"2.6. drig-darsana-saktjórékátmatévászmitá
drik - purusa, vagyis a látó; darsana – a látás képessége; saktjóh – a két erőnek; ékátmatá – egysége; iva – mintha; aszmitá – én-érzet.
Az én-érzet (aszmitá) az, amikor a látót és a látást azonosnak tekintjük.
Ennek a szútrának a megértése nagyon nagy jelentőséggel bír. Itt előre utal arra, amit a 2.17. szútrában kijelent: A szenvedés oka a látó és a látott hamis azonosítása. Ez pontosan az ellentéte annak, amint a modern általános félreértés (amit New Age filozófiának is neveznek) tanít.
Ennek a közös megértésnek megfelelően, a boldogság kulcsa az, hogy teljes mértékben eggyé válunk azzal, amit teszünk vagy tapasztalunk. Egy másik szép frázis: a jóga a test, elme és lélek összekapcsolódása. Az ilyen frázisokat könnyű eladni, mivel találkoznak a hiszékeny közönség igényeivel. De a jógikus igazság szívfájdítóan különbözik ettől. A szútra azt mondja, hogy amikor a látó, vagyis a tudat (purusa), azonosítja magát a látással, az az egoizmus (aszmitá). A látás itt a tudásszerzés eszközeinek működésére utal. A tudásszerzés eszközei az érzékek, az elme (manasz) és az intelligencia (buddhi). Nem tudatosak önmagukról, csupán visszatükrözik a tudat (purusa) fényét, mint ahogyan a hold tükrözi vissza a nap fényét. Információt gyűjtenek, feldolgozzák és módosítják (pontosan ez a probléma), és utána a tudat (purusa) rendelkezésére bocsátják, hogy láthassa.
Amiatt, hogy a tudásszerzés eszközei módosítják azt, ami látható, a jógikus filozófia szerint nem alkalmasak az igazság érzékelésére. A megismerhetőkkel (tárgyakkal) kapcsolatos igazságot úgy határozzuk meg, mint a tárgy lényegét (dharmin) vagy a tárgyat, ahogy van. Ennek felfogását nevezzük bölcsességnek (pragjának). Erre a bölcsességre csak az objektív szamádhiban (nirvicsára szamápattiban) lehet szert tenni, amelyben az intellektus azonosságot ér el a tárggyal, miközben az elme (manasz) és az érzékek körbejárják. A tudóval kapcsolatos még magasabb igazságra csak úgy tehetünk szert, ha közvetlenül a tudatban nyugszunk, a misztikus állapotban (tárgy nélküli szamádhi).
Azt, hogy a tudásszerzés eszközei miként módosítják az információt, az 1.7. szútrában tárgyaltuk meg, a szem példáját használva – hogyan konvertálja az agy a retinára kivetülő fordított képet helyes képpé, és hogyan tölti ki a vakfoltot a retinán. Ugyanígy működik az egész tudásszerzési folyamat. Minden bejövő információ folyamatosan összehasonlításra kerül a már elraktározottal. Az ellentmondásos adatokat vagy törli, vagy idővel lassan beépíti az elme.
Így a valóság folyamatosan változó szimulációját látjuk, de sohasem a valóság hiteles visszatükrözését az adott pillanatban. Ez nagyszerű rendszert alkot ahhoz, hogy navigálni tudjuk a testünket a tér/idő kontinuumban, de arra, hogy az úgynevezett mély valóságot - minden ok okát – megtapasztaljuk, teljességgel alkalmatlan. Ezért kell rövidre zárnunk az elménket az úgynevezett misztikus élményben, hogy közvetlenül lássuk a valóságot.
Vjásza a következőképpen foglalja össze a szútrát: a purusa a tiszta tudatosság; a buddhi (intellektus vagy intelligencia) a felfogó eszköz. A két teljesen különálló egységet egy és ugyanazon dolognak tekinteni – ez az én-érzet vagy egoizmus (aszmitá) meghatározása. A két különálló elv valódi természetének felismerése a szabadság (kaivalja)."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése