Ahogy a képen látható felirat is mondja, a boldogság egy belső meló. Én is így gondolom. Sokszor jutunk olyan fázisba az életünkben, amikor úgy érezzük, hogy a boldogságunk vagy a boldogtalanságunk bizonyos külső körülmények meglététől vagy megváltoztatásától függ. Az ember tudata folyamatosan változik, ha úgy tetszik, fejlődik. Persze van, amikor bizonyos folyamatokat a külvilág nem feltétlenül előrelépésként él meg az esetükben, de mi magunk mégis úgy érezzük, hogy tanultunk, feljődtük valamit általa, még olyankor is, amikor hibákat vagy helytelen döntéseket hozunk.
A külső körülmények vagy kapcsolatok megváltoztatása azonban nem minden esetben a boldogság kulcsa. Természetesen ha hosszabb ideig vagyunk egy olyan helyzetben, amihez totálisan nem tudunk alkalmazkodni, akkor nem kötelező azt a végtelenségig elviselni. Mindannyiunknak van szabad akarata, és ránk van bízva, hogyan tudjuk azt a saját fejlődésünk és boldogságunk érdekében a legjobban használni. Ehhez persze bölcsesség és higgadtság is kell.
Nem mindig a legkönnyebb döntés vezet a boldogsághoz, sok esetben a boldogságért nagyon keményen meg kell küzdeni, és elsősorban önmagunkkal kell megküzdeni, az alacsonyabb rendű természetünkkel, az önzésünkkel, az akaratosságunkkal. Az ellenségek sohasem kívül vannak, hanem belül, a tudatunkban, az elménkben, és ezt vetítjük ki másokra. Egy rossz döntést pedig nem lehet egy másik rossz döntéssel kijavítani. Olyankor vissza kell menni, el kell gondolkodni azon, hogy mit miért döntöttünk, és mi vezetett odáig, és el kell végezni a belső munkát.
Ha az élethelyzeteket vagy élményeket, amiket átélünk, puszta véletlennek vagy sorscsapásnak tekintjük, akkor nem biztos, hogy meg tudjuk kapni belőlük azt a tapasztalatot, amit adni hivatottak. Ha pedig nem tanultad meg a leckét, akkor újra és újra meg fog ismétlődni. Szóval akkor is, ha látszólag boldog események történnek velünk az életben, és akkor is ha látszólag fájdalom ér, a legfontosabb dolog az, hogyan dolgozzuk fel mindezeket belülről. A kontempláció, egy bizonyos szituációhoz való optimális viszonyulás igenis része a jógának, a tudatosítási folyamatnak, amit a jóga el kell, hogy indítson az emberben.
Minden helyzetben meg lehet találni a boldogságot, ez elsősorban mentalitás és hozzáállás kérdése. E kettőn pedig tudunk dolgozni. Nem könnyű meló, de ez az élet lényegei, hiszen a környezetünk sokkal kevésbé szenved vagy sokkal kevésbé engedi befolyásolni magát a belső viharainktól és vívódásainktól, mint mi saját magunk. Szóval nem csak a boldogtalanság, de a frusztráció és a belsőnkből fakad, és hatalmunkban áll az egyiket lecserélni a másikra.
A döntéseinket pedig alaposan meg kell fontolni, mert az ember általában hajlamos az azonnali boldogság irányába menni, ami viszont hamar szertefoszlik. A hosszú távú, és főleg az örök, lelki boldogság érdekében sok küzdelmet kell megvívnunk önmagunkkal, és csak a következetes döntések sora fog elvezetni hozzá. Persze akárhányszor tévedünk, az élet felajánlja a korrigálás lehetőségét, de ha higgadt elmével próbálunk egy kicsit kilépni a helyzetünkből és egy kicsit tárgyilagosan szemlélni önmagunkat, akkor jó pár ilyen kört megspórolhatunk magunknak. A kontempláló elme ugyanis higgadt, passzív, befogadó és nem ítélkezik. Így tudjuk a szubjektív helyzeteket is többé-kevésbé objektíven megítélni, és a másoktól jövő visszajelzéseknek is hasznát venni. A jógi számára az egész világ egy nagy család, és ha néha vannak is benne veszekedések, összetartozunk, és a legfontosabb dolog, amit adni tudunk és adni is kell egymásnak, az az önzetlen szeretet. Amikor összekapcsolódunk a forrással, akkor a félelem és a boldogtalanság megszűnik.
1 megjegyzés:
Nagyon klassz bejegyzes/ es blog .Jo lenne az utolso ket mondatot megvalositani.wow
Megjegyzés küldése