A belső gurut csaitya-gurunak is nevezik, vagyis a tudatban lakozó gurunak. A Jóga-szútra tanításai szerint is a jógi belül keresi a megvilágosodást, az önvalóját, és bár eleinte segítségül hívhat különböző külső gurukat, az önmegismerés útján ezek csak iránymutatóként tudnak szolgálni, neki kell végigjárnia az utat.
Az igazat megvallva, régebben én is jobban hittem a totális autoritatív rendszerben, amikor is az igazság egy (legalábbis a tudatunk számára) külső forrásból érkezik, és ezt az igazságot úgy tudhjuk megtapasztalni, ha 100 százalékban megfelelünk az adott külső forrásból érkező elvárásoknak, legyen az bármilyen vallás, egyház, mozgalom vagy spirituális iskola. A jóga hatására azonban valahol elhajoltam azért a szubjektív idealizmus irányába, vagyis mostanában inkább azon az állásponton vagyok, hogy az abszolút igazság és a tökéletesség nem mindenki számára teljesen ugyanaz, mint ahogy az odavezető út sem. Mindenkinek a saját útját kell végigjárnia, és a saját igazságát kell megtalálnia, amire rálelve úgy érzi, hogy az élete kiteljesedik, és nem vágyik semmi másra.
Ugyanakkor ez az individuálisabb, plurálisabb megközelítés, ami szerintem a jógát is jellemzi, és ami a jóga hatására bennem is kialakult, toleránsabbá teszi az embert mások lelki értékei és útja iránt is, és jobban tudja tisztelni azokat a tradíciókat vagy folyamatokat is, amikkel esetleg nem tud azonosulni, de látja, hogy bizonyos emberekenek nagyon sokat adnak. Egyébként ez a vallási és spirituális sokszínűség Indiára is jellemző, ezért tud annyi vallás, filozófia meg jógaiskola békésen megélni egymás mellett.
A humanisztikus modell előnye az, hogy a saját lábára állítja a gyakorlót, és a fejlődése céljaként nem a valaki másnak való teljes megfelelést tűzi ki, hanem önállóan halad, még ha igénybe is vesz külső segítséget, mégsem függ tőle túlzott vagy kóros mértékben. Mondok egy egyszerű példát: nagyon jó dolog a kedvenc tanárunk vagy tanáraink óráira járni, de az egyéni gyakorlás is nagyon értékes. Ha az élet úgy hozza, hogy nem tudunk elmenni jógázni, akkor képesnek kell lenni bárhol jógiként élni és gyakorolni.
A modell hátránya azonban abban rejlik, hogy a Paramátmá hangját vagy sugallatát nem mindig tudjuk megkülönböztetni az elménk hangjától. Igazából a legtöbbször egyszerre két hangot hallunk, és ellenkező dolgokat mondanak. A vivéka, vagy megkülönböztetés azt jelenti, hogy józanul dönteni tudunk, melyik útmutatás szolgálja a valódi érdekünket. Ezt egész életünkben gyakorolnunk kell, és méinél tisztábban követjük a jamákat és a nijamákat, minél odaadóbban gyakorolunk, és minél értékesebb jógikkal vesszük körül magunkat, annál sikeresebbek leszünk a belső hangunk követésében is.
Az is egy túlzás természetesen, ha semmilyen külső guruval vagy útmutatóval nem tartunk fenn kapcsolatot, vagy ha a szubjektív érzeteinket kivetítjük bizonyos kultikus guru-személyiségekre, akikkel nincs valós kapcsolatunk. A külső visszajelzésre igenis néha szükség van, és ez megint azt írja alá, hogy egyszerre többféle gurura és guru-modellre is szükségünk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése