"Most egy lépéssel tovább megyünk a meditációnkban. Ha az intelligenciát kiélesítettük, akkor meg tudjuk figyelni. Akkor az értelem rájön, hogy egy külső tényező figyeli meg. Ezt a külső tényezőt tudatnak (purusa) vagy önvalónak (átman) nevezik, és csak tudatosságból áll. Mivel a tudatosság forma és minőség nélküli, nem tudjuk megfigyelni vagy látni. Ez a tudatosság a látó, a legmélyebb és legvégső réteg. Ezt a tényt az ősi risik és felszabadult mesterek is alátámasztották. Bármelyik meditáló kipróbálhatja és meggyőződhet róla.
A szútra most azt mondja, hogy amikor valaki a jóga tényleges állapotában van, és az elme hullámzásai elültek, akkor ez a látó, vagyis a tudatosság önnön természetében helyezkedik el. Könnyebb lett volna megérteni, ha Patandzsali azt mondja, hogy akkor a látó saját magát tapasztalja, de ez a szavak helytelen használatát jelentette volna a következő okból kifolyólag:
Az emberi lény egy közvetítő a tudat (purusa) és a megnyilvánulás (prakriti) között. Mivel a tudat, amely a mag, érzékel, de nem érzékelhető, kivetítjük önmagunkat a fenomenális világba. Ezek után azt hisszük, hogy ezek a jelenségek vagyunk, mint az egóból megnyilvánuló test vagy elme.
Az, hogy megállapodunk önnön természetünkben, egyszerűen azt jelenti, hogy abbahagyjuk önmagunk kivetítését. A kivetítés azt jelenti, hogy azonosítjuk magunkat azzal, amit tapasztalunk. Amikor feladjuk ezt az azonosítást, akkor a középpontunkban vagyunk, ami azt jelenti, hogy szemtanúként szemléljük a világ és a testünk/elménk változásait. A látó természete a a tudatosság. Az, hogy elhelyezkedünk önmagunk természetében, a tudatosságban, egyszerűen csak azt jelenti, hogy a tudatosság vagyunk, és nem veszítjük ezt szem elől."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése