Az önvaló tanulmányozása

Újabb részlet Gregor Maehle Jóga-szútra magyarázataiból:


"1.29. tatah pratjak-csétanádhigamó 'pjantarájábhávascsa


tatah - abból (az Óm mantrán történő meditációból); pratjak - befelé fordult; csétaná - tudat; adhigama - elérés; api - is; antarája - akadály; abháva - hiány; csa - szintén.


Ebből a gyakorlásból az önvaló ismerete és az akadályok hiánya származik.


Az önvaló tanulmányozása, a szvádhjája az előírások (nijamák) negyedik része, amiről majd a Jóga-szútra második fejezetében lesz szó. Az önvaló tanulmányozásának két dimenziója van: a szentírások tanulmányozása és az Óm ismételgetése. Ha ismételjük az Ómot és a Legfelsőbb Lényen meditálunk, az a Legfelsőbb Lény ismeretéhez vezet. A Legfelsőbb Lény tudat (purusa), vagyis sok tekintetben hasonlít hozzánk, de a korábban leírt módokon különbözik is tőlünk. Az Óm ismételgetése, és a jelentésén történő meditáció által megvalósítjuk a tudatot, ami az eredeti önvalónk. 


Az 1.23. szútrában azt olvastuk, hogy a Legfelsőbb Lény előtti meghódolás képessé tehet a tárgy nélküli (aszampragjáta) szamádhi elérésére, ami az önvalóról szóló tudást is biztosítja, ha megfelelő mélységben tapasztaljuk meg.  A 2.45. szútrában pedig azt mondja Patandzsali, hogy a legfelsőbb Lény iráűnti odaadás tökéletesítése szamádhit eredményez. Itt nem csak az elme egyhegyűvé tételére utal, ami csupán az alacsonyabb, objektív szamádhit eredményezné, hanem az elengedés, az irányítás feladása, a Legfelsőbb Lénynek történő önátadás aktusát is. Végülis nem tudjuk kierőltetni vagy elérni a legmagasabb szamádhit. A legutolsó és legmagasabb lépéshez a nőies befogadóképességre van szükség a misztikus részéről. Aki továbbra is akarni, törekedni, vagy legyőzni akar valamit, az az egója által megakadályozza a tárgy nélküli szamádhi elérését. 


A jelenlegi szútra azt is álltja, hogy az Óm-on történő meditáció eltávolítja az akadályokat. Az akadályok az elme nyugtalanságából fakadnak. Az Óm ismétlése által az elme egy pontra kihegyezetté válik, és nincs alávetve az eltérítő erőknek. Azt, hogy mik ezek az eltérítő hatások, a következő szútra fogja leírni. 


Itt véget ér az a hét szútra, amely a Legfelsőbb Lénnyel foglalkozik. A három további szútrától eltekintve, amelyek a többi három fejezetben vannak szétszórva, Patandzsali nem foglalkozik többet a témával.


Ez összesen tíz szútra, amely az egész Jóga-szútrának körülbelül az 5%-át teszi ki. Bár Patandzsali szükségét érezte, hogy egy jelentős változást hozzon be a szánkhja rendszerbe az Ísvara hozzáadásával, egyértelmű, hogy a bhaktit a gyakorlás alternatív formájának tekintette. Patandzsali jógájában azonban, a Legfelsőbb Lény nem a fő vagy kizárólagos módja a felszabadulásnak, ahogyan azt a későbbi saivita vagy vaisnava jógaiskolák állították. A jógában az Ísvara nem a világ és az élőlények teremtője. Nem ő a minden jelenség mögött mélyen fekvő valóság, amit a Védánta Brahmannak nevez. Ő csak egy tanító. Ebből az okból kifolyólag India ortodox szaktekintélyei azt állították, hogy Patandzsali jógája csak az önmegvalósítást képes megadni, és nem Isten megvalósítását. Úgy érezték, hogy túl sok szabadságot hgyott a jógiknak, hogy alternatív módszereket válasszanak az Ísvarán történő meditációhoz képest. Patandzsali szándékosan volt pluralista, mivel a miszticizmus, és nem a vallás technikáit oktatta."