Futás Eddyvel az erdőben, a protugálok hadd loholjanak! Utána ugrókötél, fekvőtámasz, gyomrozás. Lek négy bazi nagyot rám tesz a kesztyűvel, hogy csillagokat látok. Úgy látszik, ő még betyárabb, mint Sam :-). Aztán bandázsolunk, fel is veszek mindent a sparringhoz, bár ma szerencsére rúgás nem lesz, csak kesztyűzés. Az is szép azért fejre meg bordára, Sam nem nyugszik addig, amíg még egy-egy monoklit be nem teszünk egymásnak :-) Valahogy én is eltaláltam tegnap a srácot, mert neki meg a job szeme alatt alakul egy szép foltocska :-).
Erre odaküldenek a zsákhoz, hogy akkor négy menet zsákolás. Rúgni nem nagyon tudok már, mindkét lábam tropa, sőt a bal térdemen bőr sincs a tegnapi bringás esés miatt. Azért boxolgatok, odaképzelem ellenfelemet, hogyan hajolok el az ütései elől. Nem könnyű, mert iszonyú pontos az ember, nem szenvedélyből küzd.
Na lement a négy menet, és mivel csak mi sparringolunk, felküldenek a ringbe. Mehet a küzdelem! Nem gatyázik sokat, előző két nap már belőtte, hogy mit tudok kb, én meg azért nem hagyom magamat, hadonászok rendesen, ha nem is technikásan. A negyedik menet végére azért a mérleg egyértelműen az ő oldalára billen, engem többször látni a földön, mint őt. Annyi segítségem van, hogy vagy kétszer megrándul a válla, és le kell állnia, mert nem bír ütni a fájdalomtól. Persze ez sem az én érdemem volt.
Az állkapcsomat már jobbról-balrál megigazgatta rendesen, egyszer egy gyomrosától neki is repültem a ring köteleinek. De felállok mindig, ez az egy legyen a mentségemre mondva. Őt meg közben a portugál edzője is elkezdte utasításokkal ellátni, na köszi. A negyedik menetben valahogy belebólintok az egyik egyenesébe, és végigreccsennek a nyakcsigolyáim, mindegyik között külön érzem a bizsergető fájdalmat, még a jobb karomon is végigfut lefelé. Megkérem Mee-t, hogy húzza ki a nyakamat egy kicsit, mert ő van ott a ringben. Erre Sam bemondja, hogy ötödik menet! Na itt már jobbára csak szédelgek, partnerem is fárad. 5x5 perc, az világbajnoki ketrecharc-mérkőzéseken szokott lenni! Na mindegy, kibírtuk, acélosodtunk, orrunk a helyén, monokli továbbra is csak egy, Isten is velem volt! Egy francia hapek fel is vette kamerára, de még nem kaptam meg tőle a linket, hátha fent lesz a Youtube-on a nagy mérkőzésünk. Egyelőre csak ez a kép van, ahol jól elbújtam a hátsó sorban, balamon a sparring-partnerem, ismerjétek meg ti is!
Szóval túléltem az utolsó edzést, bár az 500 térdes alól most sikerült felmentetni magamat :-) Mindenkitől elbúcsúztam, februárban újra meglátogatjuk Samuit meg a Jun Muay Thai-t is, a jógás csoportból is szerencsét próbálhatnak a bevállalósabbak. Edzés után valahogy hazakeveredtem, és mivel ma amúgy sem volt strandidő, elmentem a Thai masszázs nénihez egy búcsú masszázsra. Felsoroltam neki a tegnap óta szerzett sérüléseket, hogy képben legyen, ezért egyből a bal vállammal kezdte, ami nekem is megráldult a nagy parasztlengősök közepette, amiknek azért a füstje nagyob volt, mint a lángja, mert a gyerek rendszeresen keresztbevert közben. Szóval alig bírom felemelni a bal karomat, és a nyakam is fáj rendesen. A térdeimről meg a lábfejeimről nem is beszélve. Maximum azzal tudom vigasztalni magamat, hogy a spártaiak ennél jóval többet kaptak, már aki egyáltalán túlélte :-).
Szóval a mami nagyon igyekezett, én meg nagyon nyögtem, mert minden egyes mozdulata fájt. Pedig most ilyen oldalvási fogásokat is beletett. A végén megköszöntem szépen a masszázst, és mivel tudta, hogy indulok haza, a csuklómra kötött valami szerencsehozó madzagot, hogy védelmezzen. Na ez nem árthat meg!
Elmentem egy indiai étterembe ebédelni, nem volt nagy szám, rizs, saláta, spenót házisajttal. Utána még vásárolgattam ezt-azt, majd hazahúztam pakolászgatni. Éppen hogy elkészültem hatra, a szálloda főnökasszonya személyesen vitt ki a reptérre az autójával. A Samui reptér nagyon kellemes, nincs fala, csak teteje, és így nem tudják szétklímázni, mint pl. a bangkokit. Egy órás az út Bangkokba, utána öt óra várakozás, majd még egy szakasz Dohába, onnan pedig Budapestre. Mindösszesen 24 órás utazás, és hat órát veszítek az időzónából, mert nyugatnak utazom. Csütörtökön pedig már kezdődnek a jógaórák, indul az itthoni meló. Szép volt, jó volt, kemény volt, Go Hard-oltam, most pedig Go Home van, és itthon folytatom a kihívásokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése