Lehet-e pénz nélkül élni?

Szerintem egyre több emberben felmerül ez a kérdés manapság, de valószínűleg a legtöbb emberben egyből felébred a félelem, és kapásból rávágja, hogy "Áhh, ez úgyis lehetetlen." Nos, azt azért már sokan sejtjük, hogy a pénz nem boldogít, de jó volna, ha lenne. Erre mondják azt az ezó mókusok, hogy el kell képzelni, hogy jön, be kell vonzani. De mi van, ha mégsem? Mi van, ha a megérett karmikus visszahatásaink szinte lehetetlenné teszik azt, hogy annyi pénzünk legyen, amennyit szeretnénk? 

Akkor jön az, hogy az adott helyzetből kell kihozni azt, ami a legjobb. Vagyis ne tegyük a boldogságot a körülményeinktől függővé, hanem vegyünk a kezünkbe a helyzetet, vagy legalábbis a viszonyulásunkat hozzá. Néha elgondolkodom azon, hogy sokkal rosszabb is lehetne az életem, legalábbis ami az anyagi körülményeket illeti, hiszen az ember a múlt karmájával nem sok mindent tud kezdeni. És ilyenkor elgondolkodom, hogy mit csinálnék, ha például hajléktalan lennék, vagy börtönben kéne élnem?

A válasz valahol nagyon egyszerű: ugyanazt, mint most. Jógát oktatnék és gyakorolnék, és segítenék az embereknek megtalálni önmagukat, és a boldogságot. Ugyanis nincs kilátástalan helyzet, és minden átmeneti. Csak reményüket vesztett, céltalanul vegetáló, a körülményeiket hibáztató és a saját elméjükért és életükért felelősséget vállalni nem akar emberek vannak. 

Aki pedig "rendes" polgári életet él, gyakran semmivel sem boldogabb, és főleg nem nyugodtabb, mint a "társadalom szélére csúszott" emberek. Egy átlag nyárspolgár hajtja a mókuskereket, látástól vakulásig dolgozik, a többi időben gyereket nevel, fizeti a törlesztőrészletét, a rezsit, vagy az albérletet, kajára költ, meg még amire jut. A pláza-korzózásra már egyre kevesebb embernek jut, a mozi helyett is otthon nézi a számítógépen a letöltött kalózfilmeket, meg esetleg fészbukkol egy kicsit, meg elmegy a kocsmába a haverokkal. A társadalom, amibe beleszülettünk, meghatározza az értékrendünket, a szokásainkat, az életcéljainkat, eldönti helyettünk, hogy mennyi erőfeszítésbe kerüljön nekünk az, hogy az alapvető életfeltételeinket megteremtsük.

Heidemarie Schwermer például megmutatta, hogyan lehet a nyugati világban is vígan élni pénz nélkül. Példája tanulságos lehet annak, aki eldöntötte, hogy kitör a ráerőltetett viselkedési mintákból, és "halottá" válik a fogyasztói társadalom számára. Én azt mondom azonban, hogy következetesnek kell lennünk a belső értékrendünket illetően, mert az nem elég, hogy "nem szeretek dolgozni", ha közben ugyanúgy ragaszkodunk a technikai civilizáció kényelmi eszközeihez, a kütyükhöz és a szórakozáshoz, ami általában mind pénzbe kerül. Szerintem akkor tud az ember őszintén lemondani az anyagi javakról, és akár a pénzről is, ha valóban olyan magasabb rendű belső értékeket fedez fel a lelkében, amelyek még boldogabbá teszik, mint bármilyen, pénzért megvásárolható külső dolog.

A pénzről, vagyonról való lemondás nem áll messze a jógától, hiszen a jógi praktikus, és minél jobban le akarja egyszerűsíteni az életkörülményeit, hogy több ideje jusson a gyakorlásra, a meditációra. Csupán az egészsége megőrzésére törekszik, és nem halmoz fölösleges vagyontárgyakat (aparigraha), így nem is kell külön erőfeszítést tennie, hogy megszerezze a pénzt, amibe ezek kerülnek. A jógi nem lop, csak azt fogadja el, amit a természet kiszab a számára (asztéja) és elégedett, bármilyen körülmények között is van (szantósa). Ezen elvek gyakorlásában persze be kell tartani a fokozatokat, hogy a külső helyzetünk és a belső világunk között tényleg megmaradjon a harmónia. 

Indiában a jógik nem sokat cifrázzák: több százezren élnek fedél nélkül, barlangokban, vagy csak simán szent helyről szent helyre vándorolva mezítláb a Himalájában. Egy szádhu (olyan szent ember, aki életét a lelki gyakorlatoknak szentelte) mindig számíthat egy kis alamizsnára, így sohasem marad éhen. De ha éppen nincs kedve koldulni, akkor csak leül és meditál, és böjtöl egy pár hétig. A test sok mindet kibír, ha az elmében béke van, és elcsendesedtek a vágyak. Ágyékkötőnek való rongydarabot mindig talál, a szent folyókban megfürdik, és a napon megszárítkozik. De persze ha valaki nem bírja a hideget, nem szeret éhezni, és az elméje folyamatosan csapong, akkor nem sok értelme van magára ölteni a lemondott szerzetes sáfrány ruháját vagy éppen a nincstelen jógi ágyékkötőjét. 

Persze sokan vannak, akik csalnak és visszaélnek ezzel a helyzettel, a sima kéregető, maffiába szervezett indiai koldusokról nem is beszélve. Csupán arra akartam ezzel rámutatni, hogy mindig van kiút, és a jógát senki nem veheti el tőlünk. És az az ember, akinek megvan a belső tartása, ragaszkodik az elveihez, és a szívében sohasem alszik ki a gyakorlás lángja, mindenkiben tiszteletet ébreszt, és még a háborgó emberek is megbékélnek a jelenlétében. Hiszen látják, érzik, hogy van célja az életének, képes felelősséget vállalni rá, és azt, ami a legdrágább számára, a boldogsága forrása, nem lehet elvenni tőle. 

Mert amíg az emberek a tárgyakban és külső életkörülményekben keresik a boldogságot, addig irigyek lesznek egymásra, és harcolni fognak. De a ha boldogság az önvalóból származik, azt senki nem tudja elvenni tőled, te pedig önként megosztod mással, mert azzal neked nem lesz kevesebb, sőt, egyre több lesz. Szóval a pénzt lehet használni, vagy le is lehet mondani róla, de nem szabad a rabjává válni, és nem szabad a pénztől remélni a boldogságot. A boldogság már ott van a szívünkben, csak folyamatosan valami másra figyelünk. Tehát nem is az a lényeges kérdés, hogy lehet-e pénz nélkül élni, vagy sem, hanem az, hogy lehet-e boldogság nélkül élni,m vagy nem? És ha lehet, akkor érdemes-e? És hogy hogyan találhatjuk meg ezt a boldogságot, ha már minden egyes embernek ugyanolyan joga van hozzá? Vandé gurúnám csaranáravindé...