"1.33. maitrí-karunámuditópéksánám sukha-duhkha-punjápunja-visajánám bhávanátas-csitta-praszádanam
maitrí - barátságosság; karuná - együttérzés; muditá - elégedettség; upéksánám - közömbösség; szukha - öröm; duhkha - szenvedés; punja - erény; apunja - bűn; visajánám - tárgyak felé; bhávanátah - viszonyulás; csitta - elme; praszádanam - tisztulás, megbékélés.
Az elme tisztaságát a boldogok iránti barátságosság; a szenvedők iránti együttérzés; az erényesek iránti megelégedés és a bűnösök iránti közömbösség hozzáállásán történő meditációval érhetjük el.
Sankara szerint ez a szútra az elme megnyugtatására szolgáló egy elv (éka tattva) gyakorlásának egyik módja. Ez tulajdonképpen ellentétben áll Vachaspati véleményével, miszerint az éka-tattva kizárólag a Legfelsőbb Lényen történő meditációt jelenti, és felmerül a Sankara által írt Vivarana alkommentár hitelességének kérdése.
A Vivaranát csupán 1950-ben találták meg, és a fülszövegében az áll, hogy Bhagavat Sankara, Bhagavat Govindapada tanítványa míg a Jóga-tárávalí fülszövege szerint Sri Sankarácsárja, Govinda Bhagavatpada tanítványa írta. Egyes tudósok azzal érvelnek, hogy Sankarácsárja és Bhagavat Sankara két különböző ember, és hogy Bhagavatpada valamikor a 14. században élt. Ha ennek a szútrának a kommentárját olvassuk, akkor egyértelműen láthatjuk, hogy a Vivarana szerzője a kilencedik század előtt élt.
Sankara úgy nyilatkozik meg a Vivaranában, mint egy nagyon is harcra kész tudós. Mint ahogyan az összes többi kommentárja is, a Vivarana párbeszédes szerkezetű, egy vagy több elképzelt opponenssel (pratipaksinnal) vitázik. Bármikor kerül is a figyelmébe egy olyan realisztikus vagy akár irreális érv, ami ellentétes Patandzsali, Vjásza vagy a saját álláspontjával, megelőzésképpen, a későbbi félreértéseket megelőzendő megtámadja és legyőzi ezeket az érveket. Néha az az érzésünk is lehet, hogy Sankara túlontúl óvatos, és irreális álláspontokat támad, úgyhogy nyilván nem hagyna támadás nélkül egy olyan álláspontot, ami életképes, az ő idejében is fenntartották, és ő nem ért vele egyet.
Kommentárjában azt állítja, hogy az "egy elv gyakorlása" az inenntől következő (1.33-39.) szútrákra vonatkozik. Más szavakkal, nem osztja Vachaspati nézetét, miszerint az "egy elv gyakorlása" kizárólag a Legfelsőbb Lényre vonatkozik. Ha Sankara tudott volna Vachaspati álláspontjáról, akkor nem hagyta volna ki annak megcáfolását. A szútrák sorrendje alapján egyértelmű, hogy Vachaspati nem Patandzsali nézetét képviseli, amire Sankara rámutatott volna. Ebből arra következtethetünk, hogy a Vivarana szerzője (Sankara) Vacsaszpati ideje előtt vagyis a 9. század előtt élt.
Így érkezünk el a nyolcadik századba, ami az elfogadott időpont Sankara életére. Jonathan Bader egy másik érdekes információt közöl Meditation on Shankara's Vedanta című könyvében: azt feltételezi, hogy a Shankara Bhagavatpada által írt szövegeket az eredeti Sankara írta, míg egyes, Sankarácsárjának tulajdonított szövegeket a Sankara által alapított négy kolostor főpapjai írtak, mivel ők is mind a Sankarácsája címet viselik.
Térjünk vissza a szútrához, és figyeljük meg, hogy a csapongó elme, amelyben jelen vannak az akadályok, rendelkezik azzal a hajlammal, hogy irigy lesz, ha valaki sikeres. Modern világunkban, ha valaki valamiben kiemelkedik, akkor megkeressük a módját, hogy lekicsinyítsük az átlaghoz. E tendencia követése helyett Patandzsali azt javasolja, hogy meditáljunk a barátságos attitűdön, ha ilyen emberekkel találkozunk.
Ha viszont a nyomorultakkal találkozunk, a csapongó elme hajlamos arra, hogy a szenvedésüket a saját hibájuknak tulajdonítsa, az általuk bevonzott karmának, vagy annak, hogy nem megfelelő dolgokat gondolnak vagy hisznek. Ahelyett, hogy elvesznénk a csapongó elme csapásiránya mentén, Patandzsali azt javasolja, hogy meditáljunk az együttérzésen.
Ha egy olyan személlyel találkozunk, aki nagy erénnyel követ egy lelki utat, az hirtelen arra emlékeztet bennünket, hogy nekünk is olyannak kellene lennünk, holott a valóságban nem vagyunk olyanok. Ilyenkor féltékennyé válhatunk, és a gyalázásuk módját keressük. Erre Patandzsali azt javasolja, hogy csak meditáljunk az örömön, ami a természetes reakciónk lenne, ha az elménk tiszta.
Az utolsó javaslat valószínűleg a legnehezebb is. Ha találkozunk valamivel, ami az emberek számára rossznak vagy egyenesen gonosznak tűnik, hajlamosak vagyunk gyűlölni azt. Gyakran azért reagálunk így, mert emlékeztet minket valamire, ami bennünk is ott van, csak mi könnyebben el tudjuk rejteni. a gyűlölet gyakorlása helyett, ami pusztán a saját rossz oldalunk visszautasítása, Patandzsali azt javasolja, hogy legyünk közömbösek az ilyen emberek iránt.
ez a módszer az elme túlkapásainak ellensúlyozására egy meditációs technika, amivel meg tudjuk tisztítani és le tudjuk nyugtatni az elmét."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése