A másik dolog, amit megfigyeltem, hogy a tanárokat többnyire két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba tartoznak az "Astanga rendőrök", vagyis azok, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy ők ismerik az egyetlen igaz és helyes módszert, ahogyan az astangát gyakorolni kell, és ha valaki eltér attól, akár csak egy picikét, az már nem helyesen gyakorol. Az ilyen személyek használják előszeretettel a filmben is megjelenő elrettentő érveket, hogy "No benefit" és "Very dangerous", ugyanis ha a gyakorló elegendő mértékben tapasztalatlan és elég tekintélyt élvez a szemében az ilyen tanár, akkor fenntartások nélkül elkezd hinni az "egyedül üdvözítő útban", és szembehelyezkedik minden mással, mert így érzi kiválasztottnak magát, és így érzi magát biztonságban.
Mellesleg az ilyen tanárok is igazából félelemből ragaszkodnak egy bizonyos kliséhez, és erőltetik azt rá mindenki másra, mert csak így érzik azt, hogy ők a helyes dolgot oktatják. Én ezt a kategóriát érzem a kevésbé fejlettnek, és azt gondolom, hogy e kategória képviselői még nagyon az elején járnak a jóga-útjuknak, legyenek akár gyakorlók, akár oktatók.
A jóga útja ugyanis megértésem szerint a félelmek leküzdéséről, a személyes szabadság eléréséről, és az egyéniségünk kibontakoztatásáról szól. Egy jógi lázad minden formalitás és klisé ellen, és még abban az esetben is, ha tanulmányozza és követi a mesterei tanításait, mindazt a saját bőrén kipróbálva szerez tapasztalatot arról, hogy az ő számára az hogyan válik be, és milyen módon szolgálja a céljait. Én mindig is úgy gondoltam, hogy az astanga rendszer hivatott kiszolgálni a gyakorló kitűzött céljait, és nem pedig fordítva, nem a gyakorlónak kell alávetnie magát a rendszernek, hogy tökéletes "astanga katona" váljék belőle.
Szóval a tanárok második kategoriája sokkal liberálisabb, és toleránsabb, illetve érzékenyebb az egyéni igényekkel szemben. Sokkal inkább engedik, sőt, bátorítják az astanga gyakorlókat, hogy kísérletezzenek, tegyenek hozzá bármit, aminek szükségét érzik, és ami az ő felfogásukban harmonikusan beleillik az Astanga rendszerébe, ezáltal egyénivé, személyre szabottá téve a gyakorlásukat. Ez vonatkozhat akár az ászanák gyakorlására, sorrendjére stb. de ugyanúgy más elemekre, amiket hozzátehetünk a gyakorlásunkhoz, pl. pránájáma, kriják, meditáció stb.
Míg az eső csoportba tartozó oktatókra szándékosan nem hoztam név szerinti példákat, a második csoportra hoznék egy-két példát a személyes kedvenceim közül. Manju Jois és Danny Paradise a számomra ebbe a lazább, természetesebb kategóriába tartozik, és mindezekkel együtt azt érzem, hogy sokkal kevésbé erőltetett, sokkal érettebb és összeszedettebb az a tudás, amit átadnak, azokénál, akik egy fix klisé szerint nyomják le az órákat, a workshopokat, és ha bármi nem ér abba bele, akkor irritáltak lesznek, és megfélemlítik a "renitenskedőket". Az astanga rendőrség feladata az, hogy megrendszabályozza, korlátok közé szorítsa a gyakorlókat, így a rendezettség látszatát keltve, ami a felszínen erőt és magabiztosságot sugároz a kezdő gyakorlók és oktatók számára.
A második hozzáállás azonban szerintem sokkal fejlettebb szintet képvisel, amikor az ember legalább tudatilag kilép azok közül a korlátok közül, amelyek mögé félelmében próbál rejtőzni, és szembenéz a félelmeivel,a gátlásaival, ízekre szedi a saját gyakorlását és oktatását, újabb és újabb szögekből vizsgálva meg a motivációját, és konstruktívan tudja használni az astanga rendszerét arra, hogy tovább fejlessze magát, ahelyett, hogy egy statikus keretbe próbálná beerőltetni szárnyaló lelkét.
Persze a józan eszünket nem kell azért eldobni, még ha lázadunk is, hiszen a jóga egy egyéni út, de ugyanakkor az intelligencia, a bölcsesség útja is. A külső tanítók csupán katalizátorok, akik elindítják a belső tanulási, tudatosodási folyamatokat, de a mi feladatunk az, hogy befelé haladjunk, egyre mélyebbre és mélyebbre, és ne riadjunk vissza, bármivel is találkozunk odabent. Az astanga egy hatékony fegyver a démonaink leküzdéséhez, ha őszintén és nyitott szívvel állunk hozzá. Azok számára pedig, akik a biztonságot keresik, egy külsődleges szabályendszer marad csupán, amelynek követésében vagy megtörik az egyén, vagy belefásul, vagy egyszer átbillen a belső lázadó hangulatba, és elindul a fény felé, a saját démonait hátrahagyva.
The Ashtanga Police
by: janbaggerudlarsen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése