"2.34. vitarká himszádajah krita-káritánumóditá lóbha-kródha-móha-púrvaká mridu-madhjádhimátrá duhkha-gjánánanta-phalá iti pratipaksa-bhávanam
vitarká – ellentmondó gondolatok; himszádajah – erőszak és a többi; krita – önmagunk által végrehajtott; kárita – mások által végrehajtatott; anumóditá – jóváhagyott; lóbha – mohóság; kródha – düh; móha - illúzió; púrvaka – megelőző; mridu – enyhe; madhja – közepes; adhimátrá – intenzív; duhkha – fájdalom; agjána – tudatlanság; ananta – határtalan; phaláh – eredmények; iti – mint; pratipaksa – ellentétes; bhávanam – kontempláció.
Az ellentmondó gondolatok, mint az erőszak és a többiek, amelyeket végrehajtunk, végrehajtatunk, vagy jóváhagyunk, és a mohóságból, haragból vagy mámorból fakadnak, akkor is, ha enyhék, közepesek vagy erősek, több fájdalmat és tudatlanságot fognak eredményezni. Ennek megértése jelenti az ellenkezőn történő meditációt.
Az ellentmondó gondolatok ebben az esetben mindazok a gondolatok, amelyek akadályt képeznek a jóga tilalmainak és előírásainak követésében. Elködösítik az igazság megértését és ezért tudatlanságot eredményeznek. Ez okból szenvedést fognak eredményezni a jövőben. A valóságban ezek az ellentmondó gondolatok, bár néha azt gondoljuk, hogy a spontaneitásunk, szabadságunk, egyéniségünk vagy kreativitásunk kifejeződései, igazából semmi másból nem táplálkoznak, mint a mohóságból, dühből vagy mámorból.
Egy nap például felkelünk, és kijelentjük: „Ma nem fogok gyakorolni.” A napi gyakorlás, még ha néha nehéz is megtenni, az tapasz (lemondás), a harmadik nijama. De ahelyett, hogy rájövünk: megszegtük az előírást, összezavarodunk, és elhitetjük magunkkal, hogy a nem gyakorlás a szabadságunk, spontaneitásunk, egyéniségünk és kreativitásunk kifejeződése. De ez a hiedelem semmi más, mint illúzió. Mivel megmámorosít bennünket az egónk és a nagyságunk, azt hisszük, hogy a gyakorlás elkerülése a szabadságunkat mutatja, és azok rabszolgaságát, akik minden nap gyakorolnak. Ha valóban szabadok vagyunk, akkor szabadok vagyunk gyakorolni, ahelyett, hogy az elménk rabjai lennénk, amely szolgáltatja az okokat, hogy miért ne gyakoroljunk.
A tapasz fenntartását a düh miatt is elmulaszthatjuk. Kifejezhetjük a dühöt és a frusztrációt az éltünkben amiatt a folyamatos szokásunk miatt, hogy az átmenetivel azonosítjuk magunkat. Ahelyett, hogy szabaddá válnánk azáltal, hogy elengedjük a dühöt, magunkkal visszük a gyakorlásunkba, és így megnehezítjük azt. Utána pedig kijelentjük, hogy a gyakorlás nehéz és unalmas, és ezért nem akarjuk csinálni. A gyakorlás önmagában szabad, spontán, egyéni és kreatív, mi vagyunk azok, akik kínszenvedéssé és vergődéssé tesszük.
Különösen, ha a mohóság motivál, ha túl akarunk lenni a gyakorláson, jobbá, erősebbé akarunk válni, meg akarunk hatni másokat, elismerést akarunk, akkor a gyakorlás kínzó teherré válik, ahelyett, hogy lélekemelő utazás lenne a szabadságba. A Bhagavad-gítában az Úr Krisna azt javasolja, hogy hódoljunk meg előtte a tetteink gyümölcseivel. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy elfelejtjük a nyereséget, a célt, és a hasznot, és csak azért csináljuk a gyakorlást, mert ott van, mi is ott vagyunk, és a matrac is ott van. Csak azért élünk, mert a világ létezik. Csak azért gyakorolunk, mert élünk. Nincs szükség további okokra. Ezt jelenti az üres szívvel végzett gyakorlás.
Egy másik ok, amit találhatunk a tapasz megtörésére, az unalom. Azt állítjuk, hogy untat a gyakorlás, de az unalom mögött igazából a düh húzódik meg. Mivel nem vagyunk hajlandók tudomást venni a dühünkről és elengedni azt, nem tudjuk megmondani az igazságot magunknak. Ha nem tudjuk megmondani az igazat önmagunknak (ami visszahozna a jelen pillanatba), akkor a figyelmünknek a múltba vagy a jövőbe kell vándorolnia. Ha a figyelmünk nincs ott a jelenben, akkor nem vagyunk jelen a gyakorlásunkban, ami unalmassá válik. Így vezet a harag az unalomhoz. Ha bármikor unatkozni kezdünk az életükben vagy a gyakorlásunkban, akkor meg kell keresni, hol rejtőzik a harag. Létezésünk minden pillanata, még ha egyszerűen csak lélegzünk is, a szépség megnyilvánulása lehet. Az unalom csak azt mutatja, hogy nem engedjük meg önmagunknak a jelenlétet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése