"Amikor felébredünk, és megértjük azt az igazságot, hogy egyáltalán semmire sincs szükségünk ahhoz, hogy megéljük a belső boldogságot, és hogy igazából a külső stimuláció folyamatos fenntartása eltávolít bennünket önmagunktól, ez a tapasz. A lemondás erőssé tesz, míg a falánkság és a dekadencia legyengít. Minél jobban hiszünk abban, hogy szükségünk van bizonyos dolgokra, annál inkább függünk tőlük. Minél egyszerűbben tudunk élni, annál szabadabbak leszünk. Az egyszerűség erőssé és egészségessé teszi a testet, az elmét pedig nyugodttá és fókuszálttá. Ez az önvalóról szóló tudás alapja, mert azt jelenti, hogy feladjuk azt a hazugságot, hogy az önvalóról szóló tudáson kívül bármi más maradandóan boldoggá tehet bennünket.
A lemondáson keresztül elért fókuszált elmeállapot egyik nagyszerű példája Mahatma Gandhi volt. Az, hogy megvonta magától az ételt, és börtönbe került, még erősebbé tette a meggyőződését és koncentrációját. A lemondás nem azt jelenti, hogy koldusként kell élnünk, India legnagyobb jógijai között királyok és uralkodók is voltak. Élvezhetjük azt, ami jogosan a miénk, miután bizonyos százalékát jótékony célra fordítottuk, amíg követjük az erkölcsi előírásokat.
A tapasz kifejezés a tap tőből származik, ami főzést jelent. Az egyszerűség és a gyakorlás belső hőt hoz létre, ami szükséges a megtisztuláshoz a fizikai és mentális szinteken, mivel az érzelmek is az elme működésébe tartoznak. A lemondás azt jelenti, hogy kedvezőtlen körülmények között is képesek vagyunk elvégezni a gyakorlásunkat. Önmagában az a tény, hogy valaki minden reggel elvégzi a vinyásza-gyakorlását munka előtt, már a tapasz végzését jelenti.
A három tett (krijá) közül a második a szvádhjája, ami önálló tanulást, vagy az önvaló tanulmányozását jelenti. Ez nem a gjána-jógában gyakorolt, az önvaló utáni tudakozódásra utal, mert a jógának ezt a legmagasabb formáját azoknak a tanítványoknak ajánlják, akik teljesen kifejlesztették az intellektusukat. A krijá-jóga viszont előkészítő jóga. Egy kezdő nem juthat el az önvalóval kapcsolatos helyes következtetésre a közvetlen tudakozódás által. A krijá-jógában az önvaló tanulmányozása a szent szövegek tanulmányozását jelenti. Ezeket srutira és szmritire osztják. A sruti azt jelenti, amit hallottak, és a kinyilvánított írásokra vonatkozik, vagyis a Védákra és az Upanisadokra, amelyeket isteni eredetűnek tartanak. A szmriti azt jelenti, amit megjegyeztek. Ez a szó azokra az írásokra vonatkozik, amelyek a kinyilvánított írásokon alapulnak, és azokat magyarázzák meg, mint a Bhagavad-gítá, a Mahábhárata, a Rámájana, a Brahma-szútra és a Jóga-szútra.
Ezeknek az írásoknak a tanulmányozása elősegíti a fátyol fellibbentését a tudás fényéről. Ezt többféle módon éri el. Először is, az igazság ismételt hallása elősegíti, hogy a hétköznapi életünkben is megvalósítsuk ezt a tudást. Másodszor pedig, a hallott igazságon történő meditáció szattvikussá teszi az intellektust. Georg Feuerstein azt mondja, hogy „A szvádhjája, vagyis az ősi írások tanulmányozásának célja nem az intellektuális tanulás, hanem az ősi bölcsesség magunkba szívása. Ez azokon az igazságokon történő meditatív elmélkedés, amelyeket a látnokok és bölcsek nyilvánítottak ki, akik azokat a távoli régiókat is megjárták, ahová az elme nem képes eljutni, és csak a szív fogadja be őket és változik meg a hatásukra.” (A Jóga Tradíció, 247. old.)
Az önvalón történő meditáció másik, hagyományosan ajánlott módszere az Óm ismétlése. Ahogyan az Upanisadok is gyakran kijelentik, az Óm a Brahman (a határtalan tudat). Az Ómmal kapcsolatos bővebb információkat az 1-27-29. szútrákban találjuk.
A krijá-jóga harmadik és utolsó aspektusa az ísvara-pranidhána, vagyis a Legfelsőbb Lény létezésének elfogadása. A jóga egyik problémája az, hogy nagy erőkre tehetünk szert általa. Ezekkel az erőkkel óhatatlanul is visszaél az a jógi, aki abban hisz, hogy körülötte forog a világ, és a világ célja a jógi szeszélyeinek kielégítése. Szomorú tény, hogy a modern társadalom pontosan arra képez bennünket, hogy ebben higgyünk. Azt tanítják nekünk, hogy az élet az álmaink és vágyaink beteljesítéséről szól, amelyek főként a fogyasztásból, birtoklásból és a hatalmunk gyakorlásából állnak. Annak érdekében, hogy kontrollálni tudjuk a mohóságunkat és hataloméhségünket, Patandzsali azt javasolja, hogy ne önmagunkat helyezzük az univerzum középpontjába, hanem fogadjuk el, hogy a Legfelsőbb Lény van a középpontban. Ezek után a jógi ennek a lénynek a szolgálatába szegődik. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, nem szükséges valamely vallás tagjának lenni, az összes vallás megfelel. Ez egy másik kérdést vet fel: Hinnem kell-e a Legfelsőbb Lényben ahhoz, hogy jógázhassak?
Bármilyen hiedelem, mindegy, hogy mi az, nem előnyös a jóga gyakorlása szempontjából. Inkább hiszünk valamiben, ahelyett, hogy meggyőződnénk. Például nem mondanád, hogy hiszel a jobb füledben: mivel ismered a jobb füledet, nem kell hinned benne. A hit mindig kizárja a megismerést. Amikor szert teszünk a gjánára (magasabb rendű tudásra) a jóga gyakorlása által, akkor tudni fogjuk. Ne legyünk elégedettek a hittel!
Ha felismertük önmagunkat, mint a tudatot, az olyan kérdések, hogy hiszünk-e Istenben, vagy a reinkarnációban, ugyanolyan fölöslegessé válnak, mint az, hogy hiszünk-e a jobb fülünkben. Patandzsali előírása ebben a szútrában, hogy fogadjuk el a Legfelsőbb Lény létezését nem hit kérdése, hanem egy munka-hipotézis. Ugyanolyan, mint a zéró (nulla) elfogadása, amikor a matematikát használjuk. Az arab matematikusok bevezették a nullát, de soha senki nem látta, és senki nem tudja bizonyítani a létezését. De amikor használjuk, korábban ismeretlen horizontokat nyit meg előttünk.
Az elfogadás a szkepticizmus ellentéte. A szkepticizmus nem ugyanaz, mint a kétely. A Legfelsőbb Lény előtti meghódolás a feltétel, hogy beléphessük a magasabb rendű jógába. Gyakorolhatjuk a szánkhját (meditatív tudakozódás az univerzum rendszerét illetően) az ísvara-pranidhána nélkül, mivel az ilyen tudakozódás nem biztosít misztikus erőket. Azok a képességek (sziddhik), amelyek a jógából származnak, szükségessé teszik, hogy elfogadjuk ezt a belépési feltételt. Egy buddhista úgy fogalmazná meg azt, hogy a képességeinket alárendeljük a Legfelsőbb Lénynek, hogy „az összes lény java érdekében” cselekszünk.
E hozzáállás híján kísértést fogunk érezni, hogy a képességeinket személyes egoisztikus hajlamaink kielégítésére használjuk. Ez a fekete mágia. A fehér és fekete mágus ugyanazokat a módszereket és erőket használja, de a fekete mágus a saját egóját imádja, míg a fehér mágus a Legfelsőbb Lényt szolgálja. A Legfelsőbb Lény jógában betöltött szerepével kapcsolatban az 1.23-29. szútrákban található bővebb információ."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése