“But let there be spaces in your togetherness and let the winds of the heavens dance between you. Love one another but make not a bond of love: let it rather be a moving sea
between the shores of your souls.”
Elmondhatom magamról, hogy életem felét a Krisna-tudatban töltöttem, ahol az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet tanultuk és gyakoroltuk, de az igazat megvallva, nagyon kevés valódi példát láttam, akiről úgy éreztem, hogy sikerült megvalósítania ezt az eszményi ideált, méghozzá úgy, hogy közben ő maga is maradéktalanul boldog lett tőle. Szép gondolat az, hogy valaki teljesen átadja magát Istennek, és közben megtanulja feltétel nélkül szeretni és elfogadni az összes teremtményét is egyben, de azért a közönséges földi halandók már akkor is sikeresnek tudhatják magukat, ha egy-két teremtményt meg tudnak szeretni és boldoggá tudnak tenni.
És nem a new-age hangulattól csöpögő "Szeretem az egész világot!" - jellegű kitárulkozásokra gondolok, hanem olyan kapcsolatokra, amelyek tényleg működnek, és amelyekben mindkét fél boldognak érzi magát attól, amit a másiktól kap, és amit adhat neki. Legyen az munkatársi, baráti, mester-tanítvány, szülő-gyerek, testvéri vagy egy partnerkapcsolat, a lényeg mindegyikben ugyanaz. Ha túlzottan ragaszkodni kezdesz a másikhoz, akkor uralkodni akarsz fölötte, irányítani akarod, birtokolni akarod. És ez a másiknak időnként terhes lesz, ha pedig nagyon terhessé válik, akkor el fog hidegülni tőled. Ha viszont nem törődsz vele, szintén önzésből, akkor a kapcsolat persze nem fog működni, mert nem sok közötök lesz egymáshoz a megszokáson vagy a társadalmi konvenciókon kívül.
Egész életemben azt kerestem, hogy mi a titka egy tartalmas és virágzó kapcsolatnak, és most is ezt kutatom. Lehet, hogy még sok életen keresztül kutatni fogom. Mert amíg ez nincs meg, és nem tudsz egy (vagy kettő, három, de az már nagyon nagy szó) embert boldoggá tenni, addig az univerzális szeretetről és az Isten iránti odaadásról szóló elképzelések üres frázisok maradnak csupán.
Régen sokszor felléptem a személytelen filozófia, az advaita vedánta ellen, de az igazság az, hogy a személytelenségre irányuló hajlam mindannyiunkban ott bujkál, és igazi kihívás az, amikor megtanulunk személyesen, figyelemmel és odaadással létezni egy kapcsolatban, és ugyanakkor nem érezzük, hogy gúzsba köt. Ehhez nagyon erős és önálló személyiségnek kell lenni, és nagyon bízni kell a másikban. Hiszen sokszor azért vagyunk zárkózottak, mert félünk a csalódástól, félünk attól, hogy ha túl közel engedjük magunkhoz, akkor visszaél vele, és fájdalmat okoz nekünk. Pontosan attól tartunk, ami saját magunkban is ott van, az önzéstől, az egocentrizmustól.
Amikor a kapcsolatban a két fél alá akarja rendelni a másikat önmagának, akkor óhatatlanul is sok lesz a konfliktus. De ha mindketten tudják, hogy mit akarnak, és önzetlenül segítenek a másiknak a céljai elérésében, ugyanakkor meghagyják a függetlenségét, és nem zsarolják ki belőle a szeretetet, a törődést, a figyelmet, a szolgálatot, akkor a kapcsolat spontán és élő, virágzó és gyümölcsöző tud maradni, és még hosszú évek múlva sem savanyodik be, hanem napról napra új meglepetésekkel szolgálhat.
Amikor az utcán látom a koldusokat, akkor megsajnálom őket, de főleg azért, mert az a dolog, aminek a leginkább híján vannak, az önbizalom, hogy ne másoktól várják a megoldást a problémáikra, hanem megtalálják azt a hitet önmagukban, ami erőt ad a problémáik megoldásához és az álmaik eléréséhez. Azért sajnálom őket, mert nem tudják annyira megnyitni a szívüket, hogy azon gondolkozzanak, mit adhatnak másoknak, hanem csupán önmagukra és a saját igényeikre tudnak gondolni. De az élet arról szól, hogy először adnod kell, és utána fogsz kapni.
Voltaképpen mindannyian koldusok vagyunk, a szeretet koldusai, hiszen a szeretet morzsái azok, amelyek éltetik a lelkünket, és ha nem kapunk belőle, akkor sajnáltatjuk magunkat, kizsaroljuk, kolduljuk, lopjuk, kierőszakoljuk. Persze minél önzőbb a szeretetünk, minél inkább kapni akarunk, ahelyett, hogy az adásra koncentrálnánk, annál kevesebb fog jutni, vagy ami jut, azt annál kevésbé tudjuk értékelni. Szóval valósítsuk meg az álmainkat, és tegyük azt, amit igazán szeretünk, amivel igazán tudunk adni másoknak! És ha olyan partnereink, barátaink, családtagjaink vannak, akik számára az a fontos, hogy ebben segítsenek és inspiráljanak bennünket, akkor olyanok lesznek a kapcsolataink, amelyek által igazán azt érezzük, hogy a helyünkön vagyunk, és azt tesszük, amire születtünk.
A jóga azt jelenti, hogy megtanulunk összhangot teremteni az életünk különböző aspektusai között, és nem adjuk fel addig, amíg létre nem jött az összhang, össze nem állt a kép. Addig tologatjuk és forgatjuk a kirakós játék darabjait, amíg nem kerül minden a helyére. És ehhez először a saját elménkben és szívünkben kell rendet tennünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése