Újabb részlet Gregor Maehle Astanga-könyvéből:
"Sok gyakorló hajlamos
arra, hogy kifordítsa a lábfejét és oldalra vigye a térdeit, a
combjait is kifordítva. Ezzel a négyfejű combizom és/vagy a psoas (horpaszizom) izmok
merevségét kompenzálják. Ha kifelé forgatjuk a lábaink belső
oldalát, több teret nyerünk anélkül, hogy hogy nyújtanunk
kellene a csípőhajlító izmokat. Bár ez rövid távon
eredményesnek bizonyulhat, hosszú távon feszültséget okozhat a
keresztcsontban, ami derékfájdalmakhoz vezet. Ha kifelé forgatjuk
a combokat, akkor aktiváljuk a csípőt kifelé forgató izmokat,
amelyek közül az egyik, a piriformis (körteképű izom) a keresztcsonttól ered. Ha a
piriformis begörcsöl a túlzott használattól, akkor a
keresztcsont mozgékonysága az SI (szakoriliakális) ízületben megszűnik, és a
keresztcsont helyzete megszilárdul.
A keresztcsont finom
mozgása pumpaként szolgál, amely stimulálja a gerincfolyadék
áramlását a gerincvelő védőrétegei között. Az agyunk is ebben
a gericfolyadékban lebeg, amelynek az a feladata, hogy táplálja az
agyat és a gerincvelőt, valamint védje úgy, hogy elnyeli a
rázkódásokat.
A keresztcsont befeszülése
nem csak a gerinccsigolyák mozgását akadályozza
(dominó-effektus), hanem a létfontosságú gerincfolyadék
áramlását is korlátozza. Ez minden téren nehézséget okoz, a
napi teendőktől kezdve a meditáció finom tevékenységéig.
Ezt a hajlamot, hogy
kifelé fordítsuk a combjainkat és a lábainkat, úgy lehet
ellensúlyozni, ha befelé forgatjuk a combokat, amíg a lábak
semleges helyzetbe nem kerültek. A combcsont befelé fordítását a
tensor fascia latae (combpólyafeszítő izom), gracilis (karcsúizom),
semitendinosus és semimembranosus (a két hamstring), valamint a
gluteus minimus (kis farizom) végzi. Ezzel a lábtartással a csípőhajlító izmok (rectus femoris - egyenes combizom, és a psoas - horpaszizom)
megnyúlnak, ami szükséges a valódi előrelépéshez a
hátrahajlításokban. Ilyenkor a talp mind a négy pontja (a nagylábujj és a kislábujj alatti talppárna, a sarok külső és belső oldala) egyformán nyomódik a talajba.
A mellkas nyitása
érdekében szintén meg kell akadályoznunk a kiforduló hónaljak
általi kompenzációt. Ezt a felkarcsont kifelé forgatásával érjük
el, amit az infraspinatus (lapockatövis alatti) izom hajt végre.
Azoknak az emlősöknek a
gerince, amelyek nem két lábon közlekednek, vízszintesen
helyezkedik el, mint egy asztal, és a négy végtag egyformán
támogatja a négy sarkából. Álló helyzetben a medenceöv, a
mellkas és a a vállöv védi a gerincet nem csak a támadóktól,
de a túlzottan lelkes jóga-gyakorlóktól is. Az az egy terület,
ami viszont gyanúsan védelem nélkül van, az ágyéki
gerinc-szakasz. Mivel a derék a leghajlékonyabb rész, egy kezdő
jól megnyomja, miközben próbálja „betörni” a hátrahajlítást.
Ehelyett lélegezzünk
bele a kötött területekbe, vagyis általában a mellkasba és az
elülső combba, lazítsuk el és szabadítsuk fel őket. Egyidejűleg
támogassuk azokat a területeket, amelyek gyengék és lágyak. Ez
általában a derék, amit a hasizmok erős fűzőjével kell védeni
(külső és belső ferde hasizmok, valamint a rectus és transversus
abdominis, vagyis az egyenes és a haránt hasizom). Ezen kívül a derék és a nyak már eleve, semleges
helyzetben is természetes lordotikus görbületet alkot, és ha
túlhúzzuk ezeket a területeket egy hátrahajlításban, az
izomgörcshöz vezethet.
A felfelé néző kutyához
hasonlóan, kultiváljuk a négy tartóoszlop, vagyis a karok és a
lábak erejét. Ha a törzsünket már felemeltük a hátrahajlítás
ívébe, akkor karok és a lábak erejével tudjuk följebb emelni a
gerincet a levegőbe, miközben megnyújtjuk a törzsünket, és
megszüntetjük a csigolyák közötti nyomást. Képzeljük el a
gerincet úgy, mintha egy baldachin lenne, amelyet négy erős és
szilárd oszlopon emelünk fel. Védjük a nyakunkat azáltal, hogy
hosszabbítjuk, ahelyett, hogy rövidítenénk, és engedjük a
fejtetőnket a talaj irányába nyúlni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése