Ki a jobb?

Jövőre lesz egy jógaverseny Magyarországon. Nekem tetszik az ötlet, bár van, aki azt mondja, hogy a jóga nem versenysport, és bizonyára igaza is van. Ugyanakkor én minden olyan kezdeményezést szívesen fogadok, ami felrázza a jógásokat, akik esetleg beletespedtek a saját gyakorlásukba, vagy bezárkóztak a saját jóga-rendszerük elefántcsont-tornyába. Szerintem mindig jó, ha az ember kap külső stimulusokat, új benyomásokat szerez, mert ez a saját gyakorlását is megújíthatja, és új célok elérésére inspirálhatja. 


A versengés persze egy kétélű dolog, mert az embert belehajszolhatja a teljesítménykényszerbe, ami általában a sportban sem túl egészséges, mert a versenyzők túledzik magukat, lesérülnek, vagy esetleg doppingolnak a csúcsok megdöntése érdekében. És mivel a sport tulajdonképpen show-biznisz, és a közönség csak akkor fizet, ha látványos eredményeket lát, a sportoló kénytelen feláldozni a személyes jólétét a közönség szórakoztatása érdekében.


Egy jógaversenyt persze úgy is meg lehet csinálni, hogy az egyes számok esztétikai és művészi összhatását értékeljük, és nem feltétlenül csak a sportteljesítményt, vagy az ászanák nehézségét. Én azonban azt gondolom, hogy igazából mindenki magával vetélkedik, és önmagát próbálja legyőzni, vagyis inkább kihozni önmagából a legjavát, a rejtett potenciált. és ehhez egyes embereknek arra van szükségük, hogy felálljanak a színpadra, egyeseknek ahhoz, hogy a közönség soraiból szurkoljanak nekik, egyes embereknek pedig egyszerűen arra, hogy más, "haladó" jógásokkal gyakoroljanak együtt.


Persze ez a "haladó" kérdés is érdekes. A jóga egy komplex tudomány, és az ászanákban való ügyesség csupán egy aspektusa az egésznek. Vagyis nem biztos, hogy az érte el a legtöbb haladást a saját gyakrolásában, aki profi módon mutatja be a legnehezebb ászanákat. A koncentrációs képesség, a belső harmónia, a mentális összeszedettség ugyanúgy része az egésznek, és végül a sikerélmény vagy elégedettség abból jön, hogy összekapcsoljuk ős összhangba hozzuk a személyiségünk különböző aspektusait a gyakorlásunk által. 


A tegnapi, genetikával kapcsolatos bejegyzésnek annyi vonatkozása van ezzel kapcsolatban, hogy egyes embereknek talán előny lehet az, ha genetikailag hajlékonyak, vagy erősek, vagy az anatómiai arányaik kedvezőek bizonyos ászanákhoz, például hosszú a kezük vagy a lábuk. De szerintem igazából több haladást ér el az, akinek nincsenek olyan jó anatómiai adottságai, mint az, akinek minden nagyon könnyen megy. Hiszen, még ha külsőleg nem is néz ki olyan jól a gyakorlása, ő sokkal több erőfeszítést beletesz, mire egy ászanát meg tud csinálni, mint a genetikailag szuperhajlékonyak. 


Persze mindenki számára van kihívás, mert ha valaki hajlékony, akkor meg az erőgyakorlatokkal lehetnek gondjai, és akkor azt kell fejlesztenie. Vagy például az ászanázás jól megy neki, és leköti a figyelmét, viszont a relaxáció, a pránájáma vagy a meditáció az már kihívást jelent. Szóval mindenkinek meg kell találnia azt, ami a számára igazi kihívás, és azon kell dolgoznia, így mindenki nyer a jóga gyakorlása által. Úgyhogy most én is megyek, ás alávetem magamat István Ashtanga Challlenge-ének.