"2.26. vivéka-khjátir-aviplavá hánópájah
vivéka – diszkrimináció; khjátih – tudatosság; aviplavá – ingadozás nélküli; hánópájah – az elkerülés módja.
A felszabadulás módja az állandósult diszkriminatív tudás.
Miután leírta a szenvedés összes formáját, az okaikat, és az egészséges állapotot, Patandzsali most leírja a gyógymódot. Ez az állandó képesség arra, hogy különbséget tegyünk aközött, ami örök, tiszta, szabad és esszenciális egyik részről, és aközött, ami átmeneti, tisztátalan, lekötött és lényegtelen a másikról.
Térjünk vissza ahhoz, amikor a tudatot/önvalót úgy tekintettük, mint egy tévé-képernyőt, amelyiken az összes kép megjelenik, vagy még jobb, ha annak a tér/idő mátrixnak tekintjük, ahol a jelenségek feltűnnek. A mátrix realisztikusabb, mivel négydimenziós, míg a tévé-képernyőt könnyebb megérteni, mert látjuk. Egy este leforgása alatt folyamatosan változik a kép a képernyőn, míg maga képernyő ugyanaz marad. Hasonlóképpen, az önvaló örök, míg a test, elme, és az összes rájuk kivetített tárgy átmeneti.
Mivel a tudatalatti benyomások, amelyeket a múltbeli élmények alakítanak ki, összekapcsolódnak és a testhez, elméhez és tárgyakhoz kötődnek, tisztátalannak nevezik őket. Amikor egy filmet nézünk, rájövünk, hogy a film során a szereplőiről alkotott benyomásaink változnak, ahogy a tettek megszínezik őket. Hasonlóképpen, minden létrejövő tárgyat beszíneznek a tudatalatti benyomásaink, amelyek a tudatlanságon, egoizmuson, vágyon, fájdalmon és félelmen alapulnak. A film végén az egyetlen tiszta, beszennyezetlen dolog a képernyő, amelyhez a benyomások kapcsolódnak. Hasonlóképpen azt mondják, hogy az önvaló tiszta, míg a jelenségek tisztátalanok.
Egy film közben megértjük, hogy az összes szereplő előzetesen létrehozott feltételek szerint cselekszik. A nyugati pszichológia ezt e feltételekhez kötöttséget a kora gyermekkorral hozza összefüggésbe, a keleti miszticizmus pedig az előző inkarnációkkal. Bárhogyan is van, a képernyőn feltűnő szereplők nem szabadon, hanem feltételekhez kötött módon cselekszenek. Az egyetlen „szabad” tárgy a tudat, amely a tér/időn túl jelenik meg, igazából a tér/idő jelenik meg a tudaton belül. Semmilyen kép vagy jelenség nem hagyhat feltételekhez kötő benyomást a tudaton. A test, elme, és a tárgyak megkötöttnek tekinthetők, míg a tudat szabadnak tekinthető.
Ha tévénézéssel töltjük az estét, akkor láthatjuk a híreket, reklámot, egy komédiát, egy thrillert, egy dokumentumfilmet és egy filmet az állatvilágról. Az egész este alatt egyetlen elem sem jelent meg az összes filmben, semmi sem volt elengedhetetlenül fontos, csak a képernyő. Hasonlóképpen, az önvaló előtt megjelenő tárgyak nem lényegesek, csak az önvaló lényeges.
Azt a képességet, hogy különbséget tegyünk a valóságos és nem valóságos, vagy lényeges és lényegtelen között, diszkriminatív tudásnak nevezzük. Ennek a tudásnak folyamatosan ott kell lennie, mert csak akkor válhat a felszabadulás eszközévé. Szert tehetünk részleges tudásra, miközben néha visszacsúszunk a tudatlanságba, vagy pedig a diszkriminatív tudás csak pillanatokra jelenik meg. Ez nem elég, állandónak kell lennie. Emlékezzünk vissza a kígyó és a kötél történetére! Az ösvény mellett fekvő kötéldarab helytelen felfogása a szürkületben a kígyó téves észleléséhez vezetett. Ez az illuzórikus tudás (viparjaja) a helyes tudás (pramána) fel nem ismeréséhez vezetett. Miután megmutatták neki a kötelet, a megfigyelő helyes tudásra tesz szert, ami után a helytelen tudás megsemmisül.
Ennek a diszkriminatív tudásnak a valóságos és valótlan, a kötél és a kígyó, az önvaló és a nem-önvaló között állandónak kell lennie. Máskülönben újra kígyónak fogjuk vélni a sötétben fekvő kötelet, vagy a változó testnek/elmének fogjuk tapasztalni önmagunkat, miközben a valóságban az örök, változatlan önvaló vagyunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése