Életem leghosszabb napja

A szerdák mindig hosszúra nyúlnak. A tegnapit talán azért éreztem különösen hosszúnak, mert az elmúlt hétvége és az elmúlt napok annyira lefárasztottak, hogy nem sok erőtartalékkal indultam neki a kora hajnali kelésnek. Szerda reggelente a templomban szoktam szolgálatot végezni az oltáron, Gaura-Nitai kis murti-formáit (istenszobrait) szoktam fürdetni, öltöztetni és gyümölcsökből készült reggelit felajánlani Nekik. tegnap reggel egy képet is készítettem Róluk. Mindehhez azonban fél négykor kell kelni, és így három, négy, de legfeljebb öt óra alvással szoktam nekieredni a szerdai napnak. 


A nap második napirendi pontja a Thaibox edzés volt, fél kilenctől. Roland küldte neki rendesen, a másfél óra alatt alig pihentünk egy-két percet. A fenekem fel is tört a sok felüléstől, de amúgy jólesik az embernek kiütnie magából a feszültséget. Szóval letoltuk a thaiboxot, utána irány vissza Csillaghegy.


12-től én és Nádas Linda tartottuk a Bhaktiban a próba-jógaórát. A többiek mind arra számítottak, hogy ultra-hardcore órát fogunk tartani, de igazából én a technikára próbáltam koncentrálni, és nem a terhelésre. Az Atmában ugyanis annyit gyakoroljuk a csaturangát, a napüdvözletet és az álló gyakorlatokat, hogy mindenkibe berögzült már a helyes végrehajtás. Itt azonban még kellett igazgatni rendesen. Én vezettem a ráhangolódást, amit annyira nem szoktam meg, mert mi néhány álló uddzsájí után el szoktuk kezdeni a napüdvözleteket. Itt pedig még bemelegítés is volt előtte, amit Linda vezetett le. Utána átvettük az ászana-szettet, ami főleg álló gyakorlatokat tartalmazott. A napüdvözlet elemei köré szőttem az egészet, de mindegyik pózt kitartottuk legalább öt légzésig. 


A végén Linda vezette a relaxációt, amit kellemesen ki is használtam egy kis pihenésre. Összességében mindenkinek tetszett az óra, még Zsuzskának is, pedig általában darabokra szokta szedni a oktatójelölteket. Szóval ezzel is megvoltunk. Amikor délután hazaértem, akkor úgy döntöttem, hogy most már el is indulok az Atmába, és gyakorlok egyet az esti órák előtt. A jógafesztiválos bemutató miatt az elmúlt hetekben nem tudtam annyira rákoncentrálni az astanga-gyakorlásra. Úgyhogy most visszatérek a kettes-hármas sorozatra is. A csuklóm és a bokám is kezd helyrejönni, plusz sikerült leégetnem egy kis zsírt a derekamról, így sokkal könnyebben mennek az összecsomózós pózok. 


Szóval alapfáradtságom ellenére az utóbbi hetek egyik legösszefüggőbb gyakorlása sikeredett belőle. Mindig van remény, még ha az ember néha vissza is esik a gyakorlásában, ha tolja neki, akkor jönnek a lelkesítőbb időszakok. Az öt órási Agni is megtelt, új arcokkal, régiekkel. Hétkor kettes sorozatot tartottam. Itt már megszokott emberek vannak, és ilyenkor jól tudunk haladni, mert tudják a sorrendet. Sokszor van az, hogy a szerda esti órán, ami igazából a legnehezebb a héten, már totál kész vagyok, és összefüggően beszélni is alig bírok. Ilyenkor zombi-jógát tartok, aminek nem igazán örülök, mert úgy érzem, igazságtalanság a gyakorlókkal szemben, hogy nem vagyok a toppon, és nem tudok annyi pozitív energiát sugározni, amennyit szeretnék. 


Perfekcionista vagyok ebben is, mint mindenben, de néha az élet keresztülhúzza a számításainkat. Sok dolgot felvállalok, de úgy érzem, olyan dolgokért teszek erőfeszítést, ami megéri, ami hasznos másoknak. Szóval ha nem is sikerül mindig minden tökéletesen, azért törekszem rá, és végül az emberek meghálálják, és elnézik a hibáimat. One Love!