Nem tetszik valami? Változtass!

Sok esetben érzi úgy az ember, hogy vakvágányon halad az életében, a jóga-gyakorlásában, nem jut egyről a kettőre. Ilyenkor érdemes elővenni az örök igazságot, hogy ha ugyanazt a magot vetjük el évről évre, akkor ugyanaz a termés fog kinőni, vagyis ugyanazoknak a tetteknek ugyanaz lesz a következménye. Ha nem tetszik az eredmény, az élethelyzet, amiben vagyunk, akkor változtatni kell, különben nem remélhetünk se jobbat, se mást, legfeljebb csak rosszabbat.

Patandzsali elmagyarázza a Jóga-szútra második fejezetében, hogy az életkörülményeink, az élethosszunk, egészségi állapotunk, tulajdonságaink és élethelyzeteink javarészt a múltban elkövetett tetteink megérett gyümölcsei. Vannak olyan tettek, amelyeket elkövettünk már, de a gyümölcsük még nem érett be. Ezeken a karmikus visszahatásokon még lehet változtatni, és azok a tettek pedig, amelyeket jelenleg követünk el, még inkább a döntési hatáskörünkbe esnek. Vagyis még abban az esetben is, ha nem lehet mindig azonnal megváltoztatni egy élethelyzetet vagy bizonyos testi vagy mentális tulajdonságainkat, a türelmes, kitartó és tudatos munkával sok mindent elérhetünk.

Hogy ne hangozzék ennyire misztikusnak és elvontnak a dolog, adok néhány példát, ami érzékelteti, hogy mennyire kézzel fogható és alapvető igazságról van itt szó. Együk fel, hogy a gyakorlásunk egy-egy aspektusában nem fejlődünk. Például nehezen mennek az előrehajlítások, mert rövid a hamstringünk. Rövid utánajárással és egy tapasztalt oktató segítségével, egy hónapon keresztül napi tizenöt percet rászánva pluszban, bámulatos előrelépést érhetünk el benne. De ha maradunk a megszokott gyakorlási rutinunknál, akkor az eredmények is váratni fognak magunkra. Minden egyensúly kérdése, és ha úgy érezzük, hogy életünk valamely területét elhanyagoltuk, akkor meg kell változtatni a hangsúlyt, és több figyelmet kell fordítani rá. Ugyanez a helyzet a csípőnyitással, vagy a hátrahajlításokkal, vagy bármelyik ászanával, amit szeretnénk elérni, de akadályokba ütközünk.

De ugyanez vonatkozhat a légzésre is, ha úgy érezzük, hogy nem eléggé koncentrálunk a légzésünkre, akkor figyeljünk rá jobban, és egészítsük ki a gyakorlásunkat pránájáma-gyakorlatokkal. Ha pedig a meditációban szeretnénk fejlődni, akkor szánjunk rá minden nap egy kis időt, mert ha nem csináljuk, akkor a legkevésbé valószínű, hogy előre fogunk lépni benne. Sok évig foglalkoztam meditációval, és úgy érzem, itt is igaz a dolog: ha nem működik, változtass! Az elme ugyanis hajlamos beleszokni egy mindennap ismétlődő rutinba, bármi is legyen az, edzés, meditáció, munka, az ashtanga egyes sorozat. És miután az újdonság varázsa megszűnt, elveszíti az érdeklődését a tárgy iránt, márpedig ha nem tudjuk ráfókuszálni az elménket arra, amit csinálunk, akkor nem sok pozitív eredményre számíthatunk.

Az is előfordul, hogy az elme „kiég”, vagyis annyira ráun az ismétlődő rutinra, hogy elemi tiltakozási ösztönt vált ki belőle az adott tevékenység, mint gyerekkoromban a spenót, amiből annyit ettem, hogy meg is utáltam. Ma már szeretem, de rendezni kellett a viszonyunkat :-).

Nem azt mondom mindezzel, hogy adjuk fel a vertikális fejlődést (vagyis azt, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre megyünk abban, amit csinálunk), és válaszuk helyette a horizontálisat (ha valamiben kudarcot vallunk, akkor belefogunk valami másba). Inkább arra gondolok, hogy változtassunk a megközelítésen, a módszeren, az eszközökön, a segítőkön, mert ezzel az elmét is lefoglalva tartjuk, és megkerülhetünk olyan akadályokat, amelyek egyébként nehezen lennének áthidalhatók. Sőt, menet közben az is kiderülhet, hogy nem is lett volna értelme egy-egy falnak nekimenni, mert nem az volt az „életfeladatunk”.

Ez persze megint egy olyan megfoghatatlan New Age-fogalom. Patandzsali azonban azt mondja, hogy mindenki számára egyéni út vezet a felszabadulásig, a saját szamszkáráinak (múltbeli benyomásainak) köszönhetően. Nem kell feltétlenül minden élményt megélnünk, és minden leckét megtanulnunk, csak meg kell találni azokat, amelyek nekünk szólnak.

A legnehezebb a saját jellemünk és pszichés működésünk vakvágányainak felfedezése, vagy annak beismerése, hogy nem jó irányba haladunk. Ezek a dolgok ugyanis már nagyon birizgálják az egót, így a legtöbb ember nem szeret a saját személyiségében kutakodni, inkább hagyja, hogy a világ elviselje azokat a tulajdonságait, amelyek valójában nem csak a környezetének, hanem saját magának is szenvedést okoznak. Egy olyan ember például, aki a kapcsolataiban sorozatos konfliktusokba keveredik, valószínűleg önmagával is folyamatos vívódásban van, és ezek a belső konfliktusok még sokkal több szenvedést okoznak neki, mint a külvilággal történő harc.

Még ha az önmagunkról alkotott képpel kapcsolatban a legnehezebb is változtatni, vagy más szemszögéből szemlélni önmagunkat, mint jelenséget, mégis érdemes próbálkozni vele, mert kellemes meglepetések érhetnek. Igazából csak azok érhetnek, mert az őszinte ember nem veszít értékeiből, csak a magával cipelt fölösleges limlomból, amit a hamis azonosítás miatt értékesnek tartott.

A legnagyobb akadályozó tényező pedig a félelem, amely nem engedi, hogy változtassunk. Elhiteti velünk, hogy ha változtatunk, akkor esetleg rosszabb helyzetbe kerülünk, pedig az árban csak az marad a felszínen, aki küzd, és aki kihasználja az adódó lehetőségeket, bármilyen bizonytalannak tűnjenek is. Ne féljünk tehát változtatni, mert a félelem nem jó tanácsadó. Igazból, ha a félelmet bármilyen módszerrel sikerül száműzni az életünkből és a személyiségünkből, akkor már fél lábbal el is értük a felszabadulást az elme zsarnoksága alól. A változás elkerülhetetlen, de azok tudják a legjobban kihasználni, akik nyílt szívvel és pozitívan állnak elébe, ahelyett, hogy egész életükben menekülnének és ragaszkodnának olyan helyzetekhet vagy dolgokhoz, amelyek egyébként is átmenetiek. A jóga az élet örökké változó folyama, és akkor fogjuk érezni a flow-t, ha elvárások nélkül rá tudjuk bízni magunkat.