Lassan kezd tradícióvá válni, hogy egy közös akro-gyakorlással zárjuk az óévet, és készülünk az újra. Ha jól emlékszem, 2009 szilveszterén tartottam az első akro workshopot az Atma Centerben, és azóta is a jógatáborokon, jógafesztiválokon, jóganapokon mindig tartunk egy-egy akro workshopot. A mai esemény abból a szempontból volt korszakalkotó, hogy zenészeket is hívtunk, akik a háttérből adták az ütemet, djembén, didgeridoo-n, meg mindenféle egzotikus hangszereken játszva. Pályi Balázsnak, Varga Zsoltinak, Dávidnak és Rajahamsának külön szeretném megköszönni a három órás hangulatos zenélést, és remélem, máskor is számíthatunk majd rájuk.
A workshopra 18-an gyűltünk össze, plusz a zenészek. Remek hangulatban el is kezdtük a napüdvözleteket, utána pedig néhány páros álló gyakorlattal bemelegítettük magunkat. Ezek után következtek az akrobatikusabb elemek, amelyeket azért néhány partner-cserével nagyjából mindenkinek sikerült végrehajtania. Néhány kisebb összeomlás nem a világ, annyi azért belefért, de vigyáztunk azért egymásra.
Nem csak olyan pózokat csináltunk, amelyekben az egyik ember a hátán van és a talpán tartja a másikat, hanem álló, sőt, dinamikus pózokat is végeztünk a változatosság kedvéért, az utolsó fél órában pedig néhány Thai-masszázs gyakorlattal lenyújtottuk egymást. A jól megérdemelt befejező relaxációt a didgeridoo kellemes búgására töltöttük el, utána pedig közösen elfogyasztottuk a magokat és gyümölcsöket, amit a résztvevők hoztak magukkal.
Szóval kellemes hangulatú buli sikeredett, és a jövőben is bizonyára lesznek ilyenek, bár 16-18 főnél több résztvevő nemigen fér el az Atma Budában. Utána mindenki felkerekedett, hogy itt-ott megünnepelje az újévet, mi pedig jógával köszöntjük 2012-t, vasárnap reggel 8-kor közös astanga gyakorlás lesz, délután 4-kor pedig 108 napüdvözlet Istvánnal. Hétfőn pedig újra indul a verkli, sőt, új órákkal is bővül az Atma Center kínálata: hétfőn 6-tól Iron Yoga, fél 8-tól hátrahajlítás, mindkettő Orsival. Szerdán 7-től ugyancsak hátrahajítás Ágival, pénteken 6-tól pedig Kontakt jóga Lovász Andival, ahol bizonyára összetalálkozhattok néhány elemmel azok közül, amiket a mai workshopon kipróbáltunk. Itt pedig a teljes fotóalbum látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése