Ez most nem feltétlenül egy ellenblog akar lenni, sokkal inkább a saját gondolataimat szeretném elmondani a témával kapcsolatban, aztán persze mindenki azt kezd vele, amit akar. Én teljesen máshogyan tenném fel a kérdést: "Képesített-e a jógaoktatóm?" Ehhez pedig tényleg könnyű minimális kritériumokat találni: ha az oktató elvégzett egy legalább 200 órás, hazai vagy nemzetközi szinten akkreditált jógaoktatói képzést, és rendszeresen gyakorol, az a véleményem szerint képesített oktatónak mondható. Mellesleg ha ezt a kritériumot alkalmazom csupán, akkor is kiesne egy pár olyan oktató a rostán, akik fennhangon modanak véleményt a különböző online fórumokon a hiteles jógaoktatással kapcsolatban.
Azt, hogy milyen iskolához tartozik, ki a mestere vagy mesterei, mire helyezi a hangsúlyt az oktatásában, stb., szerintem a "célnak megfelel" elv alkalmazásával érdemes megállapítani. Vagyis az emberek különböző célokkal, elvárásokkal, szükségletekkel rendelkeznek, amikor elkezdenek jógázni, sőt, ez menet közben is nagyon sokat változhat. Ha például valaki egészséges szeretne lenni, és ebből a célból akarja gyakorolni az ászanákat, akkor az ő céljainak simán megfelel egy ászana-oktatásban jártas, anatómiában-élettanban stb. felkészült oktató. Az ő szemszögéből mindegy lehet, hogy az oktatója vegetáriánus-e, követi-e a jamákat és a nijamákat, és hogy megvilágosodott-e vagy sem.
Ezután elképzelhető, hogy kialakul benne az érdeklődés a spiritualitás iránt, és olyan oktatókat kezd keresni, akiket ebben is jártasnak tart. A spiritualitás viszont már egy nagyon szubjektív dolog, ahol talán még kevésbé lehet egyértelműen igazságot tenni, mint az ászana-oktatásban. Az utóbbiban nagyjából konszenzusra tudnak jutni az oktatók, hogy mi az, ami nem veszélyezteti a gyakorlók egészségét, és mi az, ami igen, de a spiritualitásban jóval nehezebb ilyen jellegű minőség-ellenőrzést végezni.
Ha például valaki számára a Kundaliní-jóga technikái vonzóak, akkor mi kivetnivaló van abban, hogy fehér ruhába öltözik a gyakorláshoz, és turbánt teker a feje köré? A megvilágosodást végülis abban is el lehet érni. Én tehát a hiteles/nem hiteles kategóriák helyett a célnak megfelel/nem felel kategóriákat tartom praktikusabbnak. Pontosan azért, mert nem hiszem, hogy lenne a hitelességnek egy univerzális mércéje, ami alapján minden oktató esetében el lehet dönteni, hogy ő az-e vagy sem. És közben természetesen minden oktató változik, fejlődik, ha akarja, ha nem. Mindehhez hozzátéve azt, hogy aki veszi magának a bátorságot, hogy "hiteles/nem hiteles" címkéket osztogasson, az saját magát axiomatikus módon hitelesnek és képesítettnek tekinti arra, hogy más oktatókat minősítsen. Nekem ez nem annyira fér össze az alázat fogalmával.
Én egyébként szeretem eleve különválasztani a jógaoktató és a guru szerepkörét, mint ahogyan Patandzsali is különválasztotta a jóga és a vallás fogalomkörét, bár kétségkívül van kapcsolat és átfedés a kettő között. A jógaoktató technikákat oktat, legyen az ászana, pránájáma, életmód, meditáció, mudra, mantra, krijá vagy bármi más. A technikák sikeres alkalmazásához nem kell, hogy a gyakorló feltétlenül elfogadjon egy hiedelem-rendszert, anélkül is működik. A spiritualitás viszont inkább a vallás tárgykörébe tartozik, még ha az adott spirituális rendszernek esetleg nincs is Istenképe.
A spiritualitásban való útmutatáshoz egy guru szükséges, akinek viszont az önmagvalósított/megvilágosodott/tökéletes stb. szinten kell lennie. Ez már egy sokkal nagyobb kihívás, és a helyzet általában az, hogy ha valaki ténylegesen eljut a lelki tökéleteség szintjére, akkor viszont nem gondolja azt, hogy ő elérte. Szóval egy valóban hiteles gurut találni szerintem sokkal nehezebb, mint egy képesített jógaoktatót, és szerintem a legtöbb ember az utóbbival fogja kezdeni, legalábbis amikor elkezdünk ismerkedni jógával, akkor elsőnek természetesen az alapokat szeretnénk elsajátítani.
Ami egyébként engem némileg zavar ebben az egész guru-hisztériában, az a következő gondolatok sugallása: "Nézz meg mindenkit, szerezz tapasztalatot, de ha komoly vagy, akkor válassz ki egyet, és őt kövesd. Ha komolyan akarsz fejlődni a jógában, akkor KELL találnod egy gurut, és el KELL köteleződnöd mellette." Egy gurunál való elköteleződés szerintem mindenképpen egy bizonyos mértékű korlátozással jár, még ha az önként választott is. Amikor átadjuk a vezetést a guru kezébe, néha eltekintünk attól, hogy józanul szembenézzünk a saját helyzetünkkel és igényeinkkel, szükségleteinkkel, ehelyett a külső elvárásoknak való megfelelésben látjuk a tökéletességet.
Nyilván mind a spiritualitásban, mind a jógában érdemes következetesnek lenni, még ha az ember nem is alakít ki egy szektás függőséget egy bizonyos rendszertől vagy személytől, mert akkor sok esetben késztetést fog érezni arra, hogy abszolutizálja, a "legtökéletesebbnek" vagy a legmagasabb szintűnek tekintse a saját rendszerét, és ezzel együtt lenézzen más rendszereket. Holott valójában csak arról van szó, hogy az ő személyes igényeit az adott pillanatban éppen az a rendszer szolgálja ki a legjobban, de tíz vagy húsz év múlva megváltozhat a helyzet. Tehát érdemes évekig foglalkozni egy rendszerrel, tanulni egy megfelelő tanártól, de nem kell lelkiismeret-furdalást érezni, ha úgy érezzük, hogy a megváltozott igényeink miatt új mestert, új utat kell keresnünk.
Vannak, akik szerint Krishnamacharya a myosre-i éveiben volt jógaoktatói pályája fénypontján, amikor a mai ashtanga vinyásza rendszer szerint oktatott, a későbbi éveiben viszont lehanyatlott az oktatási modszertana. Én azonban azt gondolom, hogy egészen egyszerűen ő sem állt ellen azoknak a változásoknak, amelyeket az őt ért élmények, tapasztalatok létrehoztak benne. Megértette, hogy nem mindenkinek jó ugyanaz a gyakorlási rendszer ugyanolyan formában, és hogy a különböző igényű emberekkel individuálisan kell foglalkozni.
Most, egy olyan korban, ahol a mély és őszinte keresőkből töredék annyi van, mint a fogyasztói társadalom által egy kaptafára nevelt, felszínes ízlésű és ingerküszöbű emberekből, a "lebutított" (és ezt nem feltétlenül rossz értelemben mondom), a végletekig a modern rohanó életforma követelményeihez igazított fitnesz-jellegű jógaórák tényleg jobban eladhatók, mint a hosszabb, mélyebb elkötelezettséget, befelé fordulást igénylő jógafolyamatok. De hát valahol el kell kezdeni, és ha az előző mesterek már ötszáz évvel ezelőtt is az ászanát hangsúlyozták, akkor nekünk sem kell minden áron a jóga magasabb négy fokozatát az emberek arcába erőltetni, amíg nem rendelkeznek alapvető kontrollal a testük, érzelmeik, életvitelük és értékrendjük felett. Utána jöhet a megvilágosodás, amit a megvilágosodott szentek a kellő pillanatban bizonyára mindannyiunk számra el fognak hozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése