A fény felé

Ma éjszaka egy furcsa álmom volt. A víz alatt úsztam, vagy inkább lebegtem egy nagy medencében, és annyira belefeledkeztem a lebegésbe, hogy csak süllyedtem lefelé, és elfelejtettem, hogy levegőt is kellene vennem. Hirtelen elfogott a légszomj és a pánik, hogy nem érek fel a víz tetejére, mielőtt levegőt kell vennem. Csak kapálóztam, törtettem a nagy világosság felé, és pont, amikor elértem volna, akkor zihálva felébredtem, és jó néhány lélegzetvétel után nyugodtam csak meg, hogy az egész csak egy álom volt. 


Nem tudom mire vélni az egészet, mert nem nagyon érzékelem, hogy valamilyen fullasztó életkörülmény vagy kapcsolat lenne jelen az életemben. Munkából túl vagyok ugyan vállalva egy kicsit, és ez néha fojtogató súlyként nehezedik a vállamra és a mellkasomra. De hát mindig is ilyen voltam, sokkal többet terveztem be magamnak, mint amennyire a kapacitásomból futotta, pedig egyesek szerint energiabomba vagyok. 


Szerintem az ember életében a kapcsolatok a legfontosabbak, azokkal, akiket szeretünk, akikben megbízunk, akikre az életünket is rá mernénk bízni. Vannak persze olyan kapcsolatok, amelyek fojtogatják az embert, de hát erre is azt lehet mondani, hogy az ő saját választása, hogy hagyja-e magát fojtogatni, illetve ha pedig ő maga ilyen típus, hogy rátelepszik másokra, akkor neki kell változtatnia önző mentalitásán, mert ezáltal is a saját boldogságérzete fejlődik.


Ahhoz, hogy az ember boldog tudjon lenni egy kapcsolatban, legyen szó akár szerelemről, barátságról, vagy más jellegű kapcsolatról, meg kell tanulnia bízni a másikban. Bízni abban, hogy a másik fél szereti, és nem fog szándékosan úgy cselekedni, hogy fájdalmat okozzon neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz fájdalom, hiszen az ember öntudatlanul is cselekedhet vagy éppen nem cselekedhet úgy, hogy az a másik félnek rosszul essen. Ilyenkor választhatjuk azt, hogy megsértődünk, vagy azt is, hogy bosszút állunk, de ezáltal önmagunkban és a szeretett másik félben is bizalomvesztés fog bekövetkezni, amit nagyon nehéz helyrehozni.


A legjobb és legnagylelkűbb lépés az, ha megértjük, hogy a másik nem akart megbántani bennünket, mert szeret, és megbocsátjuk neki azt, amivel megbántott. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hívjuk fel a figyelmét arra, hogy nekünk hogyan esett az a dolog, de nem kezdünk el neheztelni rá, főleg, ha egyértelmű, hogy nem állt szándékában fájdalmat okozni.


A kisgyerekek példáját szokták felhozni, akik bíznak abban, hogy az anyjuk feltétel nélkül szereti őket, és elnézi neki, ha véletlenül megüti, belerúg vagy megkarmolja, megharapja. A szeretet azt is jelenti, hogy türelmesek vagyunk, önzetlenek, és alárendeljük a személyes vágyainkat annak, hogy a másik felet mi teszi boldoggá. Persze egy kapcsolat akkor működik, ha mindkét fél kölcsönösen odafigyel a másik igényeire. Minél önzőbbek vagyunk egy kapcsolatban, annál több lesz a konfliktus, és annál hamarabb leterheljük annyira a kapcsolatot, hogy egyik vagy mindkét fél úgy gondolja, hogy nem érdemes fenntartani, mert sokkal több szenvedést okoz, mint amennyi örömet. 


Egy szeretetteljes kapcsolat olyan, mint az evés. Ha túl sokat, vagy túl keveset eszel, akkor nem leszel egészséges, és ha nem a megfelelő dolgokat eszed a megfelelő időpontban, akkor a szervezeted nem fogja megköszönni, nem tudja megemészteni, és az evés az öröm forrása helyett, a szenvedés és a betegség forrása lesz. Az evés és a kapcsolatok közötti összefüggést már sok mindenki megfigyelte, és rájöttek, hogy amikor egy embernek nem boldogok és kiegyensúlyozottak a kapcsolatai, akkor az evéshez fűződő viszonya is zavart szenved. 


Természetesen a megoldás mindig azzal kezdődik, hogy elfogadjuk önmagunkat, megtanuljuk szeretni önmagunkat, mert ha mi sem tudjuk elviselni önnön természetünket, akkor nehéz másoktól elvárni ugyanezt. Ha kiegyensúlyozottá válik a kapcsolatunk önmagunkkal, akkor lefektettük az alapokat ahhoz, hogy egészséges, boldog kapcsolatokat tudjunk kialakítani másokkal, és teljesebb emberként haladhatunk együtt a fény felé.