"2.18. prakása-krijá-szthiti-sílam bhúténdrijátmakam bhógápavargártham drisjam
prakása – fény; krijá – tevékenység; szthiti – szilárdság; sílam – tulajdonságok; bhúta –elemek; indrija – érzékszervek; átmakam – természetűek; bhóga – élmény; apavarga – felszabadulás; artham – érdekében; drisjam – látott.
A látott a fény, cselekvés és tétlenség minőségeiből, az elemekből és az érzéksezrvekből áll. A megtapasztalás és a felszabadulás érdekében létezik.
Patandzsali itt a látottat, vagyis a világot írja le. A prakása, krijá és szthiti kifejezéseket használja, de a jelentésük pontosan ugyanaz, mint a szattva (fény/bölcsesség), radzsasz (mozgás/cselekvés) és a tamasz (tétlenség/mozdulatlanság) a szánkhjában, vagyis a természet (prakriti) három minősége, ami különböző kombinációban minden jelenséget létrehoz.
A makrokozmosz (a világ) tárgyai az öt elem formájában léteznek: éter, levegő, tűz, víz és föld. A mikrokozmoszban (az emberi lényben) a belső eszköz formájában léteznek (ami az intellektusból, egóból és elméből áll, valamint a külső eszközből (testből), amely az öt érzékszervi és öt cselekvő funkcióból áll. A gunák, az elemek, valamint a belső és külső eszköz alkotja a látottat. Ettől eltér a látó, vagyis a tudat (purusa).
Itt az a fontos, hogy Patandzsali szerint a látott nem cél nélkül működik. Igazából azért működik, hogy lehetőséget teremtsen a számunkra a megtapasztalásra, és utána a felszabadulásra. A jóga szerint a világ olyan, mint egy színpad, amelyiken azok a leckék lesznek előadva, amikre szükségünk van ahhoz, hogy megvalósítsuk önmagunkat, mint tudatot. Ezek a leckék – amiket mi élményeknek nevezünk – nem feltétlenül kellemesek, hanem az élvezet és fájdalom megfelelő keverékét alkotják, aminek segítségével végül mindkettőn túl tudunk lépni. Patandzsali szerint a világ nem önmagáért létezik, hanem csupán a tudat megvalósításának szüksége miatt. A Szánkhja-káriká 5.58. szerint, még ha az emberek a vágyaik érdekében végeznek is tetteket, a prakriti is a purusa érdekében nyilvánul meg.
Ez a megnyilvánulás a tudat érdekében élményeket és felszabadulást eredményez. Az élmény az élvezet és fájdalom megtapasztalását jelenti, amit kötöttségnek is nevezünk. Miután bizonyos mennyiségű tapasztalatot szereztünk, rájövünk, hogy különbözünk mindattól, amit megtapasztaltunk és ami átmeneti. Akkor felismerjük, hogy mi magunk a létezés egyetlen örök és változatlan kategóriája, vagyis a tudat vagyunk.
A tudat és a világ közötti kapcsolatot a nap és a virág közötti kapcsolathoz lehet hasonlítani. Amikor a nap felkel, a virág felé fordul és kinyílik. Amikor a nap leírja a pályáját az égen, a virág követi a mozgását. Amikor végül a nap lenyugszik, a virág összezárul. E folyamat alatt a nap teljességgel változatlan marad. Pontosan ugyanezt a mozgást végezné, ha nem lenne jelen semmilyen virág. Másrészről viszont a virág teljes mértékben függ a naptól. A nap fénye nélkül a virág nem tud létezni.
Mint ahogyan a virágnak szüksége van a napra, a világnak is szüksége van a tudatra. Amikor a tudat sugározza a tudatosság fényét, a prakriti virága felé fordul és megnyílik. A világ a tudat napjának útját követi, amíg le nem nyugszik, amikor eljön a világkor vége, és a világ megnyilvánulatlanná válik. Ahogy a nap teljesen változatlan az éjszaka során, a tudat napja sincs alávetve semmilyen változásnak a világ számtalan átalakulása során. Mint ahogyan a nap, a tudat is teljesen szabad, és önmagában létezik. Mint ahogyan a virág, a világ is függ a tudat fényétől."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése