Na ezt is megértük! Ez az ezredik blogbejegyzés, és remélhetőleg követni fogja még pár ezer. Anyagom meg mondanivalóm van bőven, és úgy látszik, az olvasók sme unatkoznak, mert már több, mint havi 8000 látogatóval büszkélkedhet a blog. Pedig az astanga azért tényleg rétegtémának számit!
Az ötszázadik blogbejegyzést tavaly szeptemberben követtem el, a félidőben a következők voltak az Analytics eredmények: 68228 látogatás, 25266 látogató és 104946 rákattintás. Ez jelenleg összesen 189 ezer látogatás, majdnem 76 ezer látogató és 282 ezer rákattintás, vagyis a növekedés üteme megduplázódótt, hála a közösségi médiának, és az internet-függőség gyors terjedésének :-).
Szóval megéri blogolni! És én szeretek is, bár az embert már lassan annyi mindenféle hatás éri az interneten keresztül, hogy egyre jobban belefásul, kevésbé nyitott a fontos és hasznos, vagy éppen elgondolkodtató dolgokra. Én azért megpróbálom az engem foglalkoztató témákat körüljárni, hátha valaki másnak is hasznosak a gondolatok vagy információk, amiket a blogban közzéteszek. Szerintem ez sokkal jobb, mint a Facebook Timeline, mert az elmúlt három évem meglehetősen alaposan dokumentálva van azért a blogban, és ha valaki meg akar engem ismerni kissé, az csak rákattint az archívumra, és elolvasgat kedvére a több ezer oldalnyi információ között.
Terveim között szerepel még sok fontos jóga-írás interpretálása magyar nyelven, plusz a hétköznapi életem és gyakorlásom során a fejemből kipattanó szösszenetek, útinalpók, élménybeszámolók, értékelések és a többi, eddig megszokott anyag. A Letöltések oldalt alaposan kibővítettem, és még fogom is, amint időm engedi. Mindenkinek kellemes olvasást és jógázást kívánok a következő hónapokra, évekre is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése