1. Bátorság. Van, akinek számára eleve zavarba ejtő dolog sok ember előtt beszélni. De talán az a legnehezebb a legtöbbünk számára, hogy elég bátrak legyünk őszintén megmutatni azt, hogy kik is vagyunk valójában, megnyílni a jógások előtt, és őszintén, szeretettel átadni nekik azt, amit mi magunk is fontosnak tartunk a jógában. Persze arra is vigyázni kell, hogy az eglész ne csapjon át egy túlzottan színpadias, hatásvadász egó-demonstrációba, mert az alézat és őszinteség kéz-a-kézne járva sokkal messzebbre tud elvinni, mint a félelmen alapuló manipulált megnyilvánulások. Egy gyakorlónak le kell vetkőznie azt a zavart, hogy "mit fognak gondolni rólam, ha önmagamat adom jóga közben?" És az oktatónak is ugyanezt kell tennie.
2. Megfelelési kényszer. Ez valahogy az előző gondolat folytatása is. A félelemből vagy bátortalanságból táplálkozik az az igény az oktató részéről, hogy pozitív visszacsatolást kapjon a tanítványoktól, és biztosítsák arról, hogy szükségük van rá. Ez a fajta kötődés a tanítványokhoz ko-dependenciát szülhet, ami szerintem nem egészséges, és az oktató ezt általában úgy éri el, hogy a tanítványokat is próbálja magához láncolni különböző pszichológiai fogásokkal. Számomra ez ellenkezik a szabadság elvével, amiről a jóga igazából szól.
3. Humorérzék és alázat. Ha túl komolyan vesszük magunkat és az órát, az nem biztos, hogy a legjobban segíti a csoportdinamikát. Egy kis lazaság, könnyed hangulat belefér, az emberek így is általában egész nap görcsösek a megfelelési kényszer és a külső elvárások miatt, hadd lazuljanak fel egy kicsit legalább jóga közben. Az oktatónak nem kell mindenáron mindentudónak látszania, ha valamire nem tudja a választ, vagy nem megy neki egy póz, akkor többre megy az őszinteséggel, mint a körbe-körbe manipulálással. Így hitelesebb tud maradni.
4. Kreativitás. A csakrák felébredésével együtt jár a kreativitásunk ébredése is. Ha úgy érezzük, hogy éppen nem buzog bennünk annyira, és így esetleg oktatni sem vagyunk olyan lelkesek, akkor mindig lehet inspirációt meríteni más oktatóktól, új élményekből, benyomásokból. Az oktató mindig, minden körülmények között megtalálja a módját annak, hogy pozitívan befolyásolja az emberek életét, és ebben végtelen találékonyságra tud szert tenni.
5. A teljes mosoly. Nagyon bénán néz ki egy kényszeredetten odabiggyesztett, diplomatikus mosoly a jógaoktató arcán. A teli szívből jövő mosoly sokkal megnyerőbb, és egy oktatónál ez általában könnyen előjön, egyrészt mert szereti, amit csinál, másrészt, mert szereti az embereket.
6. Nem kell félni a hibáktól. Egy oktatónak annyi mindenre kell figyelnie óra közben, hogy becsúszhat néha egy-egy hiba. A törekvéseinkben legyünk perfekcionisták, de ne ítéljük el önmagunkat túlzottan, ha néha hibázunk, inkább tanuljunk belőle! A gyakorlókkal kapcsolatban pedig még inkább érdemes gyakorolni ezt a hozzáállást.
7. Jógafüggőség. Egy oktató számára nem elég, ha kedveli a jógát, és jó dolognak tartja. Fanatikusnak kell lennie, mind a gyakorlásában, mind az átadásban. De mindezt meg kell tanulnia anélkül közvetíteni, hogy fölösleges nyomást helyezne az emberekre, mert mi csak adunk, de nem kényszerítünk rá senkit az el- és a befogadásra.
8. Vágy a továbbfejlődésre és hajlandóság a változásra. A jóga mindig változik. A viszonyunk a jógához, a megértésünk a különböző aspektusaival kapcsolatban szintén változik, mélyül. Az oktatás nem egy statikus dolog, mint ahogyan az emberek sem azok. De amellett, hogy alkalmazkodunk a változó körülményekhez, esetleg igényekhez, meg kell maradnia egy belső kontinuitásnak, különben feláldozzuk a függőleges fejlődés fonalát a horizontális érdekében. Pér évig oktatunk egy stílust, utána megunjuk, vagy kiábrándulunk belőle, és hozzáfogunk egy másikhoz.
9. Hajlékonyság, alkalmazkodóképesség. Egy jógaoktatónak nem csak fizikai szinten kell hajlékonynak lennie, hanem mentális és egó-szinten is. Ha túlzottan merevek az elképzelései, és állandóan a helyes/nem helyes, jóga/nem jóga, kötelező/tilos dialektikájában van elmerülve, akkor valahol elmarad a flow. Százszor esett már szó róla, hogy a két szélsőség (Nap és Hold) helyett a középső energiacsatornába kell terelni a pránát, és ez a gondolkodásunkat is simulékonnyá, gördülékennyé teszi. Ha egy oktató merev, akkor akadályokat fog látni ott, ahol lehetőséget kellene látnia, és nem tudja sem önmagából, sem másokból kihozni a teljes potenciált.
10. Hit. Az oktató hite abban mutatkozik meg, hogy minden nap a matracra áll, és gyakorol. Mindegy, hogy jól megy vagy rosszul, hogy milyen nehézségeken megy keresztül az életében, mert bízik abban, hogy jobb lesz, és hogy a jóga át fogja segíteni minden nehézségen. Ez a hit átsugárzik az oktatásán és a mindennapi életén is.
És végül a bónusz, de ez már annyira tetszett, hogy szó szerint fordítom: "Utolsó dologként megjegyzem, hogy a nagy jógaoktatók nem várnak arra, hogy mikor állnak készen az oktatásra. felismerik, hogy a tanulási folyamat végtelen, a félelmek mindig ott vannak, de mindig dolgoznak ezen a két tényezőn. Hajlandóságot mutatnak arra, hogy belemerüljenek, még akkor is, ha a dolgok egy kicsit bizonytalannak látszanak. Szóval, mire vársz? Mindannyian arra várunk, hogy teljes mértékben éld meg önnön nagyságodat!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése