Láthatatlan jóga

Szombaton délben volt a felvételi az idei Agni-jóga oktatói tanfolyamra. Szép számban jelentkeztek, egy fővel még túl is léptük a tizenkettes keretet. A felvételi követelmény az Agni-jóga harminc gyakorlatának bemutatása volt. István és én felvételiztettünk, és István javaslatára tettünk egy csavart az egészbe: mindenkinek bekötött szemmel kellett csinálnia a gyakorlatokat. Így kiderült, hogy ki volt az, aki ténylegesen tudta a gyakorlatok sorrendjét, és ki volt az, aki arra készült, hogy majd jól lelesi a többiekről. 

Általában nem szoktam javasolni a csukott szemmel jógázást, de néha érdemes kipróbálni. Az ember ilyenkor kénytelen befelé figyelni, és egy kicsit úgy érezheti magát, mint  a vakok, vagy azok, akik a Láthatatlan Kiállításra betévednek. Nekem sajnos nem jutott szemfedő, így nem érezhettem át a többiek küszködését, csak kívülről láttam, hogy mit csináltak. Az egyensúlyozó pózoknál természetesen mindenki elkezdett dülöngélni, de érdekes módon a lábujjhegy-pózra, ami szerintem az egyik legnehezebb egyensúlyozó gyakorlat, valahogy a legtöbben már asszimilálódtak, és a "tekintetükkel a falba kapaszkodás" nélkül is képesek voltak simán egyensúlyozni a pózban. 

Volt, akit felidegesített vagy éppen frusztrált a teljes vaksötét, és minduntalan lekapkodta a szeméről a szemfedőt, vagy kilesett alatta, amikor nem tudta, hogy milyen póz következik. érdekes dolog, hogy az elme hogyan tiltakozik a váratlan fordulatok ellen, és mennyire ragaszkodik a megszokott körülményekhez. Én mindig szoktam emlegetni, hogy ha valaki minden nap egy már megismert gyakorlatsort ismétel, például az Agnit vagy az Astanga valamelyik sorozatát, az nem olyan nagy kihívás az elme számára, mivel tudja már, hogy mi vár rá, és nem stresszel, elkényelmesedik, sőt, el is vándorol. Szóval az új, meglepő helyzetek nem csak az izomzatot teszik próbára nem megszokott módon, hanem az elménket is az új helyzet feldolgozására kényszerítik, így az elme rugalmassága, hajlékonysága is növekszik. 

Egyszer elképzelhető, hogy ln is kipróbálom a vakon jógázást, ami persze csak azoknak ajánlott, akik már megfelelően ismerik az ászanákat, majdnem annyira, hogy "vaktában" is helyesen tudják őket végrehajtani. Addig viszont a látás a tanulás egyik fontos csatornája, ezért mutatja a tanár az ászanákat, és ha a tükörben nézzük a felvett ászanát, akkor megtapasztalhatjuk a különbséget a belső testérzet és a külső látvány között. A vak gyakorlásnál viszont csak az első van, és ezért a kettőnek már nagyjából meg kell egyeznie, mielőtt kipróbáljuk a szembekötősdit.

Sok érdekes feladat vár még a TTC-sekre, és úgy látom, hogy lelkes csapat verődött össze. Többek között megtanuljuk a 84 klasszikus ászanát, amelyek között  vannak astanga 5-6. sorozatos pózok is ám! :-) Utána veszünk egy csomó elméletet, anatómiát, igazítást és minden mást, ami miatt nagy becsben tartják az Agni-jóga oktatókat. Aki idén lemaradt, az jövő ősszel jelentkezhet a következő tanfolyamra :-)