Én a harcművészetekhez vagy a küzdősporthoz is máshogy állok hozzá, mint azok, akik azt mondják: "Nincs, aki megvédjen? Védd meg magadat!" Ebben ugyanis érzek egy erős paráztatást, amit zsigerből nem szeretek. Utána következik a különböző, szörnyűbbnél szörnyűbb esetek felsorolása a hírekből, hogy mennyire nem alaptalan dolog az, hogy az embernek félelemben kell leélnie az életét, készülnie kell egy esetleges rabló- vagy zombitámadásra, a világvégére, különböző természeti csapásokra, és a nyomukban portyázó gyülevész hadakra, akik majd szét akarják rabolni a maradék étkészletünket is, vagy pedig a családtagjainkat akarják megenni vacsorára.
Eddigi élettapasztalatom azt mutatja, hogy ha az ember állandóan valamiféle támadástól fél, akkor pontosan, hogy bevonzza azt, hiszen tudat alatt az agressziót erősíti önmagában, és ez előbb-utóbb valamiféle kivezető csatornát fog találni magának, azaz belekerülünk egy szituációba, ahol úgy ítéljük meg, hogy jogos az agresszió használata, és az adott pillanatban meg vagyunk győződve róla, hogy önvédelemből cselekszünk, aminek nem lesz kedvezőtlen karmikus hatása.
A komolyabb harcművészetek viszont egytől egyig azt tanítják, hogy a harcművésznek erőszakmentesnek kell lennie, azaz a legvégső lehetőségig kerülnie kell az erőszak alkalmazását. Ilyenkor jön az, hogy a legegyszerűbb dolog elfutni a konfliktus elől, és általában így tudjuk a legkevesebb sérüléssel megúszni. Ha belebocsátkozunk egy csetepatéba, annak mindig bizonytalan a kimenetele, sőt, vannak olyan iskolák, ahol a mester ki is tagadja a tanítványt, ha megtudja, hogy az utcán használta nála szerzett harci tudását.
Kicsit olyan ez, mint amikor Patandzsali elmondja, hogyan lehet misztikus képességekre szert tenni, de megtiltja a komoly gyakorlóknak, hogy használják őket, mert tudja, hogy ha valaki személyes haszonra, hírnév, követők, vagyon szerzésére használja a jóga-tudományát, annak nem kívánt visszahatásai lesznek, és a gyakorló ismét belebonyolódik a karma szövevényébe, ahelyett, hogy a felszabadulás felé törekedne.
Én a küzdősportot a félelmeim legyőzésére használom, ugyanúgy, mint a jógát. Az egyetlen ellenség az ember saját maga, hiszen az Erő sötét oldala mindannyiunkban ott lakozik, és meg kell küzdeni vele, ha azt akarjuk, hogy csak a Fény maradjon. Le kell győzni az egónkat, mert az összes félelmünk abból fakad. Az egó sugallja azt, hogy az én testi épségem, az én vagyonom védelme, az én személyes boldogságom fontosabb, mint másé. A halálfélelem a tudatlanságból fakad, ahogy Patandzsali mondja, és az a jógi, aki megvalósította, hogy ő egy örök transzcendentális lélek, minden félelemtől megszabadul.
Természetesen a kötelesség ott van, és ezért meg kell védenünk magunkat, a vagyonunkat, a családtagjainkat. Ez egy férfi feladata. De mindezt félelem nélkül, kötelességből kell tennie, és nem az egó motivációjára. Az ahimszá alkalmazása nem azt jelenti, hogy összetett kezekkel várjuk azt, hogy kifilézzen egy sorozatgyilkos, vagy pedig önként odaadjuk egy rablónak még a mobiltelefonunkat is a pénztárcánk mellé, nehogy félmunkát végezzen.
Kicsit olyan dolog ez, mint amikor az ember a betegségek, a kórokozók ellen küzd. Egy jógitól ugye elvárják, hogy sohase betegedjen meg, merthogy ő milyen egészséges életet él. Tegyük fel, hogy ez így is, van, minden nap gyakorol, és nem eszik hulladék kajákat. De mégis tudatában van annak, hogy az anyagi test átmeneti, és hajlamos a betegségekre, tehát száz százalékosan sohasem tudja bebiztosítani magát ellenük. A megérett karmikus visszahatások ugyanis bárkit utolérhetnek, és nem tudjuk, kinek mit rejt a múltja. Van, amikor minden látszólagos küzdelem ellenére leteríti a jógit egy ilyen vagy olyan betegség.
Az viszont nem mindegy, hogyan éljük a hétköznapjainkat, és hogyan döntünk a különböző élethelyzetekben. Patandzsali azt mondja, hogy annak a jóginak a környezetében, aki az ahimszát tökéletesen gyakorolja, megszűnik az ellenségeskedés, az agresszió. "Make Love not War", ahogy a hippik mondták, vagyis az agresszió a legtöbb esetben nem szül békét, inkább bosszút szül. A béke, a tolerancia és a szeretet az, ami megszünteti az ellenségeskedést, de persze ez megint csak nem azt jelenti, hogy hagyunk valaki mást visszaélni a jóindulatunkkal. A jógi nem mamlasz, nem lúzer, nem hagyja kihasználni magát, és nem fogad el fölösleges szenvedést azért, mert valaki másnak ahhoz támad kedve, hogy bántsa őt. Patandzsali azt mondja, hogy közömbösnek kell lenni az ellenséges mentalitású emberekkel, vagyis el kell kerülni a konfliktust, anélkül, hogy belebocsátkoznánk, és ki kell iktatni az életünkből azt, aki konfliktusokat okoz, bántás nélkül.
Tehát a jógi felismeri azt, ha olyan élethelyzetbe kerül, amit az előző karmája miatt kénytelen elviselni, még ha nem is a legkellemesebb. Tudja, hogy ha védekezne, vagy menekülne előle, akkor csak megbonyolítaná a saját életét, így inkább elszenvedi a karmikus visszahatást, és így lezárja a karmikus ciklust, tanulva belőle, és tovább fejlődve a tökéletesség felé. Gandhi sokkal többet elért az erőszakmentességgel, mint előtte sok hadvezér az agresszió alkalmazásával. A félelemkeltés helyett tudást kell adni az embereknek, és meg kell tanítani őket arra, hogyan győzhetik le a félelmeiket, hogyan ébredhetnek fel eredeti tudatosságukra.
Buddha története ezzel kapcsolatban nagyon tanulságos. Egy erdők keresztül vezetett az útja, amelyben egy vérengző gyilkos lakott, és mindenkit megölt, aki arra járt. Bár Buddhát figyelmeztették, hogy nem lesz jó vége, ha arra megy, mégsem hátrált meg. Amikor szemtől szemben állt a gyilkossal, azt mondta: "Ha úgy érzed, hogy meg kell ölnöd, tedd meg, de én akkor sem teszek le szándékomról, hogy folytassam utamat." A gyilkos megdöbbent attól, hogy míg ő tele volt félelemmel, Buddha szemében egy szikrányit sem látott belőle. Megértette, hogy Buddha ereje messze meghaladja az ő agresszióját, és a tanítványa lett. A szeretet ereje mindent felülmúl, de hogy ezt az erőt megkaphassuk, meg kell küzdenünk a sötét oldalunkkal, és le kell győznünk az egót, a önzést, az irigységet és a félelmeinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése