A gjána-jóga

Újabb részlet Gregor Maehle Ashtanga-könyvéből:

"Ebből a rövid leírásból megérthetjük, hogy miért tekintik ezt az utat rövidnek és közvetlennek, de ugyanakkor nagyon nehéznek is. Azért rövid, mert nagyon kevés lépésből áll. A tanító megtalálása után igazából csak egy lépés van hátra: a kontempláció egy magányos helyen a Legfelsőbb Lélekkel való azonosságunkról. Azonban nehéz út, több okból kifolyólag. Szükséges hozzá, hogy egy önmegvalósított tanító elfogadjon a tanítványának. Ilyen tanárokat még a régi korokban is nehéz volt találni, manapság pedig még ritkábbak. Azután szükséges hozzá az, hogy teljesen elengedjünk minden ragaszkodást a vagyonhoz, sikerhez, élvezetekhez, hírnévhez, családhoz, és a többi. A modern nyugati tanítók, akik szívesebben mondják azt a tanítványaiknak, hogy „mindened meglehet”, nem adják át ennek a ténynek a lényegét. Tradicionálisan a legmagasabb utat csak a lemondott szerzeteseknek és aszkétáknak tanították, akik fogadalmat vettek, hogy lemondanak minden fent említett világi ragaszkodásról. Az indok pedig az, hogy minden külső ragaszkodásról le kell mondani, ha minden belső ragaszkodásunkkal meg akarunk hódolni a Legfelsőbb Lénnyel való egyesülés folyamata során.

Valamint a gjána-jóga útjához olyan tiszta, erőteljes és intenzív intelligenciára van szükség, hogy csupán egy önmagvalósított tanító utasításai alapján meg tudja érteni és el tudja fogadni az igazságot, és maradandóan megszilárduljon benne, a kettősségektől mentesen. Az ilyen intellektus nagyon keveseknek adatik meg. megérteni még könnyű, de hogyan maradhatunk szilárdak az igazságban, még a kétség pillanataiban is, amikor a belső démonainkkal viaskodunk?

Ezen okokból kifolyólag a gjána-jóga ösvényét csak néhány kiváltságos számára tartják megfelelőnek. Ahogyan az ősi védikus szöveg, a Szánkhja-káriká írja, csak azok próbálkozzanak vele, akiknek az intellektusa mentes minden téves felfogástól. Csupán néhány indiai tartja magát alkalmasnak a gjána-jógára a mai korban, és ezt az indiai kultúra nagy alázatossága és érettsége jelének tekinthetjük. Ugyanakkor sok nyugati gyakorló úgy tekinti, hogy mindent kiérdemelt, beleértve a spirituális felszabadulást, azon nyomban, és anélkül, hogy bármit is fel kéne adniuk. Így hajlamosak csak nyűgnek tekinteni az előkészületeket és előfeltételeket, amiket a tradicionális indiai tanítványoktól megkövetelnek.

A gjána-jógát főként a nagy Sankara népszerűsítette, aki mintegy kétezer évvel ezelőtt élt. Sankarát dzsagad-gurunak (világtanítónak) tekintették, mely címet csak az olyan ritka, magas minősítésű tanítóknak adják, akik néhány száz vagy ezer évben egyszer jelennek meg, hogy interpretálják a szentírásokat és visszaállítsák eredeti jelentésüket. Ez szükségszerűvé vált Sankara idejében, mert bár a gjána-jógát jóval Sankara előtt is tanították az olyan rishik (látnokok), mint Vaiszistha, Jágjavalkja, és Vjásza, akkor már nem értelmezték helyesen a társadalmi változások és a nyelvhasználat miatt. Sankara sok nagy művet és kommentárt írt, hogy újra megfelelő formában mutassa be az ősi írásokat. Mai szemmel nézve Sankara eredményei annyira gigászinak tűnnek, hogy sokan félisteni vagy isteni megnyilvánulásnak tekintik, sokszor maga az Úr Siva inkarnációjának tekintik.

A huszadik században Ramana Maharishi nagy példája által ismét népszerűvé vált. Mivel Ramana olyan kivételes egyéniség volt, sok indiai őt is isteni megnyilvánulásnak – Szkanda, Siva második fia megnyilvánulásának – tekintették. Sankara, az ősi tanító és Ramana, a modern tanító sok közös vonással rendelkeztek. Mindketten úgy tartották, hogy a valódi tudásra (gjánára) csak a gjána-jóga által lehet szert tenni. Azonban mindketten azt tanították, hogy azoknak, akik nem tudják közvetlenül elérni a gjánát – ami néhány kivételtől eltekintve mindenkit jelent – egy esetlegesen hosszadalmas előkészítő folyamaton kell átesniük, ami után alkalmassá válnak a gjána-jógára. Ez az előkészítő fázis a jóga két másik útjának, a bhakti-jógának és a karma-jógának egyikéből vagy mindkettőből állhat."