De komolyra fordítva a szót, az elmúlt években mindenféle természeti katasztrófákat jósoltak idén decemberre, ami úgymond eltörli a ma ismert civilizációt, és új világrend vagy társadalmi rendszer lép a helyébe. Ahogy közeledik a dátum, és mindenki látja, hogy a nap még mindig ugyanúgy felkel reggel, és lenyugszik este, a föld sem billent ki a mágneses tengelyéből, a tengerek sem árasztották el a szárazföldet, sőt, a természeti környezet meglepően jól viseli az ember ön- és környezetpusztító életmódját, finomodnak a jóslatok. A bioszféra ugyanis sok mindent képes elviselni, akár még egyszer ennyi ember is el tudna tengődni a földön, persze lehet, hogy nem annyira tágasan és luxus körülmények között, mint amit egyesek megszoktak.
Nem nagyon beszél már senki olyan mértékű kataklizmáról, ami az emberiség jelentős részét rövid időn belül kipusztítaná, és a gazdasági világválság sem fenyeget a bankrendszer közeljövőben történő megszűnésével (sajnos), bár én például egyre inkább híve lennék a közvetlen árucserének. Szóval a gazdasági rendszer, amibe a fogyasztói társadalom beágyazódott, szintén marad. Mégpedig azért, mert a fogyasztói társadalmat az emberek vágyai, mohósága tartja életben. Ha kihozzák az Iphone 5-öt, akkor mindenki megveszi, vagy legalábbis sokan. De aki nem, annak is most már érintőképernyős okostelefonja van, hátha attól okosabbnak tűnik :-).
Éppen ezért a világvége-jósok közül is egyre többen szavaznak az utolsó opcióra, mégpedig arra, hogy az emberek gondolkodásmódja, értékrendje fog megváltozni. Arról már korábban beszéltünk, hogy sokan vannak, akik kívülről várják a problémáik megoldását, kezdve a messiásváró vallásoktól, az UFÓ-hívőkön át és a mindenféle ezoterikus tanok követőink keresztül egészen azokig, akik úgy látják, hogy a várva várt Világvége meg fogja oldani a problémákat az életükben. Úgy látszik, az általános tendencia most már nem is az, hogy félni kell a világvégétől, atombunkereket építeni és a túlélésre játszani, hanem inkább az, hogy várni kell, mert valamilyen csoda folytán véget vet a szenvedésünknek, és utána jobb lesz. Félnivaló ugyanis mindig lesz, de erről már beszéltünk, hogy az ember általában bevonzza a félelme tárgyát, mivel tudat alatt negatív ragaszkodást táplál iránta.
Nos, én szkeptikus vagyok minden külső csodavárást illetően. Az én álláspontom az, hogy minden pontosan ugyanígy fog maradni, ahogyan most van. Ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembenézni december 22-én, mint az előző nap, ha egyáltalán van elég őszinteségünk, hogy szembenézzünk velük. Ilyenkor szokott eszembe jutni az a közkézen forgó idézet, hogy "A kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt a fényt az alagút végén lekapcsolták." Nos, a reményt sohasem szabad feladni. A küzdelmet sohasem szabad abbahagyni. Akkor sem, ha látjuk a fényt, és akkor sem, ha nem látunk semmit. ha van alagút, akkor vége is van valahol, és addig kell mennünk, amíg el nem jutunk a végére. És elsősorban tőlünk függ, hogy milyen közel van a vége, és hogy megtaláljuk-e. A világ csak annak számára börtön, akinek a tudatát befedi a tudatlanság, A megvilágosodott, felébredt lélek számára csak a Fény létezik, nincs sötétség, nincsenek falak, nincs alagút. Csak a szabadság.
Nem hiszek azonban abban sem, hogy hirtelen, mint valami varázsszóra, december 21-én az embereknek tömegesen meg fog változni az értékrendje és az életszemlélete. Ehhez ugyanis megint csak vagy egy erőteljes külső élményre van szükség, ami tömegesen nem valószínű, hogy elő fog fordulni, vagy módszeres belső munkára, erőfeszítésre a spirituális fejlődés terén.
Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy elérje a magvilágosodást, akár egy szempillantás alatt is. Csakhogy ehhez nagyon komoly eltökéltségre, motivációra van szükség. A komoly belső változásokat komoly munkának kell megelőznie, és ez, ha a realitás talaján maradunk, akkor a legtöbbször több életen keresztül tartó erőfeszítést igényel. Azok az emberek, politikai, vallási, spirituális vezetők, akik megváltoztatták a világ arcát, valószínűleg több életen keresztül készítették elő azt, amit ebben az életükben sikerült véghezvinniük.
A változás tehát lehetséges, de mindenkinek magában kell felfedezni az erőt és az elszántságot, hogy megváltoztassa a látásmódját, megváltoztassa az életét. Éppen ezért ez valószínűleg nem fog egyik napról a másikra tömegesen bekövetkezni. A legtöbb ember ugyanis annyira bele van ragadva a karmikus problémáiba, hogy lassan, kitartó munkával tud csak változtatni az életén.
Szóval nem lesz forradalom, se véres, se vértelen, de a szív forradalmát mindenki már ma elkezdheti, nem is kell decemberig várni. És ha nem kezdi el idén, akkor jövőre is ráér belevágni. Csak ne halogassuk, mert akkor sohasem fog eljönni az a pillanat, amikor elindulunk önmagunk felé. A küzdelem, a problémák, az élet maradnak ugyanolyanok, amilyenek voltak, december 21-e után is. Semmivel sem lesz könnyebb, sőt, még az is lehet, hogy nehezebb lesz, bár az is erősen szubjektív nézőpont kérdése. Ugyanakkor a lehetőség, hogy elérjük a tökéletességet, ráébredjünk valódi, örök, lelki természetünkre, szintén ott van, mint ahogyan mindig is volt. Karnyújtásnyira, vagy elérhetetlen messzeségben - ki hogyan látja. Nem lesz se könnyebb elérni, se nehezebb. Ugyanaz a kihívás, ugyanaz az élet, ugyanazok a félelmek. Mit cipelsz tovább magaddal - te döntöd el.
A lélek örök és elpusztíthatatlan, úgyhogy ebből a szempontból végülis végtelen idő sé lehetőség áll a rendelkezésünkre. Mégse érdemes vesztegetni az időt, mert nincs mire várni. Nem lesz könnyebb, legfeljebb nehezebb lesz, ha az eltökéltségünk helyett a félelmeinket és a tehetetlenségünket tápláljuk. Aggódnunk sem kell, meg félnünk sem kell, hiszen ami örök, az nem pusztulhat el, ami pedig átmeneti, annak létét úgysem tuduk meghosszabbítani. A döntés mindig a miénk - melyiket választjuk, az örök életet vagy az átmeneti, tünemény világot. A boldogságot úgyis csak önmagunkon belül találhatjuk meg, a külső élmények csupán az odavezető út részét képezik. Tanuljuk meg mindegyikből, amit kell, és haladjunk tovább önmagunk felé. Ez az életünk valódi célja, most és mindörökké.
1 megjegyzés:
Szeretném leírni a véleményemet, s gondolataimat hogyha megengeded.
Bevallom őszintén én nem nagyon foglalkoztam/foglalkodom a Világvége elmélettel.. mert az ilyen jövendölésekbe nem igazán tudok hinni.. és én fölöslegesen nem szeretek aggódni előre, és negatív érzelmeket táplálni a szivembe, én törekszem bízni Isten oltalmában. A szeretetnek erősebbnek kell lennie mint a halálfélelemnek a mi szivünkben..
És próbálok hinni abban amit Valaki írt nekem egyszer hogy :
"Még egy fűszál se görbülhet meg Isten engedélye nélkül, és hogy egy ember élet nagyon fontos Isten teremtésébe.." :)
A világ végét és mindent tudjuk hogy Isten határozza meg, ő méri ki az időt és csak Ő tudja, meddig fog tartani ennek a világnak az ideje, csak neki van hatalma ahhoz, hogy végét vesse.
Miért kell foglalkozni különösebben a világvégével, mikor tudjuk hogy Istentől függ minden? Az ő játéka az egész élet, és mivel a mi életünk az Úr kezében van, igazából nem kellene mitől félnünk..
Isten az egyedüli, abszolút ura az életnek, és halálunk pillanata is akkor jön el, amikor az Úr hív bennünket, amikor a legalkalmasabbak vagyunk az üdvösségre. Az ő szerető gondviselése határozza meg, mikor és hol találkozzunk, az ő műve a mi születésünk és halálunk is, tőle jöttünk mi és hozzá is térünk vissza..
Oyan boldogságra vágyik mindannyiunk lelke, ami örökké tart és nem ér véget a halállal.. Én szivemből hiszem és remélem hogy az életünk nem ér véget, hogy létezik örökké tartó boldogság, hogy a halál pillanata az lehet a mi mennyei születésnapunk is amikor megszületünk az örök életre, és Isten végtelen szeretetében, békességében átölelve lelkünk tovább élhet a halál után is. :)
Megjegyzés küldése