Ha tudnád, mennyi van hátra...

Ez a kép az In Time című filmet idézi emlékembe. Az ötlet lényege annyi, hogy a jövőben az embereket genetikai manipulációnak vetik alá, és 25 éves korukban megáll az öregedési folyamat, viszont egy évet kapnak még, a hátralévő időt pedig a karjukon lévő foszforeszkáló számok jelzik. Az élethossz fizetőeszközzé válik, lehet vele vásárolni, akkor csökken, illetve a munkáért cserébe élethosszat kapnak az emberek.

Valahogy így van ez a való életben is, bár kétségtelenül nem lehet végtelenül megnyújtani az életünket, de a jógában sok olyan módszert kidolgoztak, amivel akár 2-300 évre is meg lehet hosszabbítani. Ezek közül néhány: kevesebbet kell enni, lélegezni és nemi életet élni, és igazából minél inkább befelé fordítjuk a figyelmünket, annál inkább lelassul a testünk öregedése is.

Persze a jógi számára önmagában nem vonzó cél a hosszú élet, az így nyert idő csupán azért értékes, mert gyakorlásra, önmaga tökéletesítésére tudja fordítani. És ha halad az úton az Önvaló felé, akkor már másodlagossá válik a számára, hogy ebben vagy akár a következő életében fogja elérni a tökéletességet.

Elgondolkodtam tehát azon: valóban igaz.e, hogy ha tudnánk, mennyi van hátra, akkor jobban értékelnénk az időnket? Vagy jo9bban ki tudnánk használni? Nos, szerintem ez elsődlegesen a megkülönböztető tudás mértékétől függ, amivel valaki rendelkezik. Ha meg tudja különböztetni az értékeset az értéktelentől, a valóst a hamistól, az örököt az átmenetitől, akkor tényleg képes lesz jól kihasználni az időt. Befelé fordul, önmaga keresése felé.

A legtöbb ember azonban még stresszesebb és frusztráltabb lenne, ha állandóan látná a csökkenő számokat a karján. Ez teljesen megzavarná a mindennapjait, felrúgná a kötelességeit, és a féktelen érzéki élvezetekbe merülne, két végén égetné a gyertyát, ahogy szokták mondani. Azt gondolná, hogy mindent ki kell próbálni, és minél kevesebb a hátralévő ideje, annál hajmeresztőbb módjait találná ki az érzékei stimulálásának.

Egy dolgot azonban nem szabad elfelednünk. Bár az anyagi test élete véges, a lélek nem pusztul el a test halála után, hanem örökké megmarad, és egy újabb testbe vándorolván elkezdi learatni ezen életének tetteiből fakadó karmikus gyümölcseit. Vagyis mindazt a bűnös visszahatást, amit az érzéki kicsapongásaival létrehozott, valamikor a saját bőrén kell megtapasztalnia. Talán ezért is nem tudja az átlagember a halála időpontját. Így legalább a hamis biztonságérzet, hogy "Biztos még nem ma lesz" megvédi attól, hogy minél rövidebb idő alatt minél több hülyeséget csináljon.

A napokban éppen a Világvégéről beszélgettünk, és valamelyik ezoterikus portálon azt javasolták, hogy december 21-én le kell ülni meditálni, magunkba kell fordulni, és arra kell kihasználni ezt a különleges időszakot, hogy eldöntsük, mit szeretnénk a legjobban elérni, és azon meditáljunk. "Én szeretném tudni a 6. sorozatot!" - vágtam rá gondolkodás nélkül :-)

Ha belegondolok, gyakorolunk, amíg a testünkkel nem történik valami, és utána következő életünkben tovább gyakorolunk. Elképzelhető, hogy a gyakorlásban elért fejlődés során a belső célok (meditáció, szamádhi) fokozatosan fontosabbá válnak, de a lényeg az, hogy ezek belső célok, és az elérésük nem függ a karmától vagy valamely külső tényezőktől, csupán az őszinte erőfeszítésünktől. Amíg a céljaink belső célok, addig azokat senki nem veheti el tőlünk, és nem akadályozhatja meg, hogy elérjük őket. Ha pedig külső célok, akkor azok eredménye átmeneti lesz, akármilyen gyorsan érjük is el őket, és akármeddig kapaszkodunk is beléjük. Szóval nem csak azt érdemes tudni, hogy mennyi van hátra, hanem azt is, hogy miként tudjuk minél jobban kihasználni.