Pár hete felbukkankt egy blogbejegyzés, amit mindenki össze-vissza posztolgatott a Facebookon is. "No More Dancers Doing Yoga on Youtube" a címe. Igaz, ami igaz, mostanában elárasztottam a blogot a Gregor Maehle-féle Jóga-szútra fordításokkal, mivel fordítói maratonban vagyok, és így nehezen találok időt más bejegyzések irkálására. legyetek türelemmel, még pár hónapig el fog tartani ez a dömping, de azért néha-néha közbeszúrok egy-egy témát, ami nagyon a fejemben van. Azt is tudom, hogy sokkal népszerűbb például egy Kowa-riport vagy lájfkócsos bejegyzés az én tollamból, mint a filozófia. Az előbbi bejegyzéseket 4-500 ember is elolvassa, míg a Jóga-szútrát örülök, ha 30-40. Korábban is tudtam, hogy a filozófia nem a legpopulárisabb műfaj, de amióta fordítom a szútrákat, rájöttem, hogy szükségünk van rá, mint egy korty vízre a sivatagban. Hiszen a legtöbb ember inkább szórakoztatni akarja magát, csak hogy elfeledkezzen a valóság megismerésének kínzó szükségszerűségéről, holott ez az egyetlen őszinte lépés, ami képes megszabadítani bennünket minden szenvedéstől. Persze azt mindenkire rábízom, hogy mikor akar felébredni, mert nem vagyok egy erőszakos ember. Egyelőre megelégszem azzal, hogy a filozófia inkább a mélyenszántó embereknek jön be, és belőlük van kevesebb. Néha azért lesz bulvár is meg popműfaj is, tartsatok ki! :-)
Nos, vissza a cikkhez. Nekem eleve problémám van a címbeli felvetéssel, miszerint valaki megtilt másoknak valamit, vagy nem helyesli, rosszallja, és azzal fenyegetőzik, hogy ha valaki ilyeneket csinál, azzal mekkora kárt okoz a jógának és a jógásoknak. Szerintem az égvilágon semmi ártalmas nincs abban, ha valaki ilyen jóga videókat posztol, sőt, én kifejezetten az elvadult, táncos videókat kedvelem.
Elképzelhető, hogy ez valakit megfélemlít, és azt gondolja, hogy ő sohasem lesz képes ilyenekre, és az is megtörténhet, hogy valaki erre lelkesedik be, és elkezdi ész nélkül nyomni a haladó (vagy nehezebb) ászanákat. Az emberben vannak sztereotípiák, megfelelési kényszer, vágy az elismerésre, vágy az eredmények elérésére stb. Ezzel mindenkinek önmagának kell szembenéznie, de én nem hiszem, hogy például önmagunk erőltetett eltiltása a haladó ászanáktól mindenképpen célravezető lenne.
Ha valakinek ez a mozgásvilága, akkor ne fogja vissza magát, mert lehet, hogy ő úgy fog megérkezni a belső fókuszhoz, hogy már kikézenállta meg -kartámaszozta magát, és lehet, hogy addig egy páran akrobata-jóginak vagy légtornásznak fogják csúfolni, de igazából a belső megtapasztalás az, ami számít.
Nem mondom, hogy mindenkinek kötelező megtanulnia az összes nyakatekert ászanát, hiszen valóban, anélkül is el lehet érni a megvilágosodást, és tényleg nem ez a lényeg. De ha valakinek megy, akkor meg kell tanulnia elvonatkoztatni az egótól és a "Húúú" meg "Hááá" felkiáltásoktól, amikor egy ilyen bemutatót tart. Ez persze hosszadalmas folyamat, de ha valaki egótrippen van, akkor akár egyelten ászana nélkül, pusztán a szavaival is képes például azt a benyomást kelteni, hogy ő valami különleges "Isten gyermeke", és olyat tud, amit rajta kívül senki más. Ezt mindenkinek magában kell lerendeznie, akorbatikával vagy anélkül. Ha pedig megnézzük Krishnamacharya vagy BKS Iyengar jógabemutatóit 1938-ból, akkor egyből világossá válik, hogy a jóginak egy kicsit előadóművésznek is kell lennie, hogy követőket szerezzen e nagyszerű dolognak.
Az ászana-gyakorlásban a lényeg szerintem önmagunk belső félelmeinek a legyőzése. Például, ha félünk egy ászanától, akkor meggyőzhetjük magunkat, hogy nem is kell azt megtanulni, mert csak bohóckodás meg akrobatika az egész, de a félelem azért bennük marad, és a félelem korlátoz, és megeszi a boldogságunkat. Nem a legjobb albérlő, mert csak fogyaszt, de nem fizet. Szóval gyakoroljunk úgy, ahogy a szívünk diktálja, és ne féljünk a kihívásoktól! Valóban nem másokkal kell versenyeznünk, és nem másokhoz kell hasonlítani magunkat. Azonban az elmében mindig ott van a vágy a fejlődésre, a továbblépésre, és ha nem állítjuk szembe folyamatos kihívásokkal, akkor elveszíti az érdeklődését a dolog iránt. Ha meguntuk minden nap ugyanazt a gyakorlatost ismételni, akkor változtassunk, játsszunk egy kicsit, kísérletezzünk! A spontaneitás szerintem ugyanúgy a lélek sajátja, mint a felhőtlen boldogság keresése. Nekem a táncosok jógabemutatóiban pontosan ez a játékos, felszabadult érzés jön be a legjobban, és nem vélt ki bennem szégyenérzetet asz, hogy én még nem vagyok annyira hajlékony. Inkább az, hogy mennyire merev vagyok tudatilag, és mennyire nem merek kilépni a megszokott klisékből, mert félek, hogy valami olyan fog történni velem, amire nem vagyok felkészülve. Pedig a jóga művészet, a szeretet művészet, és az élet is művészet. Aki nem így látja, azzal pedig nem szívesen cserélnék. A végére pedig idebiggyeszteném akkor a nagy port felkavart videót Briohny Smith-szel, illetve egy másik táncos-videót, ami még jobban meglibabőröztetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése