Mentális relaxáció

Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:

"A relaxáció mentális jelentősége

Azért nevezik savászanának ezt a pózt, mert felkészít bennünket a halálra. Arra tanít, hogy teljesen meghódoljunk és elengedjünk mindent. Amikor eljön a halál pillanata, ez a képesség, hogy teljesen feladjuk a cselekvést, és teljesen meghódoljunk, fog alkalmassá tenni arra, hogy feladjunk minden azonosítást ezzel a testtel, személyiséggel és egóval. Akkor olyan könnyen el tudunk különülni ettől az élettől, mint egy uborka a szárától (Ezt a metafórát egy tradícionális indiai imában találhatjuk (Mahá-mritjundzsaja mantra). Az uborka békésen és külső erőhatás nélkül válik el a szárától, míg a fákon vagy bokron termő gyümölcsöket erőszakkal szakítja el a gravitáció). Csakis a saját magunkról alkotott elképzelések okozzák azt, hogy bizonyos dolgokra vágyunk, míg másokat elutasítunk, és az én-tudat miatt hisszük azt, hogy ez a mi testünk. Egyáltalán nem is a miénk. Mi teremtettük? Sok évszázadnyi tudományos kutatás után sem vagyunk képesek megérteni a test összes aspektusát, nem hogy létre tudjunk hozni egyet. Nincs tulajdoni lapunk róla. Amikor itt az idő, hogy hátrahagyjuk ezt a világot, visszaadjuk ezt a testet a természetnek (prakriti). A testünket a természet hozta létre, és nem mim ahogyan a Jóga-szútra (4.2-3.) is megerősíti.

Egy Zen koan szerint:

A pillangó felszáll
Hogy átszelje a tavat
Visszatérek önmagamhoz

Sokat fontolgatták ennek a koannak az értelmét. Az egyik olvasatban a pillangó a gondolatot jelenti. Ha elengedjük, ha elhagy bennünket, hogy átkeljen a tavon, akkor visszatérhetünk az önvalóba. Ha ragaszkodunk hozzá, akkor azonosítjuk magunkat az elme hullámaival (1.4. szútra). Ha engedjük a pillangót elszállni, akkor megállapodhatunk önnön természetünkben (1.3. szútra).

De a testtel is azonosíthatjuk a pillangót, a tavat pedig az élet és halál közötti választóvonallal. A test átkel ezen a vonalon, én nem. Ha sikerül elengednek ezt a testet, akkor újra a valódi természetemben fogok megállapodni, az örök, oszthatatlan tudatban. Ha ragaszkodom hozzá, akkor ez a visszatérés nem lehetséges, és új megtestesülésre fogok törekedni.

A savászanában minden erőfeszítés, eltökéltség, minden akaraterő elhagy bennünket. Ez az elhagyás, teljes meghódolás, szimulálja azt a folyamatot, aminek a halálkor be kell következnie. Mondhatjuk azt, hogy minden egyes savászana egy felkészülés arra a pillanatra, amikor már nem mi, hanem a holttestünk végzi a pózt. A halál rémisztő lehet, ha a testnek gondoljuk magunkat. Ha meghódolunk, ha átadjuk magunkat, akkor ez egy meghívás, hogy hogy visszatérjünk a valódi és természetes állapotunkba, ami a tudat. Az Úr Krisna tanácsát követve a Bhagavad-gítában, „feladjuk a cselekvő mentalitást, mivel csak egy ostoba gondolja önmagát a cselekvőnek.”

Az ősi mesterek azt tanították, hogy nem a test vagyunk, amely alá van vetve a halálnak, hanem a megszületetlen, megteremtetlen és változatlan lényeg vagyunk. A test halála arra hív, hogy térjünk vissza igaz természetünkbe, a tudatba. A savászana az átmenetivel történő mesterséges azonosítás elengedése. Ha helyesen végezzük a savászanát, mint minden elengedését, megmutatja nekünk, hogy mik vagyunk valójában. A Jóga-szútra és a Bhagavad-gítá is azt mondja, hogy a tiszta létezés, a tiszta tudat, tiszta lét az, ami a test létezésének végén marad, és ez kezdet és vég nélküli.

Kés nem sebezheti,
Tövis nem szúrhatja,
Tűz nem égetheti,
Víz nem nedvesítheti,
Örök, a valódi önvaló."