Boldogság-keresők

Vannak olyan emberek, akik azt gondolják, vagy azt hirdetik, hogy a boldogság nem jár mindenkinek, nem lehet mindenkinek része benne. Szerintük a boldogságra születni kell, az vagy benne van a génjeidben, vagy nincs. Védikus értelemben lefordítva vagy benne van a karmádban, vagy nincs. Az való igaz, ahogyan a sorsról szólóm elmélkedésemben is fejtegettem, hogy bizonyos anyagi vagy karmikus célok, eredmények elérése időnként komoly, akár több életen keresztül történő erőfeszítést igényel. Sok esetben éppenséggel másokkal könnyebb lenne megváltoztatni az attitűdünket, mint magát az élethelyzetet, amit egyébként szintén saját magunknak köszönhetünk. Csakhogy a múltat nem lehet megváltoztatni, és a múltban hozott döntéseid következményével valamit kezdened kell. 


Én úgy tartom, hogy a boldogság sokkal inkább attitűd kérdése, mint bizonyos konkrét eredmények elérésének függvénye. Van, aki például gazdag, jó a családi háttere, sikeres, ismert, jól néz ki, stb. stb. és mégsem boldog, vagyis úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből, ami a boldogság forrása. Mások viszont látszólag a legszerényebb anyagi körülmények között élnek, vagy még akár tragédiák sora is érheti őket életükben, mégis boldognak vallják magukat, mert megfelelő hittel és intelligenciával rendelkeznek ahhoz, hogy az élethelyzeteket, amikbe kerülnek, bölcs derűvel és nyugalommal, felemelt fővel és őszinte szívvel tudják fogadni. 


Mi is az az attitűd, ami kell a boldogsághoz? Az attitűd hozzáállást, látásmódot, perspektívát jelent. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mindenhez minden áron jó képet kell vágni, mert szerintem az az ember, akinek érett, kialakult értékrendje van, és aki az életkörülményeit az értékrendjének megfelelően igyekszik alakítani, szerintem sokkal boldogabban tud élni, mint az, aki az értékrendjét az állandóan változó élethelyzeteknek rendeli alá, és sodródik az árral. Az, aki túlzottan meg akar felelni másoknak, vagy aki másokat próbál utánozni a boldogság reményében, valahol mindig a sikeres és boldog emberek nyomában fog csak kullogni, és kényte4len lesz csupán a boldogság reményével beérni. 


Szerintem is a boldogság eléréséhez elengedhetetlen az őszinte erőfeszítés önmagunk egyéniségének megtalálására. Ezt az erőfeszítést pedig a karmánktól és egyéb körülményektől függetlenül mindig előhozhatjuk magunkból, ha megértjük a fontosságát. A boldogság ugyanis mindannyiunkban ott rejtőzködik, csak meg kell találni, és erre bizony erőfeszítést kell tenni, önmagunktól nem fog az ölünkbe hullani. Sok-sok évnyi vagy akár életeken át tartó keresgélés után az ember eljut odáig, hogy a boldogságot ne önmagán kívül, hanem önmagán belül keresse, és egyre kevesebb külső körülménytől fog függeni a boldogság- és teljességérzete. Ahogy az elme hullámai megnyugszanak, és fokozatosan a közeledünk a szamádhi állapota felé, a dolgok felszínes jelentősége helyett egyre inkább a belső lényegüket és minden összekapcsoltságát foguk megtapasztalni.


Ezért van az, hogy a jógik egy szál ágyékkötövel  és minimális élelemmel is beérik, és nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy milyen kényelmes helyen laknak. Persze mindennek természetesen kell bekövetkeznie, mert ha előresietünk a saját spirituális fejlődésünkben, akkor csak látszólag fogunk tudni lemondani a külsőségekről, és a szívünkben megmarad a vágy, hogy élvezzük őket. Ekkor pedig nem csak hogy a környezetünket, de elsősorban önmagunkat csapjuk be, és a gondolati hullámok lecsillapodása helyett az elménk egyre izgatottabb és frusztráltabb lesz. Éppen ezért nem szükséges semmiről sem lemondani mesterséges módon, hanem a belső tudatosságot kell fejleszteni, észre kell venni a boldogságot az élet apró pillanataiban, az örömteli és néha frusztráló eseményekben is. A holnapi blogban le fogom írni, hogy mik azok a legfontosabb kulcsok szerintem, amelyeknek segítségével kinyithatjuk a boldogsághoz vezető lépcső ajtaját.