomást. Most már még valószínűbb, hogy ismét megtörténik. Ha egy sorozatgyilkos egyszer megúszott egy gyilkosságot, valószínűleg még gyakrabban fogja megismételni tettét.
Mások bántalmazása a helytelen felfogáson (viparjaja) alapul. Abbéli erőfeszítésünkben bántalmazunk másokat, hogy uralni tudjuk őket. Azért próbálunk uralkodni, mert azt hisszük, hogy mások legyőzött állapotukban nem jelentenek veszélyt a biztonságunkra nézve. Azért érezzük veszélyben a biztonságunkat, mert konfliktusban vagyunk önmagunkkal. Azonosítjuk magunkat a konfliktus gondolatával, mert azt gondoljuk, hogy valakivé válnunk kell, el kell jutnunk valahová, fejlődnünk kell, követnünk kell egy utat vagy a kutatásunk végre kell érnünk. Röviden, a konfliktus a valamivé válás vágyából keletkezik, ahelyett, hogy elfogadnánk azt, ami most van.
Az ami bekövetkezik, valahová eljut, növekszik és fejlődik, a test, elme, egó és az intellektus. Ezek mind a teremtés (prakriti) részei. Furcsán hangozhat, de a lelki út gondolata is konfliktust kelt. Ha úgy látjuk magunkat, mint aki már elérte a békét, a változhatatlan, örök, határtalan tudatot, az a helyes megértés (pramána). Ha ezt elfogadjuk és elmélkedünk rajta, akkor megszűnik a konfliktus szükségszerűsége, és elengedjük a biztonság keresését. Nem érhetjük el a biztonságot addig, amíg ragaszkodunk ahhoz a nézethez, hogy átmenetiek vagyunk. Amint megismerjük önmagunkat, a félelem elmúlik, és vele együtt az a késztetés, hogy uralkodunk mások fölött. Az erőszaknak többé nem lesz haszna a számunkra. Ez a magyarázata annak, hogy az állatok minden ellenségességet feladnak egy gjání (olyan személy, aki rendelkezik az önvalóról szóló tudással) jelenlétében. Mivel a gjání megtalálta a békét önmagán belül, az állatok egyáltalán nem érzik magukat fenyegetve általa.
A második jama a szatjam (igazmondás). A jóginak igazmondónak kell lennie a szavaiban, gondolataiban és tetteiben. Van egy fontos oka annak, hogy az igazmondás az erőszakmentesség után van említve: ez pedig az, hogy az igazmondásunknak nem szabad ellentmondásba keverednie az erőszakmentességünkkel. Más szavakkal, az erőszakmentesség felette áll az igazmondásnak. Az igazmondást sohasem szabad arra használni, hogy másoknak ártsunk vagy másokat bántsunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése