"1.9. sabda-gjánánupáti vasztu-súnjó vikalpah
sabda - szó, hang; gjána - tudás; anupáti - követés; vasztu - tárgy; súnjah - üres; vikalpah - képzelődés.
A képzelődés az olyan szavak ismerete, amelyek nélkülözik a tárgyat.
A helyes és a helytelen felfogás is egy tényleges tárgy felfogásán alapul. Amikor az elképzelést (vikalpa) alkalmazzuk, akkor is szavakat használunk, de nem létezik a tárgy, amire vonatkoznak. Ha egy bizonyos személy jó vagy rossz mivoltáról beszélünk, akkor az általa elkövetett tettek sorozatára utalunk, és úgy hisszük, hogy ez alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az illető vagy rossz. A valóságban nincs olyan, hogy jó vagy rossz, csak az egyén jó vagy kevésbé jó döntéseinek sorozata létezik.
Ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy új azonosságot vagy megjelenést választ, a stratégia része lehet egy új logó választása, egy új hirdetési kampány lefolytatása, az autópark átfestése, és a telefonos automata dallamának megváltoztatása. Mindezek együtt a céges azonosságot képezhetik, de ténylegesen a céges azonosság, mint olyan, nem létezik. Csak egyéni megjelenések vannak, amiket egy koncepcióban összegzünk.
A nyelvezetünk erőteljesen támaszkodik az elképzelt koncepciókra. Bizonyos mértékig hasznosak, de gyakran zavart okoznak. Gyakran halljuk azt a kijelentést, hogy valaminek úgy vagy nem úgy "kellett volna lennie". Ez a sorsra történő homályos utalás, ami csak egy elképzelés. A természetben nincs semmi, ami a sors koncepciójára utal.
Egy másik gyakran hallott frázis az, hogy "Mindez a javunkat szolgálja." Körülbelül hasonló pontossággal mondhatnánk azt, hogy "Minden összeesküdött ellenünk." Egy véletlenszerű eseményt jónak vagy rossznak minősíteni, ez csak egy elképzelés, amivel a változást próbáljuk feldolgozni. Bár az elképzelések segíthetnek, mint motivációt tényezők, a jógában idővel fel kell őket adnunk annak érdekében, hogy megtapasztalhassuk az igazságot. A segítő elképzelés példájaként, Vjásza említi a tudatot. A tudat csupán egy szó: nincs olyan tárgy, hogy tudat. A tudat a tapasztaló, a látó, aki tiszta tudatosság. A tudatosság az, amivel a tárgyakat felfogjuk. Nem lehet érzékelni, mert nem egy tárgy. Ha egy tárgy lenne, akkor nem lenne a tudatosság, ami tiszta és mentes az attribútumoktól. Ezt később részletesebben elmagyarázzuk.
Egyelőre az is elég, ha megértjük, hogy a "tudat" szó egy koncepció, mivel nincs olyan tárgy, amire vonatkozik. A tudat az alany, ezért nem lehet a felfogás tárgya. A tudat koncepciója nélkül azonban a legtöbb ember számára maga a felszabadulás elérhetetlen volna. E koncepció nélkül a tanár nem is tudná elmagyarázni a tanulónak, hogy mi az, amit keresnie kell.
A tudat koncepciója, a felszabadulás koncepciójával egyetemben azonnal feloldódik, amint a tudatban nyugszunk. A tudatban nyugvás állapotát nem tartalmazzák a "tudatban nyugvás" szavak. Ha viszont nem használjuk ezeket a szavakat, akkor nem tudunk kommunikálni."
Megjegyzések: Hát ebbe egy kicsit maga Maehle is belekavarodott úgy érzem, olyannyira, hogy holnap külön bejegyzésben értekeznék a karma, illetve a sors témájáról. A képzelődésről, vagy "konceptualizációról", ahogy Maehle használja (nem igazán találtam rá elfogadható magyar megfelelőt) viszont annyit mondanék, hogy szerintem túl nihilistára vette itt a figurát, ami az advaita filozófusokra jellemző egyébként, hiszen ők végső sorom minden fogalmat illuzórikusnak, vagyis valós tartalom nélkülinek tartanak, beleértve az egyetlen létező valóságot, a brahmant, amely viszont szerintük tulajdonságok nélküli, vagyis leírhatatlan, megfoghatatlan, érzékelhetetlen.
Tételezzük fel, hogy a brahman a tényleges azonosságunk, de abban a pillanatban, amint ezt az állapotot elérjük, az egyéni tapasztalás vagy tudatosság érzete megszűnik, vagyis a brahman (az az abba beleolvadt egyéni élőlény) nem tapasztalja saját létét és azonosságát, vagyis ez nagyjából a nem-lét állapotával egyenértékű. Nincsen ezzel semmi probléma, ha valaki ezt keresi :-).
A dvaita filozófia szerint azonban a tudatosság igenis egy valóságos energia, amely igaz, hogy nem független a szemlélőtől (vagyis a lélektől), mint ahogyan a fény sem független a fényforrástól. Az is igaz, hogy nem azonos a tárgyakkal, amiket érzékel, bár azok befolyásolhatják a tudatot (például egy színes tárgyról visszatükröződő fény is bizonyos színű lesz). A vikalpa szerintem a tudat olyan módon történő alkalmazása, amikor a tárgyról alkotott képünk, vagy a mentális kép, amit bizonyos benyomások hatására kialakítunk magunkban, nincs valós kapcsolatban magával a tárggyal, vagy annak eredeti természetével. A jó és rossz fogalmai valóban viszonylagosak, de ennek a viszonyításnak szerintem igenis van jelentősége, különben az egész világ káoszba fulladna. A szubjektív individualizmus ideája számomra is vonzó, de az alkalmazása azért nem mindig praktikus, mert néha messzebb visz az igazság megértéstől, mint a fogalmak viszonylagos alkalmazása. A sorsról pedig holnap majd bővebben értekezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése