Persze a plecsni nem minden, és azt is tudjuk, hogy az oktatóképzések anyaga annyira sokféle, hogy amit az egyiken megtanulunk, az a másikból éppenséggel akár hiányozhat is. Sőt, egy valódi jógaoktató egész életében továbbképzi magát, és tanul, akitől csak tud.
Először beszéljünk rólam, mert hát az ember ugye járjon elől jó példával. Való igaz, amikor én elkezdtem oktatni 2007-ben, nekem sem volt semmilyen papírom, de 2008-ban már megszereztem az első Vinyasa Yoga Teacher diplomámat, majd idén 2012-ben levizsgáztam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola jógamester szakán, de még mindig úgy gondolom, hogy a tanulási folyamat legelején tartok. Egyébként mai fejemmel lehet, hogy megfordítanám a sorrendet - először a papír, aztán az óratartás, de hát öt éve még más volt a helyzet idehaza is...
Ugyanakkor tudatában vagyok annak, hogy a jelenleg Budapesten aktívan órát tartó jógaoktatók 30-40%-ának nincs végzettsége, de a legszomorúbb az, amikor erre még büszkék is, és azt hirdetik, hogy a formális képzésnek semmi jelentősége nincs. Nos, én úgy vagyok vele, hogy nem szeretem rákényszeríteni az embereket semmire sem, és valószínű, hogy az efféle "sufni-jóga" oktatókat, akik ilyen-olyan "mesterektől" tanultak, csakis a törvényi szabályozás (és annak számonkérése) tántorítaná el az óratartástól, csupán egy dologra szeretném felhívni a figyelmet.
Ha mindenféle papír nélkül oktatunk, azzal valószínűleg nem emeljük a magyarországi jógaoktatás szakmai színvonalát és elfogadottságát, akár a nagyközönség, akár a társszakmák képviselőinek körében. Talán a természetgyógyászatot és a masszázst, vagy éppen a sportedzőséget lehetne példaként hozni, mint társszakmát, de akár még a gyógytornászokat is idevenném. Mindegyik gyakorlása államilag elfogadott végzettséghez kötött. Csak a jóga lóg ki a sorból, de nem csak itthon, hanem egész Európában.
Bár most már itthon is van államilag akkreditált felsőfokú jógaoktató-képzés (A Bhaktivedanta Főiskolán), nyilván a szakmai testületek (például itthon az MJSZE, vagy a különböző nemzetközi jógaszövetségek) által akkreditált képzések is legalább egy alapszintű jártasságot garantálnak a jóga egészségügyi aspektusaiban, ami ugye a legfontosabb a gyakorlók szempontjából.
Én elsősorban a papír nélkül oktatók lelkiismeretéhez szólnék, hiszen ha az egónkat félretesszük, akkor könnyen beláthatjuk, hogy egy oktatói tanfolyam elvégzésével csak többek leszünk, szakmailag kompetensebbek, és biztonságosabban, hatékonyabban tudunk oktatni. Pontosan az ászanák és a jógarendszer mély és sokoldalú hatásaiba vetett hit kellene, hogy arra vezéreljen, hogy minél mélyebben ismerjem meg az emberi test, elme és lélek működését.
A formális oktatást persze ki lehet egészíteni az ilyen-olyan gurutól kapott tudással, de ez utóbbi önmagában nem mindig elég, sem ahhoz, hogy biztonsággal oktassunk, sem ahhoz, hogy egy komolyabb jógastúdióban egyáltalán el tudjunk helyezkedni. Az Atma Center is ebből a célból indította el a Yoga Allaince International által akkreditált oktatóképzését, amelybe a tanárok szívüket-lelküket és minden tapasztalatukat beleteszik, és az eredmények magukért beszélnek. Végzett oktatóink közül sokan már befutott, sikeres jógaoktatók lettek.
A magyar jógaoktatás szakmai színvonalához tehát azzal járulhatunk hozzá, ha a saját továbbképzésünkre megfelelő időt fordítunk. Aztán hogy lesz-e törvény a jógáról, és ha lesz, akkor azzal ki jár jól, ezt nehéz előre megjósolni. Remélhetőleg a jógázni vágyó közönség jól jár majd vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése