Valamelyest továbbfűzném a szerdai gondolatsort az önvédelemről és az erőszakmentességről. A jóginak ugye nincsenek ellenségei, mert ő mindenkiben ugyanazt a tudatot látja, és ezért nem tesz különbséget önmaga és mások érdeke között. A feszültségeket, konfliktusokat, nézeteltéréseket ugyanis általában a vélt érdekkülönbségek okozzák.
Attól eltekintve, hogy a jógi mindenki felé pozitívan és szeretettel viszonyul, még mindig akadhatnak olyanok, akik ellenségesen viszonyulnak hozzá, mert nem rétik, mit akar, irigyek rá, vagy éppen félnek az Ébredéstől, és ezért ösztönösen támadják a jógit, akinek már puszta jelenléte is veszélyt jelent a tudatlanság jóleső ködére nézve.
Nos, amikor valaki megbánt bennünket, akár a tetteivel, akár a szavaival, akár a viselkedésével vagy az érzelmeivel, akkor az emberben ösztönösen felmerül a bosszú gondolata, és sokszor még ha nem is akarunk közvetlenül bosszút állni valakin azért, mert megbántott, bizony örülnénk, ha ő is visszakapná a sorstól, amit nekünk adott. Ezt illetően persze meg is nyugodhatunk, mert mindenki meg fogja kapni azt, ami jár, az élet mindig igazságos, még ha sokszor nem is úgy tűnik a karma érési időtartama miatt.
Vagyis az, amit mások tesznek velünk, ami saját kamránk következménye, de ha ezért bosszút akarnánk állni, akkor tovább bonyolítjuk a saját karmánkat, és egy soha véget nem érő láncolatba bonyolódunk. Az ő tetteiknek is meglesz a visszahatása, és meg fogják kapni, de ahhoz nekünk tulajdonképpen más semmi közünk. Legfeljebb annyi, hogy abból a sérelemből, ami bennünket ért, nekünk kell tanulni, és persze ha bölcsek vagyunk, akkor a másik szenvedéséből is tudunk tanulni. De a folyamatos fenyegetettség érzésében nem érdemes élni, mert a saját életerőnk is lepusztul benne. De erről már korábban írtam.
A káröröm vagy a rosszakarás másoknak, akiket "nem szeretünk" egy tipikus magyar szokás, hogy ha az én tehenem haldoklik, akkor dögöljön meg a szomszédé is, nehogy már neki jobb legyen, mint nekem. A káröröm érzése, akár beismerjük, akár nem, arra utal, hogy nem merünk bosszút állni a másikon, mert félünk a visszahatástól, de igazából örülünk neki, ha szenved.
Én inkább úgy vagyok vele, hogy nem örülök, ha valaki más szenved, még ha "megérdemelten" szenved is, mert például engem megbántott. Mindenki, aki szenved, és szerencsétlen,a saját tudatlanságának és helytelen döntéseinek áldozata. A karmának egyetlen célja van, hogy tanuljunk belőle, de ehhez megkülönböztető tudásra, lelki intelligenciára van szükség. Ha nem tanuljuk meg a leckét, akkor az élet addig ismétli, amíg meg nem értjük.
Éppen ezért célravezetőbb, ha szeretni tudjuk a szenvedőket, sajnáljuk őket, együttérzünk velük és részvétet érzünk irántuk. Ez abban tud megnyilvánulni, hogy jót akarunk nekik, és segítünk megérteni, hogy milyen módon kerülhetik el a további szenvedést. Egy konfliktus végén nagy katarzis lehet az, amikor a felek kibékülnek, és eloszlatják egymásban az ellenségképet.
Bizonyos esetekben azonban ez sem lehetséges, hiába kezdeményezzük a kibékülést, mert a másik fél ragaszkodik a konfliktushoz, a negatív képhez, amit kialakított magában rólunk. Ilyenkor Patandzsali tanácsát követve közömbössé kell válni az illető iránt, és meg kell szüntetni minden kapcsolatot vele. Ne hagyjuk, hogy negatív energiája tovább csökkentse a miénket! Jobb, ha pozitív emberek társaságát keressük, akik tudják értékelni egymásban a valós értékeket, nagyvonalúak a nézeteltéréseket illetően, és a szeretet útját járják. Szóval szeresd ellenségedet, de okosan! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése