"Ha mindenki rendben van, akkor miért él az emberiség 50%-a nyomorban? Miért voltak háborúk a földön több ezer éven keresztül? Miért vannak teli a börtönök és elmegyógyintézetek, és miért rázza magát a Föld bolygó, mintha a megőrült emberiséget próbálná lerázni magáról? A lunáris attitűdöt nevezhetjük relativizmusnak. Mivel minden csak egy bizonyos szemszögből igaz, igazából semmi miatt nem kell aggódnunk. A relativizmus az elme csapdája, amelyik azt gondolja, hogy megfejtette a valóságot, miközben az extrém valóság csatornáját vetíti rá. A jóga szerint a valóságot nem találhatjuk meg az elme valamely végletében. A középpontban nyugodva találhatjuk meg, az elme szélsőségeitől mentesen.
A középpontnak számos neve van a jógában: például Brahman, Purusa, és Hridaja, vagyis a szív. Az egyik név a szusumná, vagyis a központi energiavezeték. Amikor a prána a központi energiavezetékben áramlik, akkor az elme mentes a szoláris és lunáris szélsőségektől, ami azt jelenti, hogy a gondolati hullámok és felfüggesztődnek. Ennek az állapotnak az eléréséhez Patandzsali a gyakorlás és elkülönülés kombinált alkalmazását javasolja. Ez ellentmondásos, mivel a kettő bizonyos tekintetben ellentétes egymással. Ilyennek is kell lenniük, különben az elme hamar rájönne arra, hogy mi történik, és akkor az egész a valóságnak csak egy másik szimulációja lenne, és nem az igazság. Ahhoz, hogy a paradoxon érvényben tudjon maradni, el kell kerülnünk a következő két attitűdöt. Az egyik az elkülönülés gyakorlása. Az elkülönülés a gyakorlás ellentéte - arról szól, hogy megtanuljunk elengedni. Ezt nem tudjuk gyakorolni, csak elengedjük és meghódolunk. A másik pedig az, amikor a gyakorlástól való elkülönülést gyakoroljuk. Ha elkülönülsz a gyakorlásodtól, akkor csak az elkülönülés marad, és visszaesel a relativizmusba. Ez is csak az elme újabba trükkje."
Lényegét összefoglalva a gyakorlás mindazoknak a dolgoknak az előtérbe helyezését jelenti, amik kedvező hatással vannak a jógában történő fejlődésünkre, míg az elkülönülés mindazoknak a dolgoknak a mellőzését jelenti, amik akadályként zavarnak a fejlődésben. A kettő között egyensúlyt kell teremteni, mert különben valamelyik aspektus túlzott hangsúlyozása a másik rovására menne. Ez olyan, mintha egy vonat két sín helyett csak egyen közlekedne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése