Amikor vége a világnak

Most döbbentem rá, hogy már csak kevesebb, mint egy év van hátra a világ végéig :-) Persze erről már írtam korábban, és szinte biztos is vagyok benne, hogy sztoikus nyugalommal fogom túlélni ezt a soron következő világvégét is, de azért az ember eljátszik a gondolattal, hogy mit is tenne egy jógi, hogyan is fogadná, ha hirtelen minden összeomlana körülötte. Na nézzük akkor a jógás forgatókönyvet világvége esetére: 


1. opció: Mindannyian meghalunk, akkor sok mindennel nem kell foglalkozni. Ezen belül két alváltozat van: a) a halál után nincsen semmi, vagyis nem maradunk fenn tudatos lényként. Akkor viszont no para! :-) b) Ez a védikus megközelítés - a lélek örök, úgyhogy a halálunk után megszületünk egy másik testben, vagy másik bolygón, vagy másik univerzumban, és szépen folytathatjuk a mindennapos küzdelmet az életben maradásért. A lehetőségek szinte kimeríthetetlenek, még ha ezt az egy bolygót esetleg sikerül is tönkrevágni.


2. opció: Szinte mindenki meghal, de mi éppenséggel életben maradunk. Ezen belül is kb két lehetőség van: a) Ha nem vagyunk lúzerek, és valahogy meg tudjuk oldani az alapvető létszükségleteink előteremtését, akkor folytatódik a küzdelem tovább, akár még egy új civilizációt és fel lehet építeni, jógikus alapokon. b) Ha lúzerek vagyunk és nem tudjuk előteremteni a napi betevőt, akkor egy hosszabb meditáció után következik a szamádhi, de ez sem olyan nagy meglepetés, mert naponta ezrek halnak éhen a földön, sőt, eleve minden pillanatban egy csomó ember meghal különböző okokból kifolyólag, és nekik az a pillanat a világvége, azt kell megélniük. 


A jógi nem fél a haláltól, és ami utána következik, mert egész életében erre készül, erre gyakorol. Nem szabad félni a változástól, mert úgyis elkerülhetetlenül bekövetkezik, és amikor azt tapasztaljuk, hogy a körülmények túl vannak az irányításunkon, és olyan erők lépnek működésbe, amelyekhez képest jelentéktelenül parányiak vagyunk, akkor egy dolog marad hátra: "Ne ess kétségbe, go with the flow, enjoy the ride, és éld meg az egységet".


De persze a legtöbb embernek ez a világvége-para is tulajdonképpen valamiféle menekvés a napi kihívások elől, egy kifogás, amire rá lehet kenni a saját lúzerségünket, és egy indok, hogy ne legyünk jelen a MOST-ban. Az alábbi indián versike nagyon megtetszett, és azt hiszem, hogy ebben a mentalitásban szeretnék megélni minden pillanatot, amíg itt vagyok, mindegy, hogy mikor lesz a világvége, vagy mikor kell búcsút intenem földi létemnek, hogy újabb, ismeretlen mélységek vagy magasságok felé vegyem utamat.


"Nem érdekel, miből élsz. Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal. Nem érdekel, hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy. Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül. Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom. Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül , hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira. Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e. Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet. Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható. Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen! Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van. Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van. Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide. Azt akarom tudni, hogy beállsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg. Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál. Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van. Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."


-Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse-