"Két előfeltétele van annak, hogy a mechanisztikus minta kialakuljon. Azért nevezem itt „mechanisztikusnak”, hogy világossá tegyem azt, hogy ez egy robotszerű magatartás, miközben a társadalmi eszme az, hogy akkor vagyunk igazán önmagunk, ha követjük a vágyainkat. Ahhoz, hogy kifejlődjön egy vágy, szükség van az élvezet élményére, és olyan valakinek kell átélnie, aki hajlamos rá. A hajlam hiányának különböző okai lehetnek. Ha a megtapasztaló a tudatként ismeri önmagát, akkor nem fog vágy kifejlődni. Ha a megtapasztaló a gyűlöletre vagy félelemre hajlamos, akkor nem fog vágy kifejlődni. Eben az esetben az ellenszenvnek nevezett szenvedés-forrás felülmúlja, vagy megszakítja a ragaszkodást. A rosszindulatú emberek gyakran meglehetősen aszketikusak, és nem hajlamosak az élvezetre. Adolf Hitler például ebbe a kategóriába illik bele.
Itt fontos megérteni, hogy a ragaszkodás (rága), és vele együtt minden függőség, a helytelen tudás vagy tudatlanság (avidjá) tiszta formája. Egy drogos mondhatja: „Nem tehetek róla, szükségem van rá!” Ebben az állításban a drog igénye, ami egy visszaemlékezett élvezet utáni sóvárgás, tudatosan összekapcsolódik az „Én” fogalmával. De a valódi Én, a tényleges önvaló egyáltalán semmilyen kapcsolatban sincs az élvezet tudatalatti benyomásával, mivel az Én memória nélküli tiszta tudatosság. A jóga tudatlanságként határozza meg a tiszta tudatosság tapasztalatát, ha az élvezet tapasztalatához kötődik.
Az érzékek, az elme, és az intellektus, - röviden a tudásszerzés eszközei – hozzák létre az élvezet élményét, mint például egy drogos élmény megismétlését. Én viszont csak a megfigyelő tudat vagyok, amely teljességgel különbözik az élménytől. Folyamatosan meg kell tagadnom a valódi természetemet, a tudatot, és a tudásszerzés eszközeivel való azonosítást kell erősítenem, hogy azt tudjam mondani: „Szükségem van a drogra (vagy a vagyonra, szexre, hatalomra, hírnévre, jártasságra az ászana-gyakorlásban).” Ez ahhoz a következtetéshez visz bennünket, hogy a függőség vagy a vágy bármilyen formája az egoizmus/én-érzet (aszmitá) esete, mivel ebben az állításban az „Én” a tudásszerzés eszközeivel van hamisan azonosítva, és nem a tényleges önvalóval.
Ha egyszer az önvalót/tudatot megvalósítottuk, minden függőség önmagától meg fog szűnni, mivel az egoizmus (aszmitá) megsemmisül, és a vágy szorítása lecsökken.
Összegzésképpen, a ragaszkodásnak nevezett szenvedés-forrás (rága) azáltal okoz szenvedést, hogy az ismétlődő élvezet utáni sóvárgást hozza létre a tudatalatti benyomások miatt, amelyek akkor keletkeztek, amikor az élvezet eredetileg megtörtént."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése