Minden esetre én úgy vagyok vele, hogy a jóga egy eszköztár, és egyáltalán nem kötelező mindenkinek minden eszközt használnia, amit a jóga felkínál, különben reggel hatkor elkezdhetnénk jógázni, és körülbelül este kilenckor lennénk kész mindennel. A legtöbb embernek persze nincs ennyi ideje. Örülünk, ha napi másfél-két órát rá tudunk szánni a gyakorlásra. Így az ember vagy azt választja, ami a legjobban tetszik neki, vagy azt, ami a leginkább elősegíti a céljai elérésében. Mivel a nyugati ember általában mozgáshiányos életmódot él, szüksége van ennyi testmozgásra az egészsége megőrzéséhez. Beteg testtel pedig meglehetősen nehéz dolog az önmegvalósítás.
A múltban sok jógaiskola és jóga-guru elkövette azt a hibát, hogy kétségbe vonta a napi rendszeres ászana-gyakorlás jelentőségét, mondván, hogy az csak a kezdőknek való, és pár év ászanázás után nyugodtan áttérhet a gyakorló a pránájámára és a meditációra, sőt, el is hagyhatja az ászana-gyakorlást. És mi lett ebből: A köldöküket bámuló, elhízott, beteg testű gyakorlók, akik ugyanúgy képtelenek kontrollálni az elméjüket, mint amikor elkezdték gyakorolni a jógát. Sőt, vannak olyan iskolák, ahol a gyakorlást minden különösebb előkészület nélkül a meditációval kezdik, és nem is írnak elő semmilyen ászana-gyakorlást, légzőgyakorlatot, vagy pedig életmódbeli irányelvet.
Valamilyen szinten én is végigmentem ezen a folyamaton, amely visszavezetett a rendszeres ászana-gyakorláshoz. Tizenhét éves koromban ismerkedtem meg a jógairodalommal Yesudian és Weninger könyvein keresztül, és lelkesen el is kezdtem gyakorolni az ászanákat és a pránájámát. Mivel fiatal korom óta sokat sportoltam, az ászana-gyakorlós jól beleillett az életmódomba. A tudásszomj azonban tovább hajtott, így tizenkilenc éves koromban kikötöttem a Krisna-tudatnál, mint általam a legmagasabb szintűnek talált lelki folyamatnál.
Az egyik előnye ennek az volt, hogy a tudatomban alaposan megszilárdult a jamák és nijamák követésének fontossága. A másik előny az volt, hogy nagyon sokat megtudtam a védikus filozófiáról, a jóga szellemi hátteréről. Emellett minden nap két óra mantra-meditációt végeztem, ami a Patandzsali által javasolt szamjamánál egy fokkal aktívabb, így elvileg a nyughatatlan, izgága elméjű emberek (mint amilyen én vagyok) is könnyebben le tudják kötni vele az elméjüket.
Tizenvalahány év Krisna-tudat után azonban azt éreztem, hogy nagyon a "fejemben élek", és bár az elmélettel nagyon tisztában vagyok, az életem mégsem teljesen kiegyensúlyozott, mert fizikai szinten nem törődöm eleget magammal. Még ha átmeneti is az anyagi test, és lélekként nem vagyunk azonosak vele, azért csak le kell húzni benne azt a hetven-nyolcvan évet, és szerintem nem mindegy, hogy azt hogyan teszi az ember.
Szóval egészségmegőrzési célból elkezdtem jógázni, és egyre nagyobb és nagyobb szerepet kapott az életemben nem csak az ászana-gyakorlás (és később oktatás), hanem a jóga világszemlélete is, ami, úgy vélem, jelentősen nyitottabb és liberálisabb, mint a Krisna-tudat fekete-fehér hozzáállása. Ami persze nem jelenti azt, hogy az nem egy hiteles jógafolyamat, hiszen sok embernek éppenséggel arra van szüksége, hogy eldöntsék helyette, mi helyes és mi nem.
Jelen pillanatban egy kezdő gyakorlónak tekinteném magamat, aki nagyon sokat köszönhet a jógának, mind egészségileg, mind az életszemléletem változásában. Olyan dolgokban is úgy érzem, sokat fejlődtem, amit a Krisna-tudat magas szintű folyamata belőlem valahogy nem váltott ki. A személyiségem bizonyos részeit érintetlenül hagyta, és útközben azok is előjöttek, hiszen az ember egy teljes egész, és meg kell találnia a harmóniát önmagában. Az elmémet talán ugyanolyan nehezen tudom kontrollálni, mint húsz éve, de sok élethelyzetet jobban viselek, és szerintem sok mindenben fejlődött a jellemem.
Ebből azt a következtetést vontam le, hogy az ászana-gyakorlás önmagában is, ha megfelelő tudatossággal végezzük, alkalmazzuk életünkben a jamákat és a nijamákat, és tanulmányozzuk a jóga filozófiáját, olyan változásokat képes előidézni a személyiségünkben, amelyek a későbbiek során alkalmassá tehetnek bennünket a meditációra, az elménk lecsendesítésére.
Pattabhi Jois azt hangsúlyozta, hogy az öt jama és nijama nagyon fontos, mer azok nélkül nem tudunk szilárd alapot építeni a gyakolásunkhoz. Ha nem szabályozzuk az életünket, akkor az elmén örökké csapongani fog, és tele lesz aggodalmakkal. viszont azt is mondta, hogy az ászana-gyakorlásba bele lehet kezdeni anélkül is, hogy teljesen jógikus életmódot élnénk, és a rendszeres gyakorlás szép lassan meghozza az igényt, hogy változtassunk az életmódunkon.
Szóval mindenképpen érdemes az ászana-gyakorlást megtartani, amíg a jamában és nijamában meg nem erősödünk. Emellett az egészséges, ellenálló, gyémántkeménységű test, a rendszeres gyakorlás méregtelenítő hatása szintén szükséges előfeltételek ahhoz, hogy sikeresek lehessünk a pránájáma- vagy meditációs gyakorlatban.
Krishnamacharya még százéves korában is rendszeresen ászanázott, de beteg tanítványainak adott pránájáma-gyakorlatokat, amikor nem tudtak ászanázni. Szóval a pránájáma sem tilos, de az Ashtanga rendszer szerint olyankor érdemes rendszeresebben belekezdeni, amikor már a harmadik-negyedik sorozatnál járunk az ászana-gyakorlásban. A fizikai szervek tisztasága (jóga-csikitszá) és az energiacsatornák tisztasága (nádí-sódhana) fontos előfeltétele a sikeres pránájámának.
Jó pár évnyi pránájáma-gyakorlás pedig az előfeltétele annak, hogy le tudjuk csendesíteni az elménket. A Hatha-jóga Pradípiká is kiemeli, hogy kontrollált légzés nélkül nincs kontrollált elme. Az, ami elhanyagolja, vagy kihagyja a jóga kezdeti lépcsőfokait, általában csak becsapja önmagát, de nem tud valódi meditációs állapotba kerülni.
És nem árt, ha az ember nem siet, és tisztában van a saját helyzetével. Én például vonzódom a nehéz ászana-gyakorlatokhoz, és lelkesít, amikor próbálom végrehajtani őket. Viszont a pránájáma és a meditáció még nem annyira vonzó a számomra, legalábbis ami a rendszeres gyakorlásukat illeti. persze ki tudja, mit hoz a jövő, elképzelhető, hogy öregkoromra megkedvelem ezeket is, és akkor természetesen be tudom építeni a gyakorlásomba.
Ne gondolkodjunk tehát úgy, hogy a jóga gyakorlása egyenlő az ászana gyakorlásával, ismerkedjünk a többi eszközzel is, és találjuk meg azokat az eszközöket, amelyek a fejlődésünk adott szintjén a leginkább kiszolgálják az igényeinket! Ez a te udad, neked kell megtenned a lépéseket rajta. Még hogyha az ászana-gyakorlásnál kaphat is sok külső segítséget az ember, mert ha elmegy órára, akkor kénytelen végigcsinálni, a pránájáma és a meditáció esetében már sokkal inkább magára van utalva, hiszen nem ülhet mellette egy tanár, hogy percenként elmondja: "Már megint elkalandoztál, térítsd vissza az elmédet!"
A jóga egyik ágát sem szabad lenézni, mindegyikhez tisztelettel kell fordulni. Ám ne engedjük, hogy a tisztelet félelemmel keveredjen, és az hátráltasson bennünket a fejlődésben! Ne hallgass senkire, próbáld ki , ami tetszik, és az élet majd megmutatja, hogy valóban a neked való sologra koncentrálsz-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése