"1.24. klésa-karma-vipákásajair aparámristah purusa-visésa ísvarah
klésa - a szenvedés forrása; karma-vipáka - a tettek gyümnölcsi; ásaja - a múltbeli karma nyomainak összessége; aparámristah - érintetlen; purusa-visésa - különleges lélek; ísvarah - Isten.
Az Ísvara a tudat különleges formája, amelyet nem érintenek a szenvedés forrásai, a karma, annak gyümölcsi és maradványai.
Ha a Legfelsőbb Lény iránti odaadás valóban szamádhit eredményez, akkor ki ez a Legfelsőbb Lény, aki ilyenre képes? Most olyan szútrák következnek, amelyekben Patandzsali meghatározza a Legfelsőbb Lényt és az Ő szerepét a jógában. Először azt mondja, hogy a Legfelsőbb Lény a tudat olyan formája, amely különbözik a többitől. Minden lény tudat, mégis különböznek a Legfelsőbb Lénytől. Milyen módon?
Minden más lényt megérint a tudatlanság, egoizmus, vágy, ellenszenv és a halálfélelem. A szenvedés e forrásai (klésák) okozzák azt, hogy bizonyos módokon cselekszünk, ami feltételekhez kötött és nem szabad. Ezekből a feltételekhez kötött tettekből (karma) bizonyos eredmények vagy gyümölcsök (vipáka) származnak, például bizonyos fajta születés, élethossz, élmények. Más szavakkal, a múltbeli tetteink hozták létre azt az életet, amit most élünk.
A gyümölcsökön kívül, a múltbeli tetteink maradványokat (ásaja) is képeznek. Ha ez most is aktív, akkor tudatalatti lenyomatnak (szamszkárának) nevezzük. Ez azt jelenti, hogy jelen van, és meghatározza a tetteinket, de ennek nem vagyunk tudatában. Ha inaktív, akkor karmásajának nevezzük, ami karmikus lerakódást jelent, ami azt jelenti, hogy csak a következő életeinkben aktiválódik. Ez az egész ördögi kör, ami megkötöttséget és mentális rabszolgaságot eredményez, részletesen le lesz írva a második fejezetben (2.3-14.).
Minden lény alá van rendelve ezeknek az erőknek, és a jóga folyamata arra ven tervezve, hogy felszabadítson bennünket alóluk. Az egyetlen lény, akit nem érintenek meg ezek az erők, a Legfelsőbb Lény. Vjásza azt mondja, hogy sok lény van, akik kiszabadultak az ismétlődő újraszületés és a kötöttség ciklusából, de a különbség köztük és az Ísvara között az, hogy az Ísvara sohasem volt megkötve. És hol van, kérdezi Vjásza, az Ísvara különlegességének bizonyítéka? A következő választ adja: a szentiratok. A szentiratokat a Legfelsőbb Lény inspirálta, és alátámasztják legfelsőbb helyzetét. De a következő kérdés merül fel: "Min alapul a szentiratok hitelessége?"
Az ilyen jellegű kérdések eleinte unalmasnak tűnhetnek, de igazából nagyon fontosak. A jógában mindig van helye az őszinte kérdéseknek. Jógiként nem kell mindent szó nélkül elfogadnunk, még a szentírások hitelességét sem. A kételkedés hasznos, és a tanárnak bátorítania kell azt. Ha a tanítvány nem tudja kifejezni a kételkedését, akkor sohasem juthat el a teljes meggyőződésig. A hit nem elég, tudnunk kell. El kell jutnunk a teljes meggyőződés és megértés állapotáig ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban.
A válasz a következő: a szentírások hitelessége a tiszta intelligencián (szattván) alapszik. Ez azt jelenti, hogy amikor elérjük a szattva állapőotát, akkor a szentírások hitelessége önmagától értetődővé válik. Ez azt is jelenti, hogy a szentírások a Legfelsőbb Lény intelligenciájának kifejeződései. Ezt az állítást jegyezzük meg, mert később be is kell majd bizonyítanunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése