Lépések önmagunk felé

Régebben egyértelmű volt számomra az azonosságom, legalábbis filozófiailag. Lélek vagyok, amelyik belepottyant az anyagi világba, az ismétlődő születés és halál körforgásába, a szamszára láncolatába. Ezt tanítja a védikus irodalom, és azt, hogy nem vagyunk azonosak azokkal az átmeneti fedőrétegekkel, amelyek befedik a lelket és eredeti, tiszta tudatát az anyagi test, érzékek, elme, intelligencia és egó formájában. Mivel idealista voltam, és egyből a 100%-ot akartam, mint mindenben, elfogadtam és teljes szívemből követtem a Krisna-tudat folyamatát, abban a reményben, hogy életem végére én is elérem a tiszta lelki tudatot. Na jó, még nem vagyok az életem végén, legfeljebb a közepén, de úgy érzem, itt az ideje, hogy értékeljem az eddig megtett utamat.


Végülis, amit idáig kaptam a Krisna-tudattól, vagyis a bhakti-jógától, és erről majd fogok a későbbiekben részletesebben is írni, az csak jó volt, de közben találkoztam az astanga-jógával is, és ez megnyitott bennem egy tágabb perspektívát. Én úgy látom, hogy amit idáig feketének vagy fehérnek láttam, azt most színesnek látom, a szivárvány összes millió színében pompázónak, és amíg idáig a "jó" és "rossz", a "helyes" és "tilos", az "anyagi" és "lelki" ellentétpárok kettősségeiben értelmeztem a világot, ami egy szempontból egyszerű és kézenfekvő volt, most mégis úgy érzem, hogy sokkal türelmesebb, nyitottabb és elfogadóbb lettem egy csomó dologgal szemben, nem csak másokban, hanem önmagamban is, és reálisabban látom az élet dolgait.


Azért van annyiféle spirituális út, mert a különböző tudatszintű embereknek mások az igényeik, más a számukra járható út. Ha egy olyan utat választunk, vagy olyan szinten próbáljuk művelni, ami messze meghaladja a természetes fejlettségi szintünket, akkor konfliktusba fogunk keveredni önmagunkkal, mivel a tudat tisztítása egy nagyon hosszadalmas és nagy türelmet igénylő feladat. És őszintének kell lennünk ezen az úton, legalább önmagunkkal szemben, mert sokkal könnyebb becsapni magunkat és elutasítóan viszonyulni azokhoz a dolgokhoz, amelyekről nem akarunk tudomást venni, mint szembenézni velük, és foglalkozni velük, olyan módon, hogy tényleg megtaláljuk a harmóniához vezető utat. 


Két mondás visszhangzik a fejemben mostanában: "You cannot cheat all the people all the time" és "You cannot please all the people all the time." Vagyis: "Nem tudsz mindig mindenkit becsapni." és "Nem tudsz mindig mindenkit elégedetté tenni." És a két törekvés vagy igény valahol egy közös tőről fakad, a megfelelésre való vágyból. Végülis ez nem egy okvetlenül elvetendő dolog, mert az ember attól boldog, hogy szeret másokat, és a szeretetét a szolgálaton, mások elégedetté tételén keresztül tudja gyakorolni. De az elvárások beteljesítése esetenként túl nagy áldozatot követelhet valakitől, vagyis nem tud már olyan mértékben alkalmazkodni másokhoz, hogy azzal a saját személyes boldogságát vagy szabadságát ne áldozza fel. Ilyenkor két választása lehet az embernek: cheat or quit. vagy becsapja az illetőt, és elhiteti vele, hogy megfelel az elvárásainak, holott a valóságban nem ezt teszi, vagy pedig felvállalja a konfliktust, és kimondja azt, hogy nem képes elégedetté tenni a másikat. Ilyenkor persze a reakció az szokott lenni, hogy azért, mert nem szereti eléggé a másik személyt. 


Az anyagi világban nem létezik olyan, hogy feltételek, viszonzás és korlátok nélküli szeretet. Mindannyian próbáljuk gyakorolni a szeretetet más élőlények felé, de be kell látni ennek korlátait és önnön tökéletlenségünket, mert ha túlzottan idealisztikusak leszünk, akkor gyakran fogunk csalódni, és át kell értékelnünk az emberi kapcsolatokról alkotott képünket, különben a boldogság keresése depresszióba és az elutasítottság érzésébe fog torkollni. 


Szóval én most úgy vagyok vele, hogy megyek az utamon, örülök neki, ha valaki velem tart, de próbálok természetesen viszonyulni az emberekhez, még azokhoz is, akiket nagyon szeretek, anélkül, hogy túl sok dolgot rájuk akarnék erőltetni vagy el akarnék várni tőlük. Elégedetté teszem azokat, akiket tudok, amilyen mértékű inspirációt kapok rá, és nem csapom be azokat, akik olyan képet alkottak vagy alkotnak rólam önmagukban, ami nem fedi a valóságot. Nem akarok illúziókat táplálni senkiben, én csak egy közönséges emberi lény vagyok, a magam összes tökéletlenségével és szélsőségével együtt, ezért ha egy tökéletes szerepmodellt, vagy bálványt keres valaki, akkor inkább keressen tovább, nálam nem jár szerencsével. 


De aki arra törekszik, hogy őszintén szembenézzen a saját tökéletlenségeivel, és megtalálja a harmóniát léte zegzugaiban, annak talán tudok segíteni vagy némi inspirációval szolgálni, mert azért mindig tudtam, hogy mit akarok, és nem voltam egy kételyek között őrlődő, döntésképtelen, vagy motiváció híján levő ember. Szóval ha power kell, ha juice kell, akkor továbbra is itt vagyok, írom a blogot és hajtogatom az embereket a jógaórákon. Go Hard, Be True to Yourself or Go Home! :-)