A gondolataim valóságtartalmának talán az a legjobb megerősítése, amikor az univerzum visszhangként visszasugározza rám az elküldött gondolatot, kissé átfogalmazva, megváltoztatva, elmélyítve, kiszélesítve. Azok az emberek, akik mindig másoknak próbálják megmondani a frankót, de saját magukra nem vonatkoztatják sem a saját kijelentéseiket, sem mások észrevételeit, nem járnak jól, mert megrekednek a folyó alján, míg fölöttük iramlik a változás sodrása.
Múlt hétfőn a változás hatalmáról és szükségszerűségéről írtam, és sokan olvasták is, és lájkolták is a bejegyzést. Pár nappal később érkezett a visszhang, egy teljesen független forrásból, és kicsit más aspektusból megközelítve a kérdést, a változás hatalmát a súlyzós edzésre alkalmazva. Nos, a szerző azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy bármilyen edzéstervhez is kezdünk el ragaszkodni, a test egy-két hónap alatt alkalmazkodik hozzá, és a fejlődésünk lelassul. Épen ezért azt javasolja, hogy pár havonta állítsunk a feje tetejére az edzsétervünket, vagy álljunk át egy teljesen más gyakorlási szisztémára, és meg fogjuk látni, hogy ugrásszerűen elkezdünk fejlődni.
Természetesen itt meg kell hegyezni, hogy a végletes mértékű izom-hipertrófiára törekvő testépítők azért nem igazán az egyensúlyi pont megtalálása felé haladnak, sőt, azt gondolom, hogy ha csak a súlyzós edzésre korlátozzuk a testet érő ingereket, akkor a fejlődésünk mind tudatilag, mind izomzatilag is eléggé szűk korlátok között marad, bármennyit is váltogatjuk az edzésterveket.
Ugyanakkor az alapelv szinte bármire kiterjeszthető, hiszen az elme hajlamos beragaszkodni a klisékhez, és biztonságban érzi magát az ismétlődő rutintól, legyen az rendszeresen ugyanannak a sorozatnak a gyakorlása, vagy ugyanannak a meditációs technikának vagy pránájámának az alkalmazása. Ez most itt eretnek gondolatnak tűnik, hiszen az elménk meg van győződve, hogy az a technika, rendszer a legtökéletesebb, amely mellett letettük a voksunkat, akkor meg minek cseréljük le egy kevésbé hatékonyra? Ilyenkor azonban őszintlén fel kell tenni önmagunkanak a kérdést: "Elégedett vagyok a fejlődésemmel?"
Persze akkor is van fejlődés, ha ragaszkodunk a rutinhoz, és nyilván több, mintha ugyanazt sem végeznénk rendszeresen. De az szinte biztos, hogy az elme hamar hozzászokik, megunja, és nem köti le többé az ismétlődő rutin. Ilyenkor kezdődik a küzdelem az elmével, ami egyesek szerint elkerülhetetlen és szükséges. Én viszont ajánlom, hogy próbáljunk ki valami mást, valami újat, valami olyat, ami gyökeresen szembenáll az eddigi hiedelmeinkkel. Hiszen a változás, a fejlődés pontosan a hiedelmek szétzúzásában, azoknak a kereteknek és korlátoknak a megsemmisítésében van, amiket az elme kialakított maga körül, és amikhez elkezdett ragaszkodni, hiszen köztük érzi biztonságban magát.
Ha sohasem csináltuk még a kettes vagy hármas sorozatot, akkor váltsunk át arra néhány hónapra! Vagy próbáljuk ki a Jin jógát, a vinyásza flow-t, az akro-jógát, az Antigravity-t, bármit, amivel még nem találkoztunk eddig. Én például, bár a gyakorlásom és a testedző programom így is eléggé változatosnak és sokoldalúnak mondható, mindig meglepve tapasztalom, hogy milyen mély hatással van rám egy-egy új gyakorlási módszer. A csütörtöki Moksha jóga után is az volt a benyomásom, hogy sokkal mélyebben megmozgatott, mint a megszokott rutin órák, amiken részt szoktam venni.
Mindez a meditációra is érvényes szerintem. Ha évek óta gyakorolsz egy módszert, akkor ne félj változtatni, kipróbálni valami teljesen más megközelítést. A rideg valóság ugyanis az, hogy az elme bármilyen mentális technikához eléggé hamar hozzászokik, és onantól kezdve az egész már sokkal kevésbé hatékony, mert az energiád java részét arra fordítod, hogy a figyelmedet a megunt módszerre rögzítsd.
Sok út vezet fel a hegyre, és ha az egyiket meguntad, keresni kell egy másikat. Persze vannak, akik azt mondják, hogy ilyenkor csak körbe-körbe megy az ember, és egy út tökéletesen elegendő. De ezek általában azok az emberek, akik már elértek a hegy csúcsára, szóval nekik a módszer tulajdonképpen mindegy, mert ugyanazt a transzcendens tudatállapotot tapasztalják, bárhogyan is jutottak odáig. Egy kezdő vagy gyakorló azonban néha átlósan vagy cikcakkban jobban tud haladni, mint egyenesen, mert ha elkezd egy úthoz ragaszkodni, akkor megtörténhet, hogy vég nélkül csak egy helyben jár, és nem igazán halad előre.
Mindenkire saját magára bízom, hogy eldöntse, akar-e változtatni vagy sem az életének vagy gyakorlásának bármely aspektusán, de én magam ki fogom próbálni azt, hogy ha pár havonta változtatok egy pár dolgot a gyakorlásomban, akkor milyen fejlődést érek el.
A jógában sokféle aspektusa van a fejlődésnek, nem csak az erő és az izmomméret, mint a súlyzós edzésnél. A hajlékonyság, állóképesség, tudatos légzés, koncentrált elme, a szív megnyílása mind olyan aspektusok, amelyekben lehet fejlődni, de el is lehet akadni. Ha úgy érzed, hogy elakadtál, és tovább szeretnél lépni, akkor változtass, mert ez az egyetlen örök törvény, ami mindig érvényes. Az örök lélek születéseken és évmilliókon, univerzumokon keresztül vándorol, amíg el nem éri a tökéletességet. Hogy mikor mi adhatja a továbblépés jelentőségét, azt akkor tanuljuk meg érezni, ha jelen vagyunk a pillanatban, és elengedjük a múltbeli kliséket, csupán lépcsőfokokként használva őket, amelyre rálépünk, majd tovább haladunk és el is feledkezünk róla.
Csak a célt nem szabad szem elől tévesztenünk, és akkor érezni fogjuk, hogy melyik lépés visz közelebb hozzá, és melyik lassítja le a haladásunkat. A másoknak való megfelelés, vagy mások utánzása pedig végképp az a dolog, amivel nagyon sok időt eltölthetünk, de valódi eredményt nem fogunk tapasztalni belőle. Az Út önmagunkon belül van, és a változás örök törvénye az, ami tovább visz bennünket rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése